Érezni tanítja a zenét a pécsi siket modell
A siket fiatalok zene értését szeretné népszerűsíteni az egyetlen magyar siket-modell Weisz Fanni (18). A pécsi lány Ruzsa Magdi, Gábriel című dalát fordította le jelbeszédre. A modell szerint a siketek érzik a zenét, ezért szükség lenne arra, hogy a tévékben a videó klippeket is lejeleljék.
Fanni már a november hatodikai paksi Csillagfény Parádé szépség és tehetségkutató versenyre készül, ahol különszámként egy modell társával először fogja előadni Ruzsa Magdi dalát. Az idei rendezvényen szeretnék felhívni az emberek figyelmét az esélyegyenlőségre, valamint utat mutatni azoknak a tehetséges fiataloknak is, akik fogyatékkal élnek, hogy bátran vágjanak bele álmaik megvalósításába.
| Weisz Fanni - a pécsi modell (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Fanni 14 éves korában kezdte a modellkedést, amikor édesanyja és nagymamája benevezték egy szépségversenyre. – Önbizalom hiányos és visszahúzódó volt, ezért gondoltuk, hogy egy verseny lendíthet önbecsülésén. Arra végképp nem számítottunk, hogy megnyeri a versenyt úgy. A zsűri nem tudta, hogy siket, a nézőtérről jeleztük neki, hogy éppen mit kell csinálnia – mondta a Pécsi Napilapnak Léránt Ágnes, Fanni anyukája. A lány nemrég kapott egy speciális hallókészüléket, így már egyedül segítség nélkül is eligazodik a hallók világában. Legutóbb október elején nyerte meg az első Siketek és Nagyothallók Szépségversenyét.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Fanni számára nem jelentett különösebb nehézséget a modell szakmában való helytállás, mint mondja ő siketként, problémák nélkül eligazodik a modellvilágban. – Mindig abból van a probléma, amikor a halló ember nem tudja kifejezni magát, leblokkolnak amikor kommunikálni próbálnak velem, pedig csak le kellene írni mit akarnak, de elég az is ha artikuláltan beszélnek, ugyanis nagyon jól olvasok szájról – mondta a Pécsi Napilapnak Fanni, aki példát szeretne mutatni, nemcsak siket sorstársainak, de másoknak is, hogy akaraterőből sok minden elérhető.
PNL/FG
hírek innen, onnan
Döntött a nemzetközi szövetség, férfi kéziseink biztosan lemaradnak a jövő évi világbajnokságról
Tizenegy év után ismét Magyarország nélkül rendezik meg a világtornát.
Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk
A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai...
Több ezer MRI-felvételből derült ki, meddig tart valójában a serdülőkor
Egy nagy nemzetközi kutatás öt, jól elkülöníthető szakaszt azonosított az emberi agy fejlődésében és öregedésében. A legfontosabb...
Változhat-e a magyar választási rendszer, komoly vita a parlamentben
A választási rendszerről is szóltak a képviselők napirend előtt az Országgyűlésben.
25 év munka után jött a hidegzuhany: pénzt követel vissza alkalmazottaitól a Volkswagen
Újabb viharfelhők gyülekeznek a Volkswagen felett. A német autógyártó, amely az elmúlt években egyre nagyobb nyomás alatt próbálja...
Különös felfestések jelentek meg a zalaegerszegi kórháznál – Ön tudja, mit jelentenek?
K+R parkolóhelyeket jelöltek ki a zalaegerszegi kórház rendelőintézete előtt, amelyek rövid idejű megállásra szolgálnak. A kórház...
Kiderült, az állam tavaly visszakérte a Hévízi Tófürdő szigetfürdőjére szánt támogatást
Tavaly gyorsan született egy terv a lezárt fürdőház pótlására. Erre egyrészt a szükségesnél kevesebb összeget különített el az...
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Lannert Judit: Az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
A miniszter szerint már az első száz napban is lesz érzékelhető hatás, szeretnék, ha kicsit nyugodtabb lenne a légkör az intézményekben.
Magyar Péter: Lesz igazságosabb választási rendszer
Az ígéret szerepel a Tisza Párt programjában, de Toroczkai Lászlót ez nem nyugtatja meg.
Piros riasztást adhatnak ki szerdán a zivatarok miatt, jégesőre is lehet számítani
Akár 90-100 kilométer per órás széllökések is lehetnek.
Durva baleset az M3-as autópályán! Több teherautó ütközött
Most érkezett a hír!
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


