Ezt olvasta már?


Egyházi gimnáziumokat fejlesztenek Miskolcon

Másfél milliárd forint támogatást ad a kormány az Új Széchenyi Terv keretében a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium fejlesztésére - jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.

Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője a Lévay gimnáziumban tartott tájékoztatón azt mondta: a két egyházi fenntartású gimnázium megújulásával az elmúlt húsz év legjelentősebb iskolafejlesztései kezdődnek meg hamarosan a megyeszékhelyen.

A kormány támogatja az egyházi iskolákat, amelyek mindenhol népszerűek - tette hozzá.

Soltész Miklós hangoztatta: a 2010-es kormányváltás óta megduplázódott, 13 százalékra nőtt azok aránya, akik egyházi fenntartású általános iskolába, gimnáziumba járnak, számuk eléri a 210 ezret.

A miskolci jezsuita gimnázium fejlesztésre 562 millió forint fordíthatnak, a Tiszáninneni Református Egyházkerület fenntartásában lévő Lévay gimnáziumra pedig 947 millió forintot - mondta.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormány az elmúlt években két és félszeresére emelte az ingyenes étkeztetés támogatását, ennek összege eléri a 74 milliárd forintot. Ebből országszerte 620 ezer - az egyházi iskolákban mintegy 124 ezer - , a két miskolci gimnáziumban pedig félezer diák ingyenesen vagy kedvezménnyel étkezhet.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett arra: az egyházak évszázadok óta meghatározó résztvevői az oktatásnak és a nevelésnek. Szerepük a köznevelésben az elmúlt években nőtt, egyre több óvoda, általános iskola és gimnázium fenntartását vették és veszik át.

Az intézmények épületei azonban többnyire felújításra, korszerűsítésre szorulnak, ezért is döntött kormány 2015-ben úgy, hogy 14,4 milliárd forint fejlesztési forrást ad egyházi köznevelési intézményeknek. Huszonhárom pályázatot támogattak ebből a pénzből - részletezte az államtitkár. Épületek, tantermek, tornatermek, gépészeti berendezések újulhatnak meg, új közösségi terek, szaktantermek létesülnek, tanuszoda is épül, és több létesítményt is akadálymentesítenek - tette hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok

A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai...

Újabb Bajnok búcsúzott az Exatlontól: neki ért véget a verseny

Véget ért az Exatlon Hungary versenye az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás számára. A Bajnokok csapatának oszlopos tagja Hadobás...

Az élet elképesztően jóra fordul 4 csillagjegy számára. Te köztük vagy?

Ha az elmúlt években úgy érezted, semmi sem akar összejönni, most fellélegezhetsz: 2026 második fele négy csillagjegy számára...

Katasztrofálisan megromlott a bebörtönzött iráni Nobel-békedíjas aktivista egészsége, kórházba szállították

Nargesz Mohammadit, aki 2023-ban kapta meg a Nobel-békedíjat, 2025-ben börtönözték be ismét Iránban, azóta már többször eszméletét...

„Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást

Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb...

Amivel Irán nem számolhatott – az USA már ezt is beveti ellenük

Az amerikai haditengerészet 100 millió dolláros szerződéssel erősíti az iráni aknák elleni AI-képességeit.

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

Többek között az űridőjárást monitorozza majd.

Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit

Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...

Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk

Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0