Ezt olvasta már?

0

Emberölést akart öngyilkosságnak beállítani az iharosi gyilkosság gyanúsítottja

Öngyilkosságnak próbálta beállítani vendége halálát a Somogy megyei Iharosban elkövetett emberölés gyanúsítottja - közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hétfőn Kaposváron.


hirdetés

Szijártó István a február 4-én történt, a rendőrség által pénteken nyilvánosságra hozott ügy részleteiről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a két ötvenéves férfi együtt italozott, majd szóváltás alakult ki közöttük, ennek során a főbérlő egy késsel megszúrta vendégét, aki belehalt sérüléseibe.

A feltételezett elkövető annak érdekében, hogy elterelje magáról a gyanút, átöltöztette áldozatát, a rendőröknek pedig azt vallotta, ismerőse öngyilkos akart lenni, erről a szándékáról beszélt is neki. A boncolás során azonban kiderült, hogy a sértett halálát okozó késszúrásból nem öngyilkosságra, sokkal inkább emberölésre lehet következtetni, és az elhunytat feltehetően fojtogatta is gyilkosa - tette hozzá.

A rendőr alezredes elmondta, hogy az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított hétszer volt bűntetve vagyon és személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt, s már húsz évet töltött büntetés-végrehajtási intézetekben, jelenleg is két eljárás folyik ellene.

 







0

hírek innen, onnan

Egymás előtt kell vetkőzni a kórházban

Koedukált szobában kell felkészülni "A törvény szellemével azonban nehezen összeegyeztethető, ami egy budapesti kórház egynapos...

Cuki fotó, így indítja a reggelt Kulcsár Edina

Együtt ébredt a család, Csuti egyből meg is örökítette a pillanatot.

Ez az, amit pazar sportműsornak hívnak

Birkózás; magyar, német, angol, olasz és spanyol foci, Forma-1 és túraautózás is van a szombati programban.

Álomfunkció került a YouTube-ra

A YouTube mobilos verziójában már jó ideje van arra lehetőség, hogy a videókat minimalizálva tovább böngésszünk a videómegosztón,...

Egy floridai klinika kutatói úgy tűnik, megtalálták a mellrák ellenszerét

A szer legyőzi a halálos kórt, és megakadályozza a kiújulását.

Ez az üzletek nagy trükkje: fel sem tűnik, hogy húznak le vásárláskor

Tényleg több vevőt tudnak becsalogatni így az áruházak?

Habib apja megbocsátott McGregornak, meghívta az írt egy dagesztáni versenyre

Abdulmanap Nurmagomedov szerint fontos, hogy az ember jó szívvel viseltessen a másik iránt.

Ez a világ legfurább ruhadarabja

Nem tudjuk hova tenni magunkban ezeket a kötött orrmelegítőket.

Novemberben jön a nyugdíjprémium

Először azokhoz jut el a prémium, akik átutalással kapják meg a nyugdíjukat,

A szakáll teszi a férfit? Elképesztő átalakulások

Nézegess dögös szakállas pasikat!

Négy elítélt kapott kegyelmet az idén Áder Jánostól

Négy elítéltet részesített kegyelemben az év első kilenc hónapjában Áder János köztársasági elnök - írja szombati számában a...

0

Sport

Szexbotrány után emberrablás, tönkremehet a Real-sztár karrierje

Karim Benzema 44 ezer font miatt akarta betuszkoltatni egy furgonba korábbi ügynökét.

Életfogytig tartó büntetést kaptak a magyar focisták

Ungvár Óriási botrány alakult ki a kárpátaljai fociválogatott körül!

Megkapta a Barcát a kiscsapat a Király-kupában, a reakciójuk felejthetetlen

Akkora örömünnep tört ki, mintha BL-t nyertek volna.

Egy Várhidi Péter-interjú, melyből kiderül, hogy Várhidi Péter szinte tökéletes

Annyira szürreális interjú készült a magyar foci egyik kiemelkedő edzőfenoménjével, hogy nem teheted meg, hogy nem olvasod el.

Kiütéses frankfurti siker, a szerb csatár mesterötöst lőtt

Luka Jovic korán letette a névjegyét a Bundesligában.

Álvarez a világ legjobban fizetett sportolója

A bokszoló forintban számolva 102 milliárdot keres az új szerződésével.

Kihagyja a k ézilabda-világbajnokságot a világ egyik legjobbja

A kétszeres olimpiai bajnok Nikola Karabatic a MOL-Pick Szeged elleni BL-meccsen sem játszhat.

Két európai topklub érdekli Arséne Wengert

A Le Parisien szerint Arséne Wenger edzősködni szeretne, ráadásul a legmagasabb szinten.

A Barcelonánál visszavárják Neymart

A brazil jövő nyáron 220 millió euróért távozhat Párizsból.

Döbbenetes dolgot állít korábbi ügynöke a Real Madrid sztárjáról

Madrid Emberrablással vádolja a Real Madrid francia focistáját, Karim Benzemát (képünkön) a korábbi ügynöke, Leo DSouza.

Az UEFA megbüntette a Manchester Unitedeter, Hamilton nyerte a szabadedzést 

Befejeződött az ifjúsági olimpia, Magyarország az éremtábla 4. helyén zárt. Ez történt pénteken.

Megőrültek a Barca ellenfelének játékosai, a Real Afrikába megy - videó

Sorsoltak a Spanyol Király Kupában, a két óriás harmadosztályú riválist kapott.

0

Bulvár

"Brutális változások jönnek, de fel tudjuk-e készíteni erre az embereket?"

A következő évtizedek talán legnagyobb kérdése volt a HVG-Szalon Beszélgetések a jövőről estjének témája: képesek vagyunk-e olyan generációt nevelni, amely nemcsak együtt él a technológiai robbanással, hanem is használja azt? Alkalmas-e a mostani oktatásunk arra, hogy erre felkészítse az embereket? (Spoiler: NEM!)

Hatalmas vihar érkezik: vörös riasztást adtak ki

Heves esőzések és rendkívül viharos időjárás várható.

Borbás Marcsinak elege lett a hazugságokból, jogi lépéseket tesz

Hol a 400 millió? Úgy érzi, egyre több valótlanságot írnak róla.

Ezt a YouTube-trükköt kevesen ismerik, pedig nagyon hasznos

A YouTube-videókba nemcsak az egér segítségével lehet "beletekerni", a billentyűzetet használva is megtehetjük ugyanezt.

3 kérdés csupán a legrövidebb IQ-teszt: a válaszokat is megmutatjuk

Az IQ-tesztek általában hosszabbak, de ez csak három kérdésből áll.

Medgyessy Péter lánya szebb, mint valaha - Fotókon a 39 éves Anita

Tornóczky Anita így megváltozott az évek alatt.

Tudja-e, hogy melyik Magyarország legkisebb városa?

A festői környezetben fekvő település alig több mint ezer lelket számlál.

Szenzációs felfedezés: visszafordítható a májkárosodás

Hogy hat a fehérjeszegény diéta a májra? Bizony rosszul, májsorvadást okoz. Szerencsére ez a májkárosodás visszafordítható.

Hatalmas engedmények a dízelekre

Egyre nagyobb veszteségeket okoz a német autókereskedelmi ágazatnak a dízelautók csökkenő népszerűsége. A lízingcégekhez általában három év használat után visszakerülő dízelautókat például csak nagy árengedményekkel lehet továbbértékesíteni - tájékoztatta a dpa hírügynökséget a gépjármű-kereskedelmi szervizágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZDK szóvivője.

Ezekre érdemes lecsapni a Lidlben, Aldiban és Pennyben a hosszú hétvégén

Október 23-án a szupermarketek zárva lesznek, de szombattól hétfőig intézhetitek a bevásárlásokat. Mutatjuk a legjobb ajánlatokat!

54 ezer forintért vitte el az utast a taxis a Keletitől - no ennek vége

A BKIK és az Országos Taxis Szövetség parlamenti képviselővel megerősítve száll szembe a hiénákkal.

Kis hüvely ABC: hogyan működik a vagina? - 2.rész

Kívülről valószínűleg már mindenki sok százszor látta, belülről azonban aligha vehetjük szemügyre a hüvelyünket. Mit kell tudni belső felépítéséről, a hüvelyi- és a klitorális orgazmusról, a szeméremtestről? Szerepük az orgazmusban sokak számára máig rejtély. Bár világunk rohamtempóban fejlődött az utóbbi évtizedekben, a női nemi szervvel, részeinek orgazmusban betöltött szerepével kapcsolatban mai napig sok a megválaszolatlan [...]

blogmorzsák

Öt kedvenc új‑zélandi hely

Új-Zéland híres a természeti szépségeiről, kint élő magyarként van hát miből válogatni.

Elbaltázott faosztás

"Melyik rózsadombi nejlonparaszt baltázta így el, az amúgy jó kezdeményezést?"

Sörhiány – a klímaváltozás kézzel fogható következménye

Sokak számára talán megfoghatóbbá teheti a klímaváltozás valóságát és következményeit.

Valami bűzlik Újlipóciában. Vagy inkább az Fkf Zrt.-nél?

A városrész egész területét elborítják a csordultig telt szelektív gyűjtőedények, amelyeket a cég nem képes kiüríteni.

Simonkát a farkasok elé vetették, de ő sem érti, miért pont most

Valószínűleg arra szolgál ez az eljárás, hogy elterelje a figyelmet arról, hol is matat a nagy bűvész, vagyis Orbán Viktor keze.

Erre érdemes tekeregni az első hosszú hétvégén

Magyar rapbuli, túlfűtött dark diszkó házibuli és az irodalom ünnepe.

Így ver át egy autónepper

Mutatunk egy történetet az átvert vásárlóról és a pimasz nepperről.

Pusztulnak a teknősök és ez rossz hír az emberiségnek

A teknősök pusztulása egész ökorendszerünk pusztulását idézheti elő.

A Honvéd sport­orvosának beszervezése

1955 tavaszán egy autó parkolt le a XI. kerületi Fadrusz utcában...

6 tipp, hogyan találj rá a kedvenc parfümödre!

A hatalmas kínálatban nem könnyű megtalálni az igazit, adunk 6 tippet, hogy sikerüljön!

Hogyan mondjam meg neki, hogy nem leszek a felesége?

A pasi egyre kínosabban viselkedik társaságban, a barátnő szülinapját pedig sosem tudta. Férjtípus?

Limitált kiadású órák a Nasa 60. évfordulójára

Csupán 60 darab készült belőle, és 60 másodperc alatt el is adták az összeset.

0