Ezt olvasta már?


Egészségünk megőrzése világjárvány idején

Nem mondhatjuk, hogy az emberi gyarlóság része, ám tény, hogy a egészséget a legtöbb ember magától értetődő természetes dolognak tartja.

A legtöbben bizony hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy egészségünk hosszútávú megőrzéséhez törődni kellene magunkkal, szellemi, lelki és mindenekelőtt testi értelemben is. Egy hazánk vonatkozásában közelmúltban készült egészségügyi felmérés adatai rávilágítottak egyebek mellett arra, hogy bár Magyarországon a születéskor várható élettartam emelkedik, mégis legalább 5 évvel elmarad az európai átlagtól. Egészségünk romlásakor testünk mindig jelez, ám ezekre a figyelmeztető jelzésekre bizony nem mindig vagyunk tekintettel. Cikkünkben körbejártuk mit tehetünk testi egészségünk megőrzéséért, illetve hogyan készülhetünk fel azokra az esetekre, amikor a gyógyulásért már külső segítségre van szükség.

 

Az vagy, amit megeszel!

 

Meglehetősen közismert tény, hogy a mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, a fokozott stressz, a légszennyezés és egyéb életmód tényezők kiemelkedő szerepet játszanak számos betegség kifejlődésében és az állapot romlásában. Mégis, ha a fenti tényezőket szemügyre vesszük azt kell mondanunk, hogy egészségünk talán legfontosabb alappillére a táplálkozásunk milyensége. Sokan nem is gondolnák, mennyire nagymértékben befolyásolják szervezetünk működését a táplálkozási szokásaink. Bár a diabetikusok és más táplálkozástudományban jártas egészségügyi szakemberek napi ötszöri étkezést javasolnak. Ha legalább arra figyelünk, hogy meglegyen a reggeli, az ebéd, a vacsora, azzal is sokat tettünk magunkért. A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel fontosságát szintén nem lehet elégszer hangsúlyozni! Mivel az emberi szervezet nagy része víz, folyadékkal tudjuk pótolni az elveszített vizet.

Ülőmunkát végzel? Mozogj rendszeresen!

 

Modern korunkban a munkavállalók egy jelentős része bizony ülőmunkát végez. Azok, akik hasonló cipőben járnak sokat kedvezhetnek szervezetünknek azzal, hogyaz egyfajta napi rutin bevezetéseként mozognak. Amennyiben nincs időnk sportolni, gyalogoljunk, sétáljunk, amennyit csak tudunk. Az ülőmunkát végzőknek érdemes rövid átmozgatásokat beiktatniuk, néhány fej- és karkörzéssel is segíthetünk magunkon, de ma már sok munkahely támogatja például a rekreációs jógát.

 

Higiénia és megfelelő mennyiségű alvás nélkül nem megy

 

Az országos járványügyi helyzet mindenkit meggyőzhetett az elmúlt hónapokban arról, mennyire fontos a higiénia, Gyakori é napi többszöri kézmosással a betegségeket elkerülhetjük. Nem árt törekedni továbbá a kipihentségre, a kialvatlanság ugyancsak modern korunk egyik olyan problémája, amely sok betegség előidézője lehet. Amennyiben tehetjük, aludjunk legalább 6-8 órát. Ha ki vagyunk pihenve, kevésbé vagyunk fogékonyak a betegségekre és jobban is tudunk koncentrálni.

 

Egészséget pénzen nem lehet venni, de kockázatot csökkenteni igen!

 

Nyilván mindenki egyetért abban, hogy egészségünk elvesztése az egyik legrosszabb dolog, ami történhet velünk. Ha rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, ha fájdalmaink vannak, vagy ha megváltozik az életminőségünk, minden más értéktelenné, érdektelenné válik. Előállhatnak olyan helyzetek, amikor a fenti preventív életmódbeli tényezők megtartása ellenére elveszítjük egészségünket. Az ember ilyenkor bármennyi pénzt megadna azért, hogy újra egészséges legyen, ám valljuk meg, a jelenlegi állami egészségügyi helyzetben a gyógyulás ebben az esetben sem garantált. Minden felnőttnek érdemes elgondolkodni egy jól megválasztott magán egészségbiztosítás megkötésén, mivel minőségi ellátást átlagemberként többnyire csak így remélhetünk. Egészségünk minden pénzt megér, ám legtöbbünknek a szükséges összeg nem áll rendelkezésre.

(X)







0
0
0

hírek innen, onnan

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások

Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...

Megverték Miamiban a Mercedest, meglepetést okozott a világbajnok

Négy versenyhétvégét kellett várni arra, hogy a 2026-os Forma–1-es szezonban először legyőzőre találjon a Mercedes. Lando Norris...

Megroggyanhat a Mercedesek uralma a Miami Nagydíj sprintidőmérője alapján

Szabályváltozások és hosszú kényszerszünet után tért vissza a Forma–1 a Miami Nagydíj hétvégéjével.

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0