Ezt olvasta már?

0

Egyre kevesebb a nem tanuló, nem dolgozó fiatal

A kormány fontosnak tartja, hogy fiatalbarát, jövőorientált és kiszámítható politika megvalósításával járuljon hozzá a fiatalok képességeinek kibontakoztatásához, az aktív társadalmi szerepvállalásuk előmozdításához és a családalapításuk támogatásához - mondta Rétvári Bence.


hirdetés

A fiatalok világnapja alkalmából közzétett Eurostat felmérés szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben mintegy hatodával csökkent a nem tanuló és nem is dolgozó 20-24 évesek száma. Ezzel szemben az EU tagállamaiban átlagosan növekedett azoknak a száma, akik ebben a korosztályban már nem tanulnak, de munkájuk sincs - ismertette az államtitkár.

A felmérés alátámasztja, hogy a húszas éveik elején ugyan még nagy arányban tanulnak a fiatalok, de sokan munkavállalók, vagy mindkettőt végzik egyszerre. A pályakezdő fiatalok számára a jövőkép és munkahely biztosítása minden ország számára fontos feladat. Míg Magyarországon 2013-ban a 20-24 éves korosztály közel 23 százaléka tartozott a nem tanuló és nem is dolgozó fiatalok csoportjába, 2016-ra ez az arány 15,4 százalékra csökkent, köszönhetően a kormány elmúlt hét évben tett gazdasági és ifjúságpolitikai intézkedéseinek is - közölte.

A 28 tagállam kevesebb mint fele tudta csökkenteni a nehéz helyzetben lévő fiataloknak a számát, többségében romlottak a mutatók. A legtöbb nem tanuló, nem dolgozó 20-24 éves fiatal Olaszországban (29 százalék) és Romániában (23,6 százalék) él - mondta Rétvári Bence.

A munkaerőpiacra való bekerülés megkönnyítését az Ifjúsági Garancia Program az oktatási és foglalkoztatási intézkedések kombinációjával segíti. Az érdeklődés a program iránt folyamatosan növekszik, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal 2017. július végéig már több mint 173 000 fiatal vette fel a kapcsolatot. Ezzel párhuzamosan a munkahelyvédelmi akció kedvezményeit a 25 év alattiak körében 161 ezer fiatal után vették igénybe, mintegy 7,3 milliárd forint értékben - ismertette az államtitkár.

A Magyar Ifjúság Kutatás 2016-os eredményei is alátámasztják, hogy bár a magyar fiatalok közül sokan beszélnek idegen nyelveket, keveseknek van erről igazolásuk, ezért a kormány 2018-tól ingyenessé tette az első nyelvvizsga megszerzését a 35 év alattiak számára - tette hozzá.

A magyarországi fiatalok kétharmada kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét, így "igyekszünk a családalapításhoz a legkedvezőbb feltételeket megteremteni". A 2015. július 1-jével útjára indított családi otthonteremtési kedvezmény a korábbiaknál szélesebb körben segíti elő a fiatal családok lakáscéljainak megvalósítását. 2015 júliusa óta több, mint 50 ezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt 136 milliárd forint összegben - mondta az államtitkár.

A széles körű családtámogatási eszközök közül a hallgatói/diplomás gyed kiemelten célozza a fiatalokat, megkönnyítve azt, hogy ne az anyagiak álljanak a fiatalkori gyermekvállalás útjában. A 2018-tól kedvezőbb feltételekkel igénybe vehető intézkedés hozzájárul a tanulmányok és a szülői szerep összeegyeztethetőségének javításához - tette hozzá Rétvári Bence.

Az ENSZ Közgyűlése 1999. december 17-én hagyta jóvá, hogy augusztus 12. a fiatalok világnapja legyen.







0

hírek innen, onnan

Még az ügyvédi munkától sem tiltották el a hatmilliárdos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csabát

Ha kiszabadul az előzetesből, újra ügyvédként praktizálhat a több mint hatmilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított...

Megelőzték a mogyoróallergiás reakciókat egy kutatás során

Sikerült megelőzni a mogyoróallergiás reakciókat egy nagy létszámú kutatás során, amelyben a beteg gyerekek napi egy...

Öt borvidék mutatkozik be a Magyar Borok Bálján

Öt borvidék csúcsborai kísérik a 13. Magyar Borok Báljának menüsorát, amelyet sétáló kóstoló és Tóth Vera fellépése követ...

Bővült az aranykezű tamarinok állománya a Nyíregyházi Állatparkban

Aranykezű tamarin (Saguinus midas) született a Nyíregyházi Állatparkban, a másfél éve együtt élő tenyészpárnak ez az első utóda.

Erőteljes földrengés rázta meg Bulgáriát

A földmozgás epicentruma igen sekélyen volt, mindössze 8 kilométer mélyről pattant ki a rengés.

Ingyenesen nézhető meg az új, hivatalos Star Wars-dokumentumfilm

Épp tegnap számoltunk be arról, hogy a Star Wars: Az utolsó Jedik  Blu-ray kiadása egy halom bónusszal érkezik majd, beleértve 14 extra...

Ryan Reynolds mától egy amerikai szeszgyár büszke tulajdonosa

Ryan Reynolds Hollywood egyik leglazább, de a botrányokat messziről elkerülő sztárja. Gondos édesapa hírében áll, színészként és...

Bréking: Premierdátumot kapott a Jurassic World 3

A stúdió annyira bízik az második rész sikerében, hogy nem váratta tovább a rajongókat, és bejelentette a trilógia harmadik részének...

Kudarcos aláírásgyűjtés

Nem folytatja az ellenzék a 3-as metró teljeskörű akadálymentesítéséért indított aláírásgyűjtést. A Fővárosi Közgyűlés tegnapi...

Több megyére is figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat

A havazás, illetve hófúvás veszélye miatt néhány dunántúli megyére csütörtökre is figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai...

Brexit: Mindenkinek érdeke a megállapodás

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytatott David Davis brit Brexit-miniszterrel, és megerősítették, hogy...

Sport

Odavan a világ a magyar rocker műkorcsolyázóért

Tóth Ivett szegecses mellényben, AC/DC-re adta elő szabadprogramját a téli olimpián.

Tanácstalan Messi, egymást rúgó Barca-játékosok, fagyos München

Carlo Ancelotti és Yoda is Londonban nézte a Chelsea-Barcát. A Bajnokok Ligája legjobb képei.

Hosszú Katinka csatát nyert, meghátrált a FINA

Az úszók újra bármennyi számban indulhatnak, majdnem teljes az idei világkupa-naptár.

Ez az elmúlt tíz év legrosszabb Barcelonája

A Chelsea közel volt a tökéletes meccshez, de aztán jött Messi. A Bayern már a negyeddöntőben.

Chelsea-Barcelona: így látta a két edző

Conte: Közel álltunk a tökéletes mérkőzéshez

Parádés lesz a Barcelona új stadionja - fotók

A 2022/23-as szezonra készülhet el.

Rajzolt here? Mi van az amerikai korisok lába között?

A világ találgat és hüledezik, de ön megszavazhatja, mire gondolt a ruhatervező.

Nem Lindsey Vonn a lejtők királynője, Tóth Ivett a jégen

Az amerikaiak favoritja csak bronzérmes lett női lesiklásban.

Miért jó kijutni egy olimpiára, ha olyan tehetségtelen vagy, mint Swaney?

Igenis el tudok képzelni olyat, hogy egy sportpályafutás csúcsa legyen egy olimpiára való kijutás.

Eltört a keze a Ferencváros játékosának

A Fradi kézilabdázója, Pordán Bálint nem igazán emlékszik a történtekre.

Téli olimpia: AC/DC-re táncolt a magyar műkorcsolyázó

A közönség hatalmas ovációval fogadta a szokatlan zenét.

Két NB I-es meccs maradhat el a hétvégén a havazás miatt

Készültségben a csapatok, összeállítás a hóhelyzetről.

0

Bulvár

5 dolog, amit az ébredés utáni első órában meg kell tenned, ha egészségesebb szeretnél lenni

Frissen és fitten pattansz ki az ágyból, vagy úgy kell rólad lehúzni a takarót? Ezekkel a szokásokkal nem csak a reggeled lesz jobb, de az egész napod is, ráadásul hosszú távon az egészségednek is jót tehetsz az apró változtatásokkal.

A duci nő lefotózta, hogy megnézik az utcán, de valamit nem vett észre

Haley Morris-Cafierónak meggyőződése, hogy kövér nőként megbámulják, és lefotózta azokat, akik szerinte ezt tették.

Odavan a világ a magyar rocker műkorcsolyázóért

Tóth Ivett szegecses mellényben, AC/DC-re adta elő szabadprogramját a téli olimpián.

Az európai orvosok és ápolók elhagyják Nagy-Britanniát

Három év alatt 26 százalékkal kevesebb szakképzett orvos regisztrálta magát.

Drámai a helyzet az Északi-sarkon

Minden idők legkisebb januári kiterjedését érte el az északi-sarki tengeri jég.

Kim Dzsongun bepipult: borzalmas büntetést talált ki

Az észak-koreai sportolók nem teljesítettek jól a téli olimpián, egyetlen érmet sem nyertek - ezt pedig Kim Dzsongun nem fogadja el egykönnyen.

Elképesztő, mit tett a sok pénz a magyar lottómilliomos házaspárral

A magyar házaspár a nyilvánosság előtt is vállalta, hogy több száz millió forintot nyert a skandináv lottón. Mára ezt nagyon megbánták...

Durva fagyokkal búcsúzik a február és kezdődik a március - mi lesz a növényekkel?

Az idei tél leghidegebb éjszakája az első tavaszi hónap elején lehet. Az őszi vetéseket hótakaró védi a kemény fagyoktól, de mi lesz a gyümölcsfákkal?!

Ha épp havat lapátol, gondoljon erre az Iszak Eszti-képre

Mexikóban, egy szépséges üdülőhelyen van, picit irigyeljük.

Szívdobogtató öröm: borsószemnyi emberke

Hatvan, vagy hatvanegy kiló? Reggel a mérlegen állva még ez volt a legfontosabb kérdés. Dél körül, amikor az orvos megmutatta kisbabánkat, és...

A rablók is meglepődtek: lerúgta a fegyvereseket a 88 éves bácsi

Amikor meglátta, hogy egy nőt próbálnak kirabolni, gondolkodás nélkül cselekedett.

Kiderült, hogy honnan származnak az Árpád-házi királyok

Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport, s kiderült, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek - nyilatkozta Kásler Miklós professzor, az intézet vezetője a szerdai Magyar Időkben.

blogmorzsák

Eladósodott és elvált a Valami Amerika rendezője

Őszinte interjú bankhitelről és Andy Vajnáról a legnézettebb magyar filmek sztárrendezőjével.

A valaha élt egyik legnagyobb polgárpukkasztót gyászolja a divatvilág

Utcagyerekből lett világsztárok öltöztetője, a szemét kinccsé változott a kezei alatt.

A szellemi munka mítosza

Ha szofisztikált szellemi munkát végzel, nincs okod büszkeségre. Szégyelld magad!

Hegedűs Zsuzsa gigászi harca... Illetve gigászi milliói?

Ahhoz, hogy minden gyerek jól lakjon, való­ban szükség van miniszterelnöki főtanácsadóra?

Azt hiszed, te készíted a világ legjobb rántott húsát?

Akkor gondolkodj el, milyen húst használsz, milyen prézlit, miben és hogyan sütöd.

Az éjjel-nappal ezerrel pörgő város

Londoni kiruccanás két napban.

Nyitott szemmel ágyban feküdni

Az első albumos emo zenekar a műfaj teljes eszköztárát felvonultatja, de olyan ügyesen, hogy lehetetlen nem szeretni.

A leginnovatívabb francia autók

Íme a legérdekesebb, legizgal­ma­sabb, legvagányabb újítások a galloktól.

„Így leszek igaz magyar ember“

„Aprócska áldozat Orbán birodalmának fenntartásáért, avagy fideszes agymosás utáni állapotom levélbe foglalása.“

Elképesztő burger-remekek a lengyel Mekiben!

A helyi McDonald's igazán kitett magáért, itthon évek óta nem láttunk ennyire király felhozatalt!

Készül az Intel okos szemüvege

Most a chipgyártó óriás Intel je­len­tette be sa­ját okos szemüve­gét, a pihekönnyű Vauntot.

5 lakberendezési baklövés, amit sokan elkövetnek

Néha észre se vesszük, pedig körülvesznek minket.

0