Ezt olvasta már?


Elutasította az Európai Bíróság a magyar kvótakeresetet

De ez nem azt jelenti, hogy most ezerszámra érkeznek majd a menekültek vagy a migránsok.

Elutasította az Európai Bíróság a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet – ismertette szerdai ítéletét a luxembourgi székhelyű bírói testület.


hirdetés

 

 

A mostani per tárgya az volt, hogy a 2015-ös határozat a 120 ezer menekült szétosztásáról törvényes volt-e.

 

“A bíróság teljes egészében elutasítja a Szlovákia és Magyarország által előterjesztett kereseteket” – írták a tizenöt fős nagytanács ítéletét részletező közleményben, hozzátéve, hogy a kvóták “hatékonyan és arányosan” hozzájárulnak Görögország és Olaszország terheinek csökkentéséhez, ezért alkalmasak a kitűzött célok elérésére.

 

 

Budapest és Pozsony 2015 decemberében fordult az Európai Bírósághoz, a magyar keresetben tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a teljes tanácsi határozat vagy legalább azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia, 988-at Görögországból, 306-ot pedig Olaszországból. A magyar fél elsősorban arra hivatkozott, hogy a “határozatból hiányzik a felhatalmazás”, azt az uniós szabályok alapján nem is lehetett volna elfogadni, továbbá, hogy a mechanizmus alkalmatlan a bevándorlási válság kezelésére.

 

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs kérdésekért felelős tagja a Twitteren azt üzenete:

 

“Itt az idő, hogy egységesen munkához lássunk, és maradéktalanul megvalósuljon a szolidaritás”

 

– tette hozzá a görög politikus.

Jönnek a migránsok?

 

Nem.

 

A 2015-ös kvótadöntés értelmében csak olyan embereket kell befogadni, akik a magyar kormány szerint is menekültnek tekinthetők.

 

Ráadásul az 1294 főnél szinte biztos, hogy kevesebbet kellene befogadni, ugyanis az EU-s szervek nem azonosítottak 120 ezer, a programra jogosult menekültet Olaszországban és Görögországban. Egyelőre a 2015-ös határozat végrehajtása nem áll túl jól, alig van ország, amely megközelítőleg annyi embert fogadott volna, amennyit előírtak neki.

Még számos per lesz

 

Orbán Viktor korábban egyértelművé tette, Magyarország nem fogad be menekültet, pontosabban azt szeretné(k), ha Magyarország dönthetné el, befogad-e menekültet.

 

Számos per folyik még, ezek eredményétől függ, hogy Magyarországot mire lehet kötelezni a végén.

 

(via MTI, 444.hu)







0

hírek innen, onnan

Meghosszabbította a kormány: eddig marad a kötelező akciózás a hazai boltokban

A rendelet eredetileg szeptember 30-án lejárt volna, de a kormány kitolta az intézkedés határidejét.

A semmiből indult, az utcán adogatta el a járókelőknek a portékáját

Ma pedig nagy meglepetésre készül egy budapesti téren.

Kilencéves csúcson a brazil fogyasztói bizalom

Több mint kilencéves csúcsra emelkedett a brazíliai fogyasztói bizalmat mérő index szeptemberben - derült ki a Brazil...

Új rendeletet kaptak a magyar boltok, meghosszabbította a kormány a kötelező akciózást

December végéig kell akciózniuk a boltoknak, a betétekre vonatkozó kamatstop is addig marad érvényben. 

Megérkeztek Ukrajnába az Abrams tankok, súlyos csapást jelentett Kijev - Háborús híreink kedden

Megérkeztek Ukrajnába az első amerikai M1A1 Abrams harckocsik. Az orosz hatóságok ukrán rakétatámadás elhárítását jelentették...

1,6 milliárddal drágult a Budapest-Belgrád vasútvonal, ami épp nem is épül

A beruházás összköltsége már így is meghaladja az eredetileg tervezett 750 milliárdot.

Második helyről várja a kulcsfontosságú döntést a forint

A régiós devizák versenyében a lengyel zlotyi mögött második a forint, amely viszonylag gyengén kezdte a keddi kereskedést.

Ennek a 8 illóolajnak az illata azonnali hatással van az idegrendszeredre

Bizonyára neked is van kedvenc illatod, ami jelent számodra valamit. Az illatok kedvezően befolyásolják az idegállapotunkat, nyugtatólag...

Egyetlen fotó miatt lett híres ez a strand - képek

Apálykor és naplementében érdemes odamenni.

Mégsem lesz olyan szigorú az Euro7

A Versenyképességi Tanács ülésén többségi támogatással megegyezés született a gépjárművek károsanyag-kibocsátásáról és az...

Közmeghallgatás "köz" nélkül, erről is vitatkozik ma a parlament

Közigazgatási tárgyú és az állam működését érintő törvényjavaslatokat vitat meg kedden az Országgyűlés.

0

Sport

Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!

„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”

„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője

A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott

Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa

Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.

Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége

Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.

Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron

Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn

Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok

Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.

Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt

A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.

Döbbenetes botrány miatt szakadt félbe az egyik legnagyobb európai focirangadó - videó

A hazai csapat drukkerei nem bírták elviselni a vereséget.

A szövetséget szidta, majd lemondta a válogatottságot a Fehérvár focistája

A közösségi oldalán jelentette be, hogy nem lép többet pályára a nemzeti csapatban.

Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha

Egy hihetetlen kiesés története.

Hivatalos felülvizsgálatot kér a magyar szövetség az elveszített vb-döntőről

Mint ismert, a magyar birkózó-válogatott egy arany- és két ezüstéremmel, egy ötödik hellyel, valamint két olimpiai kvótával zárta a 2023-as belgrádi világbajnokságot. A két ezüst könnyen lehetett volna szintén

0

Bulvár

Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban

Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze. 

Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj

A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.

Jelentősen csökken a benzin ára

A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.

Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...

Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal

Újabb részletek derültek ki az Olaszországban tengerbe fulladt magyarok tragédiájáról

A két férfi Livorno közelében közelében veszett a tengerbe.

Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány

Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.

Szorul a hurok Orbánék körül, egyszerre indulhat vizsgálat a botrányos belgrádi vasútépítés meg a silány kínai...

Az Európai Unió lett kereskedelmi biztosa, Valdis Dombrovskis Kínába látogatott, a kínai e-autók exportját érintő szubvenciós vizsgálatok miatt. Az EU végre fellép a kínai nyomulással szemben. Az Európai Bizottsá

Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő

Estefelé vették észre az élettelen testét.

Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül

Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.  

A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt

Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.

0