Ezt olvasta már?

15 városban szerveznek tüntetést a státusztörvény ellen csütörtökre. Sopron, Pécs, Debrecen és Miskolc mellett Budapesten is tüntetés lesz

A Pedagógus Szakszervezet szerint a státusztörvény bevezetésének eredményeként a vidéki kisiskolák bezárása következhet. A Momentum az Európai Bizottsághoz fordu...


Egy év alatt 17 százalékkal nőtt az elütött nagyvadak száma

Tavaly közel 7500 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 17 százalékkal meghaladja az egy évvel korábban regisztráltat - tájékoztatta a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-t.


hirdetés

A közleményükben kiemelték, hogy az elmúlt hetekben ismét megnőttek a vadbalesetek, ami összefügésben áll az állatok párzási időszakban megváltozó viselkedésével.

A károk megelőzése érdekében az őszi időszakban indokolt a fokozott elővigyázatosság - figyelmeztettek.

Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a károk átlagos értéke eléri a milliós szintet, így kiemelt szerep jut a megfelelő biztosítási fedezetnek. Ez olyan casco-szerződés lehet, amely kiterjed a töréskárra, ezen kívül több biztosítónál is köthető a kötelező biztosítás mellé kiegészítő vadkárbiztosítás - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra: maga a kötelező biztosítás nem nyújt védelmet a saját kárra, mivel az baleset okozásakor csupán az érintett vétlen károsultaknak térít.

A FBAMSZ jelezte, hogy Magyarországon a gépjárműveknek csupán ötöde rendelkezik casco-védelemmel: az MNB adatai szerint 2022 második negyedévében valamivel több mint egymillió gépjárműnek volt ilyen biztosítása. Ezeknek a casco-biztosításoknak egy része ráadásul csupán részkockázatokra - például lopáskárra terjed ki - hangsúlyozták.

A szövetség rámutatott: a nagyvadak közül a legtöbb esetben őzzel ütköznek gépjárművek, tavaly több mint 5800 ilyen esetet rögzítettek a vadgazdálkodási adattárban. Ezen felül közel 1200 szarvast és 430 vaddisznót ütöttek el a járművek. Apróvaddal - nyúl, fácán, fogoly - további több mint 10 ezer balesetet regisztráltak.

Vadbaleset esetén a rendőrség mellett értesíteni kell az illetékes vadásztársaságot is, a sérült vadat nem szabad megközelíteni, az elpusztult állat tetemének elvitele pedig lopásnak minősül - idézték fel a közleményben.







0

hírek innen, onnan

Élvezd ki a napsütéses időt, amíg lehet, mert olyan júniusunk lesz, amilyet még nem láttál: az egész hónap folyamán tombolni fog az ítéletidő

Az év hatodik hónapja ugyanolyan szélsőséges, rapszodikus és kiszámíthatatlan lesz, mint amilyen az április és a május is volt.

Összetört a család: Váratlanul elhunyt a szépségkirálynő

A hírek szerint önkezével vetett véget életének.

Horrorbaleset: szakadékba zuhant egy busz, 10 ember meghalt, rengeteg a sérült

A legtöbb sebesültet azonnal kórházba kellett szállítani.

„Bizonyos függetlenségi szint felett egy igényes művész már nem fogad el állami díjat”

A modern lokálpatrióta Török Andrásnak több ötlete is van a fővárosi és a magyar kultúra államtól független finanszírozására....

Vaddisznópara vidéken: egy egész csordát videóztak le, de mit lehet tenni, ha támadnak?

Döbbenetes videó látott napvilágot, amelyen ismét tucatnyi vaddisznó garázdálkodott, ezúttal a szombathelyi uszoda előtti füves placcon....

Már a németek is Mészáros Lőrinc kenyerét eszik

A felcsúti milliárdos pékárui is javították az ország külkereskedelmi mérlegét.

Kezdődik a levendulaszüret: 5 hazai lelőhely, amit neked is látnod kell

Ha te is azon szerencsések közé tartozol, akiknek a kertjében vagy az erkélyén már elkezdett virágozni a levendula, akkor pontosan tudod,...

Elkezdték ledolgozni óriási veszteségüket a nyugdíjpénztárak

A tavalyi gigantikus veszteség csaknem harmadát ledolgozták a nyugdíjpénztárak az első negyedév végére, azóta pedig még tovább javult...

Táncpartnere elárulta: ezért nem találkozik már Csobod Adéllal - Fotók

Csobot Adél párjaként megnyerte a Dancing with the Starst, a műsor alatt pedig a szerelem is rátalált. A fiatal srámos srác most meglepő...

5 mutatós sziklakerti növény, amivel nem tudsz mellélőni

A sziklakert plusz színt visz a kertbe, ráadásul nem igényel olyan folyamatos gondozást, mint a kényes dísznövények. Mit ültess a...

Gyönyörű hajdúsági lány nyerte el a Miss Fashion címet – ő már biztosan részt vehet a Miss World Hungary fináléján

„Életem egyik leggroteszkebb, legviccesebb, mégis legizgalmasabb pillanat volt, amikor a lányokkal szaladtunk fel a lépcsőn, és mindenki...

Kis Grófo: Tavex Baxtalo Viktor.

A népszerű mulatós is felköszöntötte Orbán Viktort.

Sport

Több focistát is kirúgott a Fehérvár

Nagytakarítás kezdődött a fehérvári focicsapat háza táján.

Holtan találtak egy hegymászót a Himaláján

A híres hegymászó holttestét 8400 méteren találták meg.

Több mint ezer kiló kokainnal bukott meg a korábbi holland válogatott focista

Nem volt elég izgalmas a foci a holland szélsőnek.

Hátborzongató dolgot tett a Bayern München

Nem véletlenül mondják, hogy úgy, ahogy ők nyernek, más nem tud. De veszíteni sem.

Agyhalottá vertek egy 15 éves játékost a focimeccsen

Egy 16 éves ellenfél volt a feltételezett elkövető, őrizetbe vették.

Nem kell a 127 milliós csatár a Chelsea-nek, visszamegy Madridba

Mauricio Pochettinónak nem kell Joao Félix.

Vele pótolná Carlo Ancelotti Karim Benzemát Madridban

A francia szerződéshosszabbítási ügye körül mintha megrekedtek volna a dolgok.

Nem tudta leküzdeni az alkoholproblémáit és a depressziót az olimpiai bajnok sztársportoló

A válása, a motiválatlansága és egy hang a fejében megpecsételte a sorsát.

Hat jelölt: Közülük kerülhet ki a Real Madrid új 9-ese

Fiatal csillagok és veterán játékosok is szerepelnek a listán.

Sorra rúgja az óriási gólokat a Barca 15 éves futballistája

Lamine Yamal ismét rúgott egy óriási gólt.

0

Bulvár

Arnold Schwarzenegger szívszorító búcsúja Bruce Willistől: "Hatalmas sztárként fogunk emlékezni rá"

Vajmi kevés az esély arra, hogy Willis és Schwarzenegger valaha is fog még kommunikálni egymással az életben - ennek az egyetlen oka a Die Hard korábbi sztárjának egyre súlyosabbá váló betegsége -, így az Osztrák

Ez Suhajda Szilárd lenne? Sokkoló felvétel került elő egy halottról a Mount Everesten

Hegymászók jelentkeztek be TikTok-on a Mount Everestről, akik egy halott próbálkozó mellett mentek el.

Júliustól magánbiznisz lesz a szemétszállítás – jön a szennyező fizet elve

Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer július 1-jével, és az európai uniós előírásoknak megfelelően létrejön az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium

Napokon belül a második világháborút idéző „teljes mozgósítás” jöhet Oroszországban

Vlagyimir Putyin teljes mozgósításra készülhet. Szakértők szerint könnyen elképzelhető az ukrajnai konfliktus eszkalációja.

Ha ilyen a köröm a lábujjadon, azonnal menj orvoshoz

A gyakorlott orvosi szem ránézésre kiszúrja belőle a bajt.

Fotón a Salgótarján felett 28 ezer km/órás sebességgel elhúzó Nemzetközi Űrállomás

Olykor szabad szemmel is lehet látni a 400-420 kilométer magasságban száguldó Nemzetközi Űrállomást.

Nike cipőt találtak egy 370 éves festményen szereplő kisfiú lábán

A fura sztori egy Ferdinand Bol nevű holland festővel kezdődik, aki 1652-ben portrét készített egy nyolcéves fiúról, aki egyes művészettörténészek szerint a saját fia volt. Lépünk izmos 370 évet az időben és el

Így búcsúzott zokogva Suhajda Szilárd megtört felesége férjétől - képek

Több százan gyújtottak gyertyát a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti parkban a magyar hegymászó emlékére.

Lebukott a Pöttyös Túró Rudi: csúnyán átveri a vásárlókat az ország kedvence?

Sokan kiakadtak a Pöttyös Túró Rudi miatt, hatalmas a botrány.

Ez történik a testeddel, ha minden nap eszel tojást

Nálad is gyakran megesik, hogy reggelire vagy akár vacsorára is tojást eszel? Noha finom, és könnyű elkészíteni, érthető, ha benned is felmerül a kérdés: vajon mennyire tesz ez jót a testednek?

Rendőr, mentős, orvos és adóhivatalnok is fennakadt az NVSZ hálóján

A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2011-es megalakulása óta több ezer célszemélyt figyelt meg az állami szerveknél az úgynevezett megbízhatósági vizsgálat keretében, és gyakorlatilag nem volt olyan állami szerv, ahol nem

0