Elhunyt Váradi György
Szomorú hírről számolt be a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség (BMKSZ), 64 éves korában elhunyt Váradi György.
hirdetés
A korábbi pécsi játékvezető fantasztikus pályafutást tudhatott a magáénak, elég, ha csupán azt nézzük, hogy összesen több, mint 2600 hivatalos mérkőzésen fújta a sípot. Aktív korában végig a hazai mezőny legjobbjai közé tartozott, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 10 éven át volt a magyar kosárlabda-játékvezetők között ranglistavezető.
Az itthoni működésével a nemzetközi elismerést is kivívta, megannyi emlékezetes mérkőzést vezetett az országhatáron túl is. Még női, és férfi Ázsia-kupa döntőt is fújt, ráadásul a kettőt ugyanabban az évben, amit azt megelőzően a világon egyetlen kollégája sem mondhatott el magáról.
Játékvezetői ténykedését több ízben is elismerték már, Pécs Megyei Jogú Városa kétszer is díjazta őt, 1997-ben pedig a Belügyminisztérium az Aranysíppal tüntette ki.
Pályafutását 2006-ban zárta le, ezt követően sok éven át volt a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke. A BMKSZ úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy „Tekintélyével, segítőkészségével nagymértékben hozzájárult a feltörekvő játékvezetői generáció érvényesüléséhez. Határozott egyéniségével mindig rendet tartott a pályán, a mérkőzéseken nyújtott teljesítménye miatt tisztelték a játékosok és az edzők is, méltán vívta ki a sportág elismerését.”
hírek innen, onnan
„Köszönöm, de önerőből is tudjuk manipulálni a választást” – reagált a volt kormányfő a választási manipulációra
Korábban erős bírálatot fogalmazott meg a volt védelmi miniszter. Nem maradt el a válasz.
Cseh vezérkari főnök: nem lehet kizárni egy Oroszország NATO közti háborút
Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne – jelentette ki Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke...
Nem zárható ki egy háború Oroszország és a NATO között
Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne -...
Az ugandai elnök aláírta a világ egyik legkeményebb Lmbtq-ellenes törvényjavaslatát
Az ugandai elnökre nemzetközi nyomást gyakoroltak az ügyben, ám ő ennek ellenére is aláírta a világ egyik legkeményebb Lmbtq-ellenes...
Egy szlovák rendszámú sportautóval gázolt az ittas nő Kiskunhalason
Egyre több információ lát napvilágot a kiskunhalasi tragédiáról, melynek áldozata egy idős kerékpáros.
Uli Hoeness kitálalt Salihamidzic és Kahn menesztéséről
Megszólalt a bajnoki cím után menesztett Oliver Kahn és Hasan Salihamidzic helyzetéről a Bayern München labdarúgócsapatának tiszteletbeli...
Vadonatúj őrület hódít: ezt a menő körömtrendet egyszerűen imádni fogod.
Ha nyomon követed a közösségi média világában felbukkanó legújabb trendeket, valószínűleg már te is találkoztál a...
4FŐS 7FŐ – Az elmúlt hét legfontosabb hírei: Suhajda Szilárd és a leküzdhetetlen csúcs; megint behúzták a bajorok; búcsúznak a Fradi-legendák
A Sportal Tv hetente jelentkező műsorában az elmúlt 7 nap legfontosabb sporthíreit beszélik át a stúdióban a sportal.hu újságírói és...
Kerkez csapattársa újoncként bekerült a Nemzetek Ligája-döntős holland keretbe
Ronald Koeman kihirdette Hollandia 26 fős keretét a Nemzetek Ligája júniusi négyes döntőjére.
Kiderült, ki lett az év edzője az NB I-ben
A labdarúgó NB I-ben és NB II-ben szereplő játékosok szavazatai alapján az újonc Kecskeméttel az élvonalban ezüstérmet nyert Szabó...
III. Károly hirtelen váratlan döntést hozott, rendkívűl meglepte vele a Buckingham-palotát, a személyzet értetlenül áll
III. Károly király tartja magát korábbi fogadalmához, így bizony még ezt is meglépte.
Kellemetlen videó szivárgott ki Erdoganról: pénzt osztogatott egy szavazóhelyiség előtt
És mindezt a lehető legnagyobb természetességgel tette meg. YouTube Mint ismert, Erdogan vasárnap, a szavazás második fordulójában újabb...
Sport
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye
Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.
Gólt lőtt, majd meghalt a magyar focista
A mentők 11-szer élesztették újra a stadionban - mindhiába.
Az Everesten hagyják Suhajda Szilárd holttestét
A család döntött így.
A Dortmund hatalmas bukása eltörpül a focihétvége legelképesztőbb fordulatához képest - videók
A magyar focista csapatának szurkolói örömükben berohantak a pályára, majd nem hittek a szemüknek.
Távozik a Fraditól a válogatott focista
Már el is köszönt a szurkolóktól.
Botrányos körülmények között lett ukrán bajnok a Sahtar Donyeck - videó
A Dnyipro elleni meccsen pofozkodtak és rugdosódtak egymással a játékosok.
A világbajnok Kylian Mbappé elárulta, melyik csapatban folytatja a pályafutását
A PSG focistája egy díjátadón vetett véget a találgatásoknak.
Hivatalos: Öt játékos biztosan távozik Dortmundból a nyáron.
A klub hivatalos közleményben köszönt el azoktól, akik jövőre biztosan nem lesznek a keret tagjai.
Fotókon a Fradi látványos bajnokavatója
Vereséggel zárta az idényt a Ferencváros, de ettől még nem maradt el a nagyszabású parádé Budapesten.
Behúzott egy óriásit az egyik szurkolónak az Ajax futballistája
Steven Berghuis kiütött egy szurkolót.
Hét éve bajnok lett, most kiesett a Premier League-ből a Leicester City
Visszacsúszott az angol másodosztályba a Leicester.
Terzic elárulta, miért nem játszott a Dortmund sorsdöntő meccsén Jude Bellingham
Természetesen az esettel kapcsolatban az angol játékos klubváltása is szóba került.
Bulvár
Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban
Az Algopyrin valóban az elsőszámú fájdalom- és lázcsillapító a gyógyszertárakban, de van ennél olcsóbb megoldás is.
A háború alatt húzott fel Ukrajna egy erőművet, totálisan kibuktak a szakértők
Több szárazföldi szélturbinát épített az elmúlt évben Ukrajna, mint Anglia, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság kormánya ígéretet tett a szárazföldi szélerőművekre vonatkozó korlátozások enyhítésé
„A férjem soha nem beszélt a kolléganőjéről” – 10 bagatell lebukás sztori
A baráti társaságunkban egyszer úgy tudtam meg, hogy a legjobb barátnőm a bátyámmal kavart, hogy tesóm kérdezés nélkül tudta, hogy barátnőm kis tejjel és két cukorral issza a kávéját. Az alábbi tíz sztoriban
Diplomáciai botrányt okozott Romániában Novák Katalin egyik Csíksomlyón készült videója
Az eset miatt a román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a bukaresti magyar nagykövettel. A köztársasági elnök nem először keveredett hasonló helyzetbe Romániában.
Erőss Zsolt, a legendás hegymászó özvegye 43 évesen is gyönyörű: így néz ki ma a 10 éve elhunyt Hópárduc egyko...
Sterczer Hildát az emberek többsége a kiváló magyar film, a Magasságok és mélységek című alkotás kapcsán ismerte meg közelebbről – férje, a legendás hegymászó halála óta 10 év telt el, cikkünkből megtudha
Göd frissen megválasztott polgármestere kisétált az interjújáról, miután az akkumulátorgyárról kérdezték
Kammerer Zoltán semlegesnek tartja magát az akkumulátorgyár ügyében.
A végsőkig küzdött: döbbenetes részletek a keresésről, a Mount Everest lesz Suhajda Szilárd végső nyughelye
Egy orvosszakértő segített megérteni, mi is történhetett a magyar hegymászóval több mint 8000 méteres magasságban.
Gáspár Győző lerántotta a leplet a Győzike Show-ról: így készült valójában
Gáspár Győző a Győzike Show kulisszatitkaiba avatta be a nézőket.
Heti horoszkóp május 29-től június 4-ig: a Halak új fejezetet kezd, a Kos nagy esélyt kap
A napokban sokak sorsa fordulhat jobbra.
Tömegesen akadtak ki a vásárlók az Aldi miatt, mindenkit lezsibbasztott az üzletlánc
Az Aldi húzása egyszerre fájdalmas és rendkívül vicces.
Erre sose gondoltunk: Katalin hercegné ujjain ezért van ragtapasz mindig
Vajon mi az oka annak, hogy Katalin hercegné szinte folyton ragtapasszal az ujjain jelenik meg?
Novák Katalin ismét diplomáciai incidenst okozott Romániában, kiverte a biztosítékot a székely himnusz a román...
A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a Novák Katalin magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott „nem megfelelő nyilvános üzenetek mia


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás