Ezt olvasta már?

0

Elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész

Életének 67. évében elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész hétfőn - közölte a család.


hirdetés

Tőkéczki László 1970-1972 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, 1972-1975 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán tanult, és történelem-német szakos tanári oklevelet szerzett. 1978-ban került a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pedagógiai Kutatócsoportjához, 1989 óta volt az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti tanszékének docense, tanszékvezetője.

A Duna Televízió alapító kuratóriumának is tagja volt, az 1998-ban alapított Református Tehetséggondozó Alapítvány elnökeként és a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány alapító tagjaként is tevékenykedett, de betöltötte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnöki tisztét is. Részt vett a Protestáns Közművelődési Egyesület megalapításában, 2002-től a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője, 2009-től főgondnoka volt.

Kutatási területe a sajtó-, eszme- és neveléstörténet, a protestáns egyház története, kismonográfiát publikált Prohászka Lajosról, 2000-ben jelent meg Tisza István eszmei, politikai arca című monográfiája.

Tőkéczki László 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át, 2017-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki "a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként".

Forrás: MTI







0
0

hírek innen, onnan

Csökkent a hal ára az áfamérséklésnek köszönhetően

Az üzletek döntő többségében 10-15 százalékkal csökkent a hal fogyasztói az áfacsökkentésnek köszönhetően - mondta a Magyar...

Drámai csatában jutott tovább a Chelsea

Nem ment könnyen a továbbjutás Conte csapatának a Norwich ellen.

Távolságtartóan viselkedik a párod? Íme az okok!

Úgy érzed, az utóbbi időben egy kissé eltávolodtatok egymástól a pároddal? A beszélgetéseitek nagy része teljesen általános dolgokra...

Kigyulladt egy kisteherautó Nyíregyházán

A balesetben egy ember megsérült.

Ezeket a gyógyszereket mind támogatja a TB

Minden innovatív gyógyszert támogat a társadalombiztosítás.

Költséghatékony tippek a stílusos otthonért

A stílusos otthonhoz nem feltétlenül kell mindenből a legdrágábbat venni.

Horrorház, sárkányváros, egzotikus szegénynegyed: mozis élményparkot terveznek Kisvárdára

Seszták Miklós városában újabb elképesztő fejlesztés indul, a Cinemaqua.

Bitcoinod van? Van egy rossz hírem!

Egy hónap alatt értékének csaknem a felét elvesztette a virtuális valuta, aminek árfolyama szerda délután tízezer dollár alá csúszott.

Teljesen megbabonázta a macskákat a képernyőn rohangáló egér

Nem bírják levenni szemüket a képernyőről a macskák, akiket teljesen elbűvölnek a virtuális egerek.

Meg­lepő val­lo­mást tett Szilágyi István fia

Ezt állítja a szabadulás után.

Sport

A szekszárdi hajléktalanszállón él a barcelonai olimpikon

Lénárt Ferenc kilencedik volt az 1992-es barcelonai olimpián.

Brutális pénzeket bukhat: ennyit ér Tusupnak Katinka hallgatása

Budapest Hosszú Katinkán (28) múlik, elbukja-e Shane Tusup (29) havi egymillió forintos állami fizetését.

Shane Tusup megható vallomása: ennyire kötődik Budapesthez Katinka férje

Shane Tusup meghatotta a magyarokat, amikor az év edzője díj átvételekor bocsánatot kért mindenkitől. Most itt egy újabb torokszorító vallomás.

A Fradi-vezető szerint Huszti gazdag, öreg és hálátlan

Husztiból is ügyet kreálnak, pedig csak annyi történt, hogy végül úgy döntött, hogy hazajön, és a Videotont választotta.

Harmadik csoportmeccsén is kikapott a magyar kézilabda-válogatott

A magyar válogatott hat góllal kapott ki Csehországtól a horvátországi kézilabda Európa-bajnokságon.

Beugróként varázsolt Fucsovics Melbourne-ben

Pár ponton múlt a szenzáció az AO 3. napján, amikor Fucsovics Márton párosban játszott

Újra játszik a kézicsapat, pályán a Barca, a Chelsea és a PSG is

A délelőtt folyamán Melbourne-ben lép pályára Babos Tímea.

Búcsúzott az Európa-bajnokságtól a magyar kézicsapat

Élő közvetítés a Magyarország-Csehország Európa-bajnoki csoportmérkőzésről.

A Real Madrid 400 millió euróból lecserélné a támadósorát?

A Marca egy elég bizarr felvetéssel állt elő.

Még egy győzelem is kevés lehet az Eb-továbbjutáshoz

Nem mindegy, hány góllal nyerünk, és csak részben van a saját kezünkben a sorsunk.

Ennél lazábban nehéz kapust kicselezni

Dimitri Payet nem izgulta túl.

0

Bulvár

A szekszárdi hajléktalanszállón él a barcelonai olimpikon

Lénárt Ferenc kilencedik volt az 1992-es barcelonai olimpián.

Sosem találná ki, hol van a világ egyik legnagyobb víztartaléka

Alig három év alatt sikerült összegyűjteni a hónapokra elegendő ivóvizet. Tengervízből.

Elképesztő dolgot állít a budapesti lányt megölő Dávid ügyvédje

A fiatal lányt korábbi barátja pénteken ölte meg.

Súlyosbították Gáspár Győző lányának ítéletét

Elmondta, hogy is volt a sztori a hamis igazolvánnyal. Megy tovább az ügy.

A világ legcsúfabb, vagy inkább legszerencsétlenebb asszonya

Másfél évszázaddal a halála után került végső nyughelyére egy, a betegsége miatt cirkuszi látványosságként mutogatott szerencsétlen nő bebalzsamozott holtteste.

Rendőrök állnak sorfalat a színház előtt: betiltják a Jimmy-musicalt

Óriási a botrány a február 3-ára tervezett Jimmy-musical körül.

Hazánkban nyolcszázezer ember szenved tőle - Ne titkolja, hanem kezeltesse

Ha a vizelettartási nehézség, azaz az inkontinencia gátolja Önt mindennapi tevékenységeinek végzésében, mindenképpen keresse fel orvosát, mert az inkontinencia nagyon sok típusa kezelhető, illetve a kellemetlen tünetek befolyásolhatók.

Brutális adócsökkentésre készül a kormány

De csak a következő évtized elején lesz rá pénz.

Ez a fiatal fiú vitte el a milliárdokat, elárulta, mire költi a rengeteg pénzt

Ez volt az utóbbi évek legnagyobb lottónyereménye.

Repülővel érkező migránsok: furcsa dolgok derültek ki a gépről

A repülőgép személyzete elmenekült, de a migránsokat elfogták.

Ezek a hasnyálmirigyrák jelei

A hasnyálmirigyrák túlélési aránya igen alacsony, így az egyik leghalálosabb betegségnek tekinthető. Ennek az az oka, hogy a hasnyálmirigy-problémákat nehéz észrevenni, így általában a daganatot is csak későn diagnosztizálják.

0