Ezt olvasta már?


Évi 270 millió euró megy az eladhatatlan gyárakra Szerbiában

Az átszervezés alatt álló vállalatok fenntartására több mint 270 millió eurót költ Szerbia évente, miközben ezek a nagyvállalatok a bruttó hazai össztermék mindössze másfél százalékát állítják elő - írta internetes oldalán a Dnevnik című szerbiai lap.

Szerbiában 180 úgynevezett átszervezés alatt álló gyár van, ebből 30 a Vajdaságban. "A szocializmus maradványainak" is nevezett vállalatok évente 55 millió eurónyi közvetlen támogatást kapnak az állami költségvetésből, emellett minden évben további 220 millió eurós tartozást halmoznak fel, és fizetési listájukon még 55 ezer személy neve szerepel.
Az átszervezés alatt álló vállalatok azok a cégek, amelyeket senki nem vásárolt meg az állami cégek magánkézbe adása során, vagy felmondták velük a privatizációs szerződéseket - magyarázta a szerbiai lapnak Kori Udovicki közgazdász, a Szerbiai Nemzeti Bank korábbi kormányzója.
Az elképzelés szerint az átszervezés rövid időszaka után a megújított vállalatokat több pénzért lehetett volna eladni. A folyamat azonban már egy évtizede eredménytelen.
Ennek egyik oka a közgazdász szerint az, hogy az egykori gyáróriások élére szakmailag nem megfelelő vezetőket neveztek ki, akik nem tudták véghezvinni az átszervezést, a másik ok pedig, hogy az említett cégek annyira tönkrementek már, hogy semmivel sem tehetők vonzóvá a piac számára.







0
0
0

hírek innen, onnan

Varjak tartják rettegésben a várost: a polgármester a minisztériumhoz fordult segítségért

Bár a fiókák kirepülésével a kaposváriak egy időre megússzák a madártámadásokat, a varjúkérdés hosszú távon továbbra is égető...

Ingatlanok, százmilliós tartozások és üres bankszámlák: ezek a legmegdöbbentőbb adatok a politikusok vagyonnyilatkozataiból

Nyilvánosságra kerültek az országgyűlési képviselők friss vagyonnyilatkozatai, amelyekből ezúttal is kirajzolódik, hogy óriási...

Ketyeg az óra: 25 ezer családot fenyeget többmilliós büntetés

Alig néhány hét maradt a Babaváró hitel egyik legfontosabb határidejéig. A BiztosDöntés.hu az MNB friss adataira hivatkozva arról ír,...

Változás a kekvák vagyonára és megszűnésére vonatkozó alaptörvényi szabályokban

Az Alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti...

Ledöbbent Radnai Márk a Parlamentben, szerinte gyomorforgató állítást tett a Fidesz

Parázs vita alakult ki az ülésen a Tisza és a Fidesz képviselői között.

Csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni MotoGP szervezői

Walterné Dancsó Adrienn, a létesítmény operatív igazgatója erről az M4 Sport Nemzeti sporthíradó című műsorában beszélt kedden,...

Plasztikai sebészet Egyiptomban: így dolgoztak az ókori orvosok

A plasztikai sebészet története az ókori Egyiptomtól indul, és a sérülések helyreállításából az első világháború utáni...

A K&H szakértője szerint fordulat kell a magyar gazdaságban

A tavaly ősszel Orbán Viktor célkeresztjébe került Németh Dávid szerint „hatékonysági, versenyképességi és termelékenységi”...

Forrong a bankszámlapiac, díjemelések jönnek - Hogyan lehet most jó döntést hozni a bankválasztásnál?

Júliusban jön az inflációkövető díjemelés a lakossági bankszámláknál. Berobban a Revolut a hazai számlapiacra azzal, hogy magyar...

Újabb parlamenti kabaré: Németh Balázsnak a Micimackót kellett magyarázni a keddi ülésen

Ismét humoros jelenetek zajlottak le a parlamentben az Országgyűlés keddi ülésnapján, amikor Németh Balázs, a Fidesz képviselője...

Donald Trump rendkívüli bejelentése – Irán lőtte ki a legendás amerikai helikoptert

Donald Trump amerikai elnök szerint Irán áll egy olyan incidens mögött, amely során egy amerikai Apache harci helikoptert lőttek le a...

A zaj hatása az egészségünkre

Minden olyan hangot, amely káros élettani vagy pszichés hatással van az egyénre, zajnak nevezünk. A zaj ártalmas hatása nem csak a hangerő...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

0