Először vettették be Magyarországon a csodahálót
Megtisztítják a Dunát - útjára indult a "WFD Projekt – a hulladékmentes Dunáért" program
Több konténernyi műanyag palackot gyűjtöttek össze a Dunán egy Magyarországon első alkalommal bemutatott, speciális berendezéssel szerdán a Waste Free Danube (WFD) Projekt – A hulladékmentes Dunáért program nyitórendezvényén a Komárom-Esztergom megyei Neszmélyen.
hirdetés
A folyók és folyópartok megtisztítását célzó uniós kezdeményezéshez Magyarország az elsők között csatlakozott, három magáncég és a vízügyi igazgatóság részvételével. A tervek szerint a most útjára indított kísérleti projekt tapasztalatait feldolgozva, az összes magyarországi folyón alkalmazható, hatékony hulladékgyűjtési módszer fejleszthető ki a jövőben.
A műanyag palackokat egyszerűen és gyorsan összegyűjtő halászhálót francia halászok fejlesztették ki néhány éve. A találmány lényege, hogy a hálót rákötik két felfújható gumi „terelőcsápra”, majd a két, egyenként 4 méteres kart ollószerűen szétnyitják. A vízen úszó hulladék a 6-7 méter szélesre kinyitott karok között egyszerűen beúszik a hálóba. Az összegyűjtött hulladék ezután már egyszerűen kiemelhető a vízből és konténerekben vagy teherautókon elszállítható. A palackgyűjtő hálót álló helyzetben, például két hajó közé kikötve, de motorcsónakokhoz kötve is működtethető.
A projekt magyarországi premierjén, a neszmélyi kikötőben felállított palackgyűjtő háló körülbelül 1 köbméter hulladékot, többségében műanyag palackot fogott fel néhány óra alatt. A bemutatóval párhuzamosan az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közmunkások bevonásával a Komárom-Süttő közötti, körülbelül négy kilométeres partszakaszon gyűjtötte a különböző hulladékokat, illetve az eldobált szemetet. A hulladékot szétválogatva (műanyag, gumi, üveg, vegyes) helyezték el a neszmélyi kikötő mellett felállított konténerekbe. Az akció során megközelítőleg 100 köbméter hulladék gyűlt össze, ebből körülbelül 30 köbméter volt a műanyag palack.
A tervek szerint a WFD projekt keretében idén júliustól októberig havonta szervezik meg a hulladékgyűjtést. Az év végén összegzik az eredményeket és a tapasztalatokat, majd készül egy tanulmány, amely segítséget nyújthat más magyarországi folyók megtisztításához is. A Duna 14 országon folyik keresztül, amíg beleömlik Európa legszennyezettebb tengerébe, a Fekete-tengerbe. A tervek szerint hamarosan valamennyi Duna-menti ország bekapcsolódik a programba, ezért a módszertant angol nyelvre is lefordítják, hogy külföldön is használni tudják.
A nyitórendezvényhez kapcsolódó konferencián Bernard Merkx, a WFO projektmenedzsere elmondta, hogy az európai tengerek és tengerpartok megtisztításának ötletét az Európai Műanyagfeldolgozók Szövetsége (EuPC) vetette fel. A program első állomása Franciaország volt 2011 májusában, novemberben következett Belgium és Spanyolország, majd idén márciusban Portugália, végül júniusban Törökország és Dánia. Közölte, a WFO további várható programjában szerepel októberben a ciprusi, novemberben a görög és a német projekt elindítása, illetve megkezdődtek az előkészületek a projekt Európán túli (például Karib-tenger, Indiai-óceán) kiterjesztésére is. Hozzátette, a WFO indulását követően hamar megfogalmazódott az az igény, hogy folyókra és a folyópartokra is kiterjesszék a programot. Az eldobált hulladék egy része ugyanis a folyókon keresztül kerül a tengerekbe, így a vízgyűjtő területek megtisztítása megkönnyíti a tengerek és az óceánok tisztán tartását – tette hozzá. Bernard Merkx elmondta, létrejött a Waste Free Danube (WFD) projekt, amelynek első állomása idén júniusban, Ausztriában volt, most pedig Magyarországon indul a program. Közölte, a hulladékokat a projektben résztvevő cégek közreműködésével, a programhoz csatlakozó országok hatóságainak együttműködésével és civil szervezetek segítségével gyűjtik össze. A hulladékokat egy hagyományos halászati technikára épülő speciális felszereléssel szedik össze. A műanyagokat és egyéb hulladékokat ezután szétválogatják. Ami felhasználható, azt hasznosítják, ami nem, azt megfelelő helyen ártalmatlanítják.
Ton Emans, az Európai Hulladékhasznosítók Szövetségének (EuPR) elnöke előadásában elmondta, hogy tavaly az európai műanyaggyártás elérte az 56 millió tonnát. A legtöbb műanyagot hagyományosan a csomagolóipar használta fel (22 millió tonna), a második legtöbbet az építőipar-kivitelezés (11 millió). Ehhez képest a kontinensen évente körülbelül 25 millió tonna műanyag hulladék keletkezik. Ennek nagyobb része, több mint 10 millió tonna (10,4) szeméttelepekre kerül, több mint 8 millió tonnát (8,3) elégetnek és energiát nyernek ki belőlük, a maradék 6 millió tonnát pedig újrahasznosítják. Közölte, a műanyagok újrafelhasználásával jelentősen csökkenthető az ipari energiafelhasználás és a széndioxid kibocsátás.
Pannonhalmi Miklós, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tanácsadója az Európai Unió Víz Keretirányelv, illetve a Tengervédelmi Irányelv kapcsán emlékeztetett, hogy minden tagországnak kötelessége védeni és javítani a vizek állapotát, illetve a vízkészletek hosszú távú megóvásával biztosítani a fenntartható vízhasználatot. Adatai szerint Magyarországon évente mintegy 1,2 milliárd darab hulladék PET palack keletkezik, és ennek csupán 8-10%-át gyűjtik be a szolgáltatók, a többi a szeméttelepekre kerül. Az átlag PET palack egyelőre nem lebomló műanyagból készül, a lebomlási ideje körülbelül ezer év – tette hozzá. Emlékeztetett, Magyarországon az ivóvizek legnagyobb része ásványvíz minőségű, ezért olcsóbb és a környezetet is jobban óvjuk, ha ezt isszuk és nem a sokszor gyengébb minőségű műanyag palackos vizeket.
A WFD magyarországi projektje három magánvállalat, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV Zrt.), a tatabányai Mikrolin Kft. és a sárvári központú HUKE (hulladékkezelési) csoport szervezésében és közreműködésével valósult meg. A három partnercég közül a tatai TKV Zrt. a szállítás és a logisztika mellett a biológiailag hasznosítható hulladék kezelését vállalta, a Mikrolin a műanyagot hasznosítja, a HUKE pedig a fennmaradó hulladékot kezeli. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Startmunka program keretében az állami tulajdonú belvízcsatornák és vízfolyásmedrek karbantartásába közmunkásokat von be. Az elvégzendő munkák közé tartozik a működési területükhöz tartozó Duna-part megtisztítása is, így a vízügy is csatlakozni tudott a programhoz.
A WFD Projekt – A hulladékmentes Dunáért programhoz szakmai támogatást biztosított a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága, az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, illetve az érintett települések polgármesterei.
hírek innen, onnan
Labdarúgó MK - Megvédte címét a Debrecen
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, mivel a kispesti Bozsik Stadionban rendezett szerdai döntőben 2-1-re legyőzte a bajnok Győri ETO FC együttesét.
Búcsú a megszorítástól
A megszorítások politikájának vége. Mind Európában, mind máshol. Sem a társadalom nem viseli el, sem a közgazdász szakma nem áll már egyönteten mögötte, sem a piaci kényszer nem mutat ebbe az irányba. Ráadásul az elmúlt 2-3 évben ...
Williams Fejlesztéseket hozunk Monacóba is
Futam előtti helyzetjelentés: Williams
Teke-vb: hibátlan teljesítménnyel negyeddöntős a magyar női csapat
A címvédő magyar női tekeválogatott a D csoport utolsó, szerdai mérkőzésén fölényesen nyert a szlovák csapat ellen a Zalaegerszegen zajló csapat-világbajnokságon, ezzel százszázalékos teljesítménnyel jutott be a negyeddöntőbe.
Tenisz: Czinkék simán kikaptak Brüsszelben
Czink Melinda Bojana Jovanovski oldalán két sima szettben kikapott az Olga Govorcova, Alicja Rosolska duótól a 690 ezer dollár összdíjazású, salakpályás női tenisztorna első fordulójában.
Pikali Gerda mindent cáfol
Sokakat megdöbbentett a RékasiDétár-házaspár válásának híre, noha szakmai körökben állítólag köztudott volt, hogy a színész egy ideje másba szerelmes. Pikali ügyvédje viszont mindent cáfolt.
Hivatalos: Rihanna és Chris Brown szakítottak
Ez már hivatalos, a rapper interjújában vallotta be kapcsolata Rihannával ismét zátonyra futott.
Megjelent Eric Saade új EP-je
Ma jelent meg a svéd énekes legújabb EP-je, amely négy dalt tartalmaz, köztük három újat is.
Sokkoló tények Justin Bieber bulijairól
A TMZ adta ki a listát a kanadai tinisztár, Justin Bieber bulijainak házirendjéről, illetve esetleges veszélyeiről.
Újra összejöttek a Jóbarátok
A Jóbarátok három színésze összedobott egy közös paródiát az Ellen Show kedvéért, melyben feltűnik a műsorvezető, Ellen DeGeneres is.
Hibátlan teljesítménnyel negyeddöntős a magyar női csapat
A címvédő magyar női tekeválogatott százszázalékos teljesítménnyel jutott be a negyeddöntőbe Zalaegerszegen.
Megvédte címét a Fener - videó
A Fenerbahce 1-0-ra legyőzte a Trabzonsport a Török Kupa szerda esti döntőjében. A győztes gólt Moussa Sow szerezte.
Sport
Michelisz Norbi szerint nem lassúak voltak, hanem taktikáztak
Érdekes, és összességében sikeres hétvégén van túl Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság ausztriai versenyén a Salzburgringen rengeteg magyar szurkoló előtt az időmérő edzésen megbüntették, majd a versenyen az első futamb...
Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú
Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...
A Manchester Citybe igazolna a Barcelona középpályása
Egyáltalán nem biztos Thiago Alcantara jövője az FC Barcelonánál - ezt maga a játékos jelentette ki a spanyol RAC1 rádióműsorában. A kivásárlási ára 90 millió euró, a Manchester City készen állna leigazolni.
Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához
Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...
Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Orbán a BL-döntőn találkozhat Merkellel
Szombaton a futballtörténelem első német-német BL-döntőjét rendezik. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembleyben találkozik, hogy eldőljön, melyik csapat nyeri a 2012/13-as Bajnokok Ligája-szezont.
A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot
Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...
Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát
Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.
A harmadik Szolnok-Alba döntő következik
Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik
A magyar hegymászó felesége, Sterczer Hilda már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás.
Elképzelhető, hogy lezuhant az egyik magyar a Kancsendzöngán
Elképzelhetőnek tartja, de megerősíteni nem tudja a Kiss Péter hegymászó lezuhanásáról szóló hírt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.
Bulvár
A magyar műsorvezető legjobb barátnője férjétől várt gyereket - Meglepő részlete...
Bálint Antónia nem kímélt senkit, kiteregette a szennyest.
Ő Rékasi Károly titkos szerelme
A színész a 16 évvel fiatalabb kolléganőjébe szeretett bele, miatta hagyta el 29 év házasság után feleségét. Détár Enikő a végsőkig harcolt a kapcsolatukért, de nem tudta megtartani párját.
Rajtakapták az énekesnőt: egyre kínosabb az ügy
Ez csalás volt, ő pedig csaló, mondták ki a rajongók.
Mik a cukorbetegség tünetei?
A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünete...
Semmi remény: feladták a keresést - Erőss Zsolték valószínűleg nincsenek életben
A két magyar hegymászónak nyoma veszett.
Milliókat fenyeget Sztálin betegsége
A világon az egyik leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri megbetegedés, amely hazánkban is két és fél millió embert érint. Az ebből következő stroke már az ókori görögöknél is előfordult, de szélütést kapott Sztálin, Voltaire...
Mire gyűjt a magyar? Íme a top megtakarítási célok
A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése - derül ki a MetLife kutatásából. Ennek ellenére, bár a megkérdezettek több mint...
Kósa: minden trafikút Hódmezővásárhelyre vezet
A trafikügy újabb fejezeteként egy 81 négyzetméteres bajai lakásba 25 céget jegyeznek be hamarosan. Ezek együttesen 90 trafik működtetését végzik a jövőben. A lakás tulajdonosa kapcsolatban áll a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt...
A fehér dolgok, amiket enned kéne
Az élénk színű ételeket mindenki imádja, de a fehér zöldségek olyan tápanyagokat rejthetnek, amikre szükséged lehet, derül ki az Advances of Nutrition új tanulmányából. A kutatók el szerették volna oszlatni azt a tévhitet, hogy ...
32%-os hozam egy évre. Hogyan tovább?
A befektetési alapok közül egyre népszerűbbek az abszolút hozamú alapok. Népszerűségüket a magas hozamuk mellett annak a tulajdonságuknak is köszönhetik, hogy teljesítményüket a részvény, a kötvény és az egyéb részpiacok árfolyamv...
Napi horoszkóp május 22, szerda - sorsfordító események várhatóak az életében!
Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.
Nem találják Erőss Zsolt hegymászót! - Klein Dávid beszámolója
Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt, miután sikeresen meghódította a Kancsendzöng 8586 méteres csúcsát. A kialakult helyzetről Klein Dávid hegymászó beszélt a napidoktor.hu-nak.
blogmorzsák
Kulka János nyílt levele
Helyetted szégyellem magam, Imre - Kulka válasza Kerényinek.
Utálják a BlackBerry-tulajok az androidos appokat
Pedig a Skype, a Waze, a Deezer és a Wisepilot BB10-es eredetije is androidos alkalmazás.
Guten morgen Ungarn!
Egy titokzatos bécsi cég mozgatja a szálakat Magyarországon. Avagy tudjukki és netuddki Bécsbe költözött?
Kurva is kapott trafikot
Három befolyásos jótevőnek köszönheti
a dohányárusítási lehetőséget.
Szoba kilátással
Egy egész szobából is lehet lyukkamera.
A bebörtönzött ellenzéki művész-botrányhős metálklipje
Az 55 évesen énekesi karrierbe kezdő kínai
Aj Vej-vej videója meztelen fegyőrökkel, gumi-
és hús-vér nőkkel, kopaszra borotválással.
Murphy és a cseresznye
Trianon, magyarok és szerbek, önámítás, elpazarolt és feláldozott életek a József Attila színház ragyogó előadásában.
Giorgio Moroder első DJ-szettje – 73 évesen!
Az új Daft Punk-albumon is közreműködő legendás diszkóproducer életében
először DJ-zett – itt a teljes 75 perces műsora!
ByeAlex visszaadná
Eurovíziós helyezését
A dalt kénytelen volt azelőtt megírni, hogy előadta volna. Interjú a hipszterség múlásáról.
Senki nem nevet a végén
A BKK jogkör hiányában nem tudja feloldani
az utas és az őt vegzáló
biztonsági őr állításai közti ellentmondásokat.
Erőss Zsolt: Mindenki kísérti
a sorsot, aki él
Mennyivel vagyok én önzőbb annál, aki kocsmába jár? - tette fel a kérdést a hegymászó, aki pontosan tudta, miért él.

- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!
- Ferenciek tere - Keddtől forgalomkorlátozások lesznek a tér átépítése miatt
- Vasárnap életbe lép a 2012/2013. évi vasúti menetrend
- Vigyázat! Hétvégén többfelé hóátfúvások várhatóak!
- Másfél kilométeres a kamionsor Röszkénél
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Hosszabb nyitva tartással várja utasait valamennyi MÁV-START menetjegyiroda
- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti

