Ezt olvasta már?

Nagy bajban a Milan

Valószínű, hogy az olasz élvonalban hatodik helyen végző AC Milant az Európai Labdarúgó-szövetség kizárja a nemzetközi kupákból a pénzügyi fair play megszegése...


Élelmiszergyűjtést és véradást is szerveznek karitatív szervezetek Miskolcon

Élelmiszergyűjtés és véradás lesz ma a Magyar Vöröskereszt és a Szimbiózis Alapítvány közös szervezésében.


hirdetés

Grubert Roland a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének igazgatója megemlítette, hogy a november 27-ei véradók napja alkalmából több helyen várnak véradókat Miskolcon.
Hozzátette: a hét végén elkezdődnek adventi élelmiszergyűjtési akcióik, áruházakban és hipermarketekben gyűjtik a tartós élelmiszereket, mintegy háromezer rászoruló embert szeretnének segíteni az ünnepek előtt.
Az igazgató említést tett a "Szeretet sütigyárról" is, amely december elsejétől huszonharmadikáig üzemel majd. Tavaly ennek nagy sikere volt - mondta -, mintegy ötven közösség készített kalácsot, amelyet a borsodi megyeszékhely adventi vásárán lehetett megvásárolni.
Grubert Roland elmondta: idén is lesz cipősdoboz-akció, az ország legnagyobb "szeretetdobozát" szeretnék elkészíteni a Szent István téren, ahol mindenki elhelyezheti adományát.
Jakubinyi László, a miskolci Szimbiózis Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy támogatás segítségével sikerült lecserélniük speciális, mozgássérülteket is szállító buszukat.
Idén kétszáz miskolci diák látogathat el az alapítvány által működtetett Baráthegyi Majorságba, ahol élő betlehemet láthatnak, valamint az ott lakó, fogyatékkal élő emberek segítségével kipróbálhatják a majorság és az interaktív játszóvár elemeit - mondta az elnök.

Forrás: MTI
Fotó: Anastasia Gbarieva on Unsplash








hírek innen, onnan

Egyre több számítógépet támadnak meg Microsoft Office-dokumentumok révén

Sokat segíthet a kiberbűnözők ellen, ha engedélyezzük az automatikus frissítést az eszközeinken.

Nyilatkozott az apjával együtt megmérgezett Julija Szkripal

20 hónapig volt kómában, sokkolta, hogy idegméreggel követtek el támadást ellenük. Azt mondta, szerencsések, hogy túlélték a...

Medve ólálkodott egy nógrádi település közelében - fotó

Egyre több a medveészlelés Magyarországon, ezúttal Nógrádban kaptak egyet lencsevégre. A 24.hu vette észre, hogy Somoskóújfalu...

Komoly betegség miatt állt kamera elé Ábel Anita

Ritka, ám igencsak fájdalmas betegség.

Nincs vége a botrányoknak, Meghan testvére már az anyját is támadja

Sussex újdonsült hercegnéjének féltestvére egész egyszerűen semmit sem tud szó nélkül hagyni.

Vállalni önmagad, bélyeg egy életre. De ez a megküzdés legmagasabb szintje

A gyengeségünk, amíg a világ elől rejtegetjük, addig magunk elől is rejtegetjük. De amint hangosan kimondjuk, nem támadási felület...

Milyen tabuk? Hagyjuk már! Itt a Legbátrabb magyarok listája - Forbes Urban

A legnagyobb bátorság magadat vállalni, ott ahol ez egy egész életre bélyeg is lehet. De 2018 Magyarországán ügyek mellett kiállni, a...

A német menekültbotrány újabb fejleményei

Németországban vizsgálat indult a menekültügyi hivatal elnöke ellen, annak megállapítására, hogy sorozatos szabálytalanságok...

11 dolog, amit Meghan Markle soha többé nem tehet meg, mert hercegnő lett

Tudtad, hogy például mostantól nem is ülhet keresztbe tett lábbal?

0

Sport

A DVTK tulajdonosa tudja, hogy a játékosok visszaosztják a pénzt az edzőnek

Megdöbbentően őszinte és végtelenül szomorú válaszokat adott a Diósgyőr tulajdonosa a szurkolóknak a kérdésekre, hogy mi zajlik a magyar fociban.

Őrült körülmények között védte meg bajnoki címét a Győr kézicsapata

A Békéscsaba semmit sem csinált Győrben, a Vác viszont szívta magát Budapesten. Nem bírta el a terhet a Fradi.

Példátlanul súlyos büntetéssel sújthatja az UEFA a Milant

Az UEFA-t nem győzték meg az új tulajdonos ígéretei.

Messiék máris elveszítették az egyik alapemberüket

A Manchester United kapusa térdsérülés miatt marad le a vébéről.

A Fradi megmutatta az őket sújtó bírói tévedéseket - videó

Négy meccs, öt vitatható ítélet. A bajnokságból még két forduló van hátra.

Eldől, bajnok lesz-e a Fradi - Sportmenü

Este lesz a Magyar Kupa-döntő, teniszt pedig egész nap találunk majd.

Véget érhet Rafael Nadal uralkodása

A tavalyinál legalábbis sokkal több erre az esély

Repülnél együtt ilyen Liverpool-szurkolókkal?

Elég vidáman énekeltek és ugráltak a fedélzeten, miközben a gép Kijevbe tartott, a Bajnokok Ligája döntőjére. A nagy meccs szombaton 20.45-kor kezdődik, hivatalosan a Real Madrid lesz a pályaválasztó.

Eldől a női kézilabdabajnokság, majd a Magyar Kupa sorsa

Tartogat izgalmakat a szerdai nap a hazai sportvilágban.

Minek Neymar a Realba, ha a legjobbak már ott vannak?

Cristiano Ronaldo a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntő előtt nyilatkozott.

Yates: "Azt hittem, többet fogok kapni"

Tom Dumoulin nem elégedett az időfutamával, Simon Yates annál inkább.

0

Bulvár

Ezt hordja a fél ország nyáron, nem tudják, hogy veszélyes

Nyáron nagy kedvenc a flip-flop papucs. Nem is gondolnánk, hogy ez a lábbeli mennyi ortopédiai problémát tud okozni!

Ebből még lázadás lehet a nyugdíjasoknál

Egyre nagyobb a szakadék a bérek és az időskori járandóságok között.

Irigykedve nézhetik az idősebbek, mennyi pénzt kap, aki most vonul nyugdíjba

Ha továbbra is gyorsan nőnek a reálbérek, de a nyugdíjakat csak az infláció szerint korrigálják, olyan aránytalanságok alakulhatnak ki, amelyek kikényszerítik a rendszer megváltoztatását.

Május végén a pokol vár ránk

Ráadásul nemcsak egy, hanem végtelen számú pokol nyílik meg pár nap múlva.

Kilencen haltak meg Ceglédbercelen - élőben közvetítetett a sofőr

A jelenlegi adatok szerint két nő és hét férfi vesztette életét a 4-es főúton történt ütközésben. - Élőben közvetítette az egyik közösségi portálon a kilenc ember halálát okozó ceglédberceli balesetet a kisbusz sofőrje - közölték romániai hírforrások.

Szomorú hírt kaptunk: otthonában hunyt el a neves magyar művész

A magyar író, szociológus 78 éves volt.

Ezért nem zavarja Matolcsyt és a kormányt, hogy gyengül a forint

A gyengülő forint miatt sokan szívhatják a fogukat, főleg az autósok és a nyugatra vagy Horvátországba készülők járnak rosszul, az MNB-nél viszont még nem aggódnak. Összegyűjtöttük, kik lehetnek a változás vesztesei és nyertesei.

Pély Barna mindent megpróbált, de nem tudta helyrehozni, amit elrontott

Legalábbis ezt nyilatkozta s zenész jó barátja Abebe Dániel, aki mindenben kiállt Pély Barna mellett.

Nagyon elcsúszott az RTL

A Fal teljesen esélytelen a Bezár a bazár ellen, így a hétköznap estéken a TV2 lett a legnézettebb csatorna.

Előkerült a videó a ceglédberceli balesetről - íme, a megrázó felvétel

Élőben közvetítette az egyik közösségi portálon a kilenc ember halálát okozó ceglédberceli balesetet a kisbusz sofőrje - közölték romániai hírforrások.

blogmorzsák

A lefizetett szocialista vezetőkre már senki nem emlékszik

A "meggymagos" embert a rendőrál­lam rendőrtévéjének Kék fényében a nép ellenségének mutatták, az utó­kor szemében viszont népi hős. Az ügy ennél azért keményebb volt.

Úgy látszik, Heineken mégsem olyan gonosz többé

Tavaly a vörös csillag miatt ment a balhé, most állami stratégiai partner a holland sörgyártó.

De mit kell tenni akkor, ha a pedagógusnak fogalma sincs a világról?

Mert, ha a gyerek tudja azt, hogyan működik a világ, akkor már kiröhögi a kormánypropagandát

Hogyan lehet túlélni a megcsalást?

Érdemes megérteni, hogy miért történt az eltávolodás, lehetőség nyílik a kapcsolat működtetésének tökéletesítésére.

Diana hercegnőre emlékezve

Ezek voltak a jelek a hétvégi esküvőn.

Nem tudod eldönteni, hogy megnézd-e a Solo filmet?

Elgondolkoztál rajta, hogy mégse nézd meg? Spoilermentesen megtudhatod milyen lett!

Magyarországon is fapadosít a Lufhansa

Olcsóbban repülhetünk majd az Egyesült Államokba, de milyen áron?

5 érdekesség az 1981-es Real Madrid elleni BL-győzelem kapcsán

Az idősebb szurkolók elisme­rően bólinthatnak, míg fiatalabb társaik valami újat tanulhatnak.

És te hogy állsz a tökfőzelékkel?

"Gyerekként gyűlöltem az otthoni tökfőzeléket. Azóta szeretem, mióta paprika és rántás nélkül eszem."

Jó módszerek a halogatás ellen

Amikor halogatsz valami, akkor magadat fosztod meg időtől, de leginkább energiától.

Ha bitang izmokat akarsz, ez jobb, mint a szteroid?

Egy kis elektromos stimulációval másfélszeresére növelhetjük a teljesítményünket?

0