Egy mázsa gyümölcsért gyalogoltak

A Bláthy diákjai nyerték meg a középiskolások miskolci túraversenyét

Fedezzük fel az élőhelyünket! címmel túraversenyt rendezett a miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola szombaton középiskolások részére.


A verseny során a résztvevő csapatok a Gárdonyi Géza Művelődési Házból indulva, Görömbölyön és Tapolcán keresztül tértek vissza a rajthoz, így teljesítve a több mint 10 kilométeres távot. A túra során állomáshelyeken mérték fel a diákok tudását a városrészek történetéről és élővilágáról, így például megtudhatták, hogy agyagbánya volt a görömbölyi bányató helyén, és a tiszafa és a mezei juhar az őshonos fajta a Gárdony Géza Művelődési Háznak otthont adó, egykori Bárczay-kúria parkjában.

Minden résztvevő emléklapot és kitűzőt kapott, a versenyt megnyerő Bláthy Ottó Szakközépiskola diákjai pedig több mint egy mázsa gyümölcsöt vihettek haza az Auchan és a Tesco áruház felajánlásának köszönhetően.

A túra szervezője, Vass Gergely elmondta: hagyománnyá szeretnék tenni a rendezvényt, minden versenyen más-más miskolci városrészt fedeznének fel. Az induló csapatok vezetőinek pedig ismert miskolci személyiségeket, sportolókat kérnek fel.

MNL










Ki nyeri meg az UEFA-bajnokok ligája döntőjét szombaton Münchenben?









0