Ezt olvasta már?


Év végén bezárja ózdi gyárát az ABB

A piaci kereslet csökkenése miatt az ABB bezárja ózdi gyárát, amely 2018-ban került a vállalat tulajdonába, a GE Industrial Solutions felvásárlásának részeként - közölte a cég az MTI-vel kedden.

Az ózdi gyár főként elektromos kismegszakítókat, áram-védőkapcsolókat és túláramvédelmi megszakítókat gyárt. A bezárás megközelítőleg 1000 munkahelyet érint.

Mint írták, az ózdi gyár termelési volumene folyamatosan csökken és hamarosan elér egy olyan szintet, ahol már nem lehet gazdaságosan folytatni a gyártást. A megmaradó néhány gyártósort az ABB más, régióbeli üzemeibe telepíti át, ahol megfelelő termelési kapacitás áll rendelkezésre.

A tájékoztatás szerint 2020 végén áll le az ózdi üzem működése véglegesen. A döntés nem befolyásolja az ABB egyéb magyarországi befektetéseit.

Az ABB a gyárbezárással érintett dolgozóknak támogatást kíván nyújtani, amely meghaladja a Munka törvénykönyve által előírt szolgáltatásokat, és remélhetőleg enyhíteni fogja a döntés társadalmi hatásait. A vállalat szorosan együttműködik majd a munkaügyi hivatallal, hogy segítse dolgozóinak elhelyezkedését az ABB valamelyik másik magyarországi telephelyén vagy a térség más vállalatainál, illetve hogy támogassa a szakmai átképzéseket, vagy akár a saját vállalkozások indítását - közölték.

Az ABB több mint 100 országban működik, és 144 000 főt alkalmaz. Vezető üzletágai az energetika, ipari automatizálás, hajtások, valamint robotika és gyártásautomatizálás. Az ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. honlapja szerint Magyarországon Budapesten rendelkezik központi irodával, Győrben robotika szervizirodával, Fóton raktárhelységgel és szervizműhellyel, Gyálon logisztikai központtal, valamint Kecskeméten és Ózdon gyárral.

A nyilvános cégadatok szerint az Industrial C&S Hungary Kft. néven működő ózdi üzem árbevétele 2018-ban 54,3 milliárd forint volt, adózás utáni vesztesége pedig 13 milliárd forint.







0
0
0

hírek innen, onnan

Westernfilmek, amik örökre megváltoztatták a műfajt

Ezek a westernfilmek a hagyomány és az újítás határán váltak időtlen közönségkedvencekké.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet,...

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

0