Ezt olvasta már?


Először rendezik meg a halak napját

Először rendezik meg a halak napját március 20-án a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHoSZ) székházában, ahol konferenciát rendeznek, de emellett más, közönségcsalogató programokat is szerveznek. - Pécsi Napilap -

Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke az MTI-nek elmondta: a halak napjáról a Földművelésügyi Minisztérium horgászati és halgazdálkodási főosztálya, a MOHoSZ, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete hozott közös döntést.

A kezdeményezők elsődleges szándéka a halak további népszerűsítése, mert megítélésük szerint ez az állatcsoport ma sem mindig kapja meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelne - fogalmazott.

Az elnök jelezte: választásuk azért esett március 20-ra, mert ez a csillagászati tél utolsó napja. Jelentős halaink közül az elsőként szaporodó csuka ívása ekkor ér a csúcsra, ezt követően pedig hamarosan a többi faj ivadékai is megjelennek. Egy olyan időszak veszi tehát kezdetét, amelynek sikeressége meghatározó vizeink halállománya szempontjából.

Harka Ákos közölte: a halak napja idei központi eseménye az a konferencia lesz, amelyen a halak jelentőségéről és a népszerűsítésüket célzó akciókról lesz szó. Az alkalomhoz kötődő programok közül példaként említette, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park élőben fogja bemutatni a Börzsöny patakjaiban élő halakat Királyréten, míg a Magyar Haltani Társaság kétnapos tudományos konferenciát szervez Debrecenben.

Szólt arról is, hogy terveik szerint ezen a napon, illetve ennek naptári környezetében valamennyi érintett szervezet a saját profiljának megfelelő módon hívhatja fel a figyelmet a halak megbecsülésére, valamint az élőhelyükkel kapcsolatos általános és aktuális témákra, feladatokra. A civil szféra képviselőin túl szeretnének partnereket találni a jelentős hagyományokkal és tudományos háttérrel rendelkező, őshonos fajokra fókuszáló magyar halgazdálkodás, a kutatás-fejlesztés, haltermelés és akvakultúra, a horgászsport, horgászturizmus és akvarisztika szereplői, továbbá az egészséges halfogyasztást is népszerűsítő, minőségi halas gasztronómia vagy éppen a táplálékkiegészítők gyártói között - tette hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok

A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai...

Újabb Bajnok búcsúzott az Exatlontól: neki ért véget a verseny

Véget ért az Exatlon Hungary versenye az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás számára. A Bajnokok csapatának oszlopos tagja Hadobás...

Az élet elképesztően jóra fordul 4 csillagjegy számára. Te köztük vagy?

Ha az elmúlt években úgy érezted, semmi sem akar összejönni, most fellélegezhetsz: 2026 második fele négy csillagjegy számára...

Katasztrofálisan megromlott a bebörtönzött iráni Nobel-békedíjas aktivista egészsége, kórházba szállították

Nargesz Mohammadit, aki 2023-ban kapta meg a Nobel-békedíjat, 2025-ben börtönözték be ismét Iránban, azóta már többször eszméletét...

„Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást

Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb...

Amivel Irán nem számolhatott – az USA már ezt is beveti ellenük

Az amerikai haditengerészet 100 millió dolláros szerződéssel erősíti az iráni aknák elleni AI-képességeit.

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

Többek között az űridőjárást monitorozza majd.

Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit

Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...

Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk

Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0