Ezt olvasta már?

Románia befogad száz, Törökországba menekült szíriai állampolgárt

Románia befogad száz, Törökországban nyilvántartásba vett szíriai állampolgárt az Európai Unió Tanácsának a kötelező betelepítési kvótákról tavalyelőtt elf...

0

Egész héten kitart a jó idő!

Kedden már nem nyugaton, hanem főképp a középső tájakon alakulhat ki zápor, zivatar, ezt követően viszont országszerte száraz, egyre melegedő időre számíthatunk. A sok napsütést csak kevés felhő zavarja majd, és úgy tűnik, egészen a hét végéig maradnak a kora nyárias napok. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Ma délelőtt a napsütés mellett elkezdenek növekedni a gomolyfelhők. Számottevő csapadék többnyire még nem várható, legfeljebb a Duna-Tisza közén lehet egy-egy zápor. Délután a több-kevesebb napsütés mellett tovább növekednek a gomolyfelhők. Elsősorban északon, illetve az ország középső harmadán kell záporok kialakulására számítani, helyenként zivatar is lehet. Az északi szél a Dunántúlon és északkeleten többfelé megélénkül. A csúcshőmérséklet 20, 25 fok között alakul.







0
0
0

hírek innen, onnan

Akadozik Kínában a Whatsapp, megszigorították az internet cenzúráját

Akadozott a Whatsapp üzenetküldő szolgáltatás Kínában kedden, egy időben azzal, hogy a hatóságok egy jelentős pártrendezvény előtt...

Felkavaró szavak következnek

Pénteki rádióinterjújában megkérdezték tőle, miért van szükség az újabb nemzeti konzultációra, hiszen a kormánynak van...

WHO-riadó: Kifogy a világ a hatékony antibiotikumokból

A meglévők már nem annyira hatékonyak, mint a bevezetésük idején, és az emberek szervezete már nem képes ellenállni a kórokozóknak....

Jótékonysági futás indult Kárpátaljára

Balog Zoltán részvételével 500 kilométeres jótékonysági futás indult kedd reggel a főváros XVI. kerületéből Kárpátaljára. Az...

A nagyobb, újszerű lakások iránt nőtt legerősebben a kereslet

Egy év alatt trendszerűen nőtt a nagyobb alapterületű, új és újszerű otthonok iránti kereslet, ami a családi otthonteremtési...

Bajba kerültek a kórházak

Rohamosan nő az adósságuk, itt vannak a friss adatok.

Korai hozzáférésben a Consortium: The Tower

A számtalan elágazással és döntéssel teli történet mellett még bugok és hibák várnak ránk jelenleg.

Kína, India és társai már jövőre megelőzik a fejlett államokat

Befogták és hamarosan lehagyják a fejlett államokat a megújuló energiák hasznosításában.

Többet lízingeltek a mezőgazdászok

Mintegy 77 milliárd forint értékben szereztek be új mezőgazdasági gépeket a magyar vállalkozások az idei első fél évben, ami 40...

Pórul járhatnak a vezetők, ha büntet a NAV

Egyre gyakrabban merül fel a vezető tisztségviselők felelősségre vonása az adótartozásokért, és a jövőre még nehezebb lesz a dolguk...

Bement egy boltba, és csodálkozik, hogy a Facebookon épp olyan hirdetés jön szembe? Nos, nem véletlenül

A Facebook a mobilos alkalmazás segítségével figyelheti, hogy ki milyen üzletbe tér be, és ha az a Facebooknak épp partnere, az ő...

Sport

Milyen a valóságban Európa legmodernebb stadionja, a Groupama Aréna?

Az ígéret az volt, ez lesz a legmodernebb stadion. A valóság azonban mást mutat.

A 90-es évek NB I-es focija beton részegen és visszaosztott fizetésekkel

Váczi Zoltán már nem először mesélt a magyar foci hőskoráról, reméljük, nem is utoljára. Elképesztő sztorik a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Bronzérmes lett élete első fitneszversenyén a TV2 színésznője

Bálizs Anett bronzéremmel kezdte a fitneszmodell-karriert.

Felesége mentette meg a Barca-játékost a terrortámadástól

Rakitic és családja épp a Ramblasra tartott augusztus 17-én.

Miért teljesít gyengén a Real Madrid?

A címvédőnek máris hét pontos hátránya van a spanyol bajnokságban.

Ennél betegebb gólörömöt még nem láttunk

És nem is szeretnénk több ilyet.

Bárdosi Sándor győzött Ausztriában

Kemény előmérkőzést láthatott a közönség a 79 kilogrammos kategóriában.

Onnan gólt lőni? Igen, neki sikerült

Néhány hete már zajlik az összes fontos bajnokság, így mi is mutattunk néhány fantasztikus gólt, az olasz harmadosztályban viszont olyat lőttek, ami valószínűleg a legszebb az elmúlt időszakból.

Kirúgták a tengerpartról összekapart spanyol edzőt

Volt csapatától kapott egy négyest a hétvégén.

Cavani busás jutalmat kap, ha enged Neymar követelésének

A Paris Saint-Germain elnöke pénzzel oldaná meg a két sztár közötti feszültséget.

Csoda, hogy csak öt pirosat hozott az isztambuli derbi

Keményen faragták egymást a játékosok.

Mi lesz a WTCC-vel 2018-ban?

A Motorsport Világtanács legutóbbi közleménye már a nemzetközi vizeket is felkavarta kicsit.

0

Bulvár

Őszintén vallottak a nőgyógyászok arról, mire gondolnak munka közben

Utálok nőgyógyászhoz járni írta egyikük a Whisper-oldalán feltett kérdéshez. De ennél meglepőbb vallomások is érkeztek. Méghozzá szép számmal.

Vajna Timi megkapta a magáét - Fotója miatt röhögnek rajta a Facebookon

A pomázi Vajna Tímea kifigurázta a sztárfeleség egy újabb fotóját.

Most érkezett: lángokban állt egy utasokkal teli busz

Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell készülni.

Ennyi volt! Észak-Korea lelövi az amerikai gépeket

Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy Donald Trump amerikai elnök háborút hirdetett Észak-Korea ellen.

Dráma a 4-es villamoson, futók rohantak a tettes után

Gyorsított eljárásban született meg az ítélet.

Meghalt Székely György

Életének 91. évében hunyt el az akadémikus.

Halálos baleset: Leesett a Károly-hídról a világhírű színész

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett - közölték hétfőn Prágában.

Észak-Korea szerint Amerika hadat üzent nekik

Az észak-koreai külügyminiszter New Yorkban kijelentette: joguk van lelőni azokat az amerikai gépeket, amik közel repülnek az országukhoz.  A BBC ma arról adott hírt, hogy Ri Yong-ho észak-koreai külügyminiszter szerint "Amerika hadat üzent Észak-Koreának". Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton amerikai bombázók repültek el Észak-Korea mellett. A Pentagon szóvivője erre reagálva elmondta, hogy a 21. században még [...] A "Amerika hadat üzent Észak-Koreának" bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

Íme, a tökéletes mellbimbó - lenyűgöző eredmény egy nap alatt

A legtöbb mellbimbó-korrekció egynapos sebészet keretein belül elvégezhető. Számos olyan eszköz és operációs technika áll az orvosok rendelke...

Hihetetlen módon bosszulta meg, hogy a háza elé parkoltak

Egy reptér mellett élő férfinak lett elege abból, hogy a kocsifeljáróját ingyen parkolónak használják.

blogmorzsák

Allergiás vagy a munkahelyedre? De szó szerint!

Érdemes gyanakodni, ha a sza­badság vagy a munkahelyen kívül töltött huzamosabb idő alatt enyhülnek a tünetek.

Egy év külföldi pénzkeresés 7 tanulsága

Nem, a pénz nem boldogít. Angliában sem.

Budapest legjobbja még jobb lett!

Életre kelt Mona Lisa és Casanova is - naná, hogy burger formában!

Szövetkezzen már valaki Botkával! Légyszi-légyszi!

Botka ma bejelentett ajánlata az összefogásra Fodor Gáboron kívül senkinek sem érné meg.

Szőrös szívű volt az ellenőr vagy csak a munkáját végezte?

Lamentálás az BKV-ellenőri belátás fogas kérdéséről.

Elindul az Órás blog

Be- és átvezetünk az órák szövevényes, a felszínes üzenetek mögött valójában nagyon is zárt univerzumán.

Mit tegyek, ha egy rokonom vagy barátom depressziós?

A depresszió fertőző? Mit tehet egy rokon a betegért, és milyen hatással lesz rá a helyzet?

Visszatértem, OMÉK!

„Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra szórakozni megy az ember.“

Újabb 10 dolog a természetből, ami miatt megfagy az ereinkben a vér

Hogy rosszakat álmodjunk, elég sétálni egyet a szabadban.

Kolbászos karaj

Hidegen húsvéti vagy ünnepi klasszikus, melegen hétköznapi reggeli vagy ebéd válhat belőle.

0