Ezt olvasta már?


Ezért Miskolc a rock fővárosa

Török Ádám és a Mini koncert az első magyar popfesztivál 45. születésnapján.

„Kis magyar Woodstock” – ahogy akkor, és ahogy azóta nevezik. 45 évvel ezelőtt Miskolc beírta magát a zenei lexikonokba, felkerült a fesztiválok térképére: Magyarország első popfesztiváljának a DVTK stadion focipályája adott otthont. 1973. június 10-én egy hosszú hajú, trapéznadrágos nemzedék utat tört magának a zenei történelembe, s ezzel a nappal városunk méltán kiérdemelte „a rock fővárosa” jelzőt. Ezt a 45 évvel ezelőtti júniusi napot ünnepelte együtt a Mini és a miskolci közönség péntek este a Gárdonyiban.

A popfesztivál annak idején komoly önszerveződéssel jött létre. A zenészek maguk vágtak bele a program összeállításába, a feltételek megteremtésébe, a technikai hátteret is maguk adták össze és építették fel. Az ország különböző pontjaiból érkeztek a fiatalok Miskolcra: 20 ezer ember látogatott el Borsodba, hogy részese legyen az ország első popfesztiváljának.

A fesztivál ötlete egy csoport terveiből nőtte ki magát: a ’70-es években az Ifjúsági Házban volt egy rajongói klubja Tolcsvay Bélának, ahol felmerült annak az ötlete, hogy jó lenne, ha Miskolcnak lenne egy ifjúsági parkja, ahol rendszeresen felléphetnének a zenekarok. – Elsősorban ez volt az, amire megkaptuk az engedélyt, és ez meg is valósult: lett is Miskolcon ifjúsági park – emlékszik vissza Kurucz Attila a ’73-as popfesztivál egyik szervezője. – A fesztivál egy 4-5 hónapos szervezés után jött létre. Gyakorlatilag reggel 9 órakor kezdődött és este 9 órakor kellett volna abbahagyni, de volt egy óra csúszás – részletezte.

Mint mondta, nemcsak Miskolc életében volt nagy jelentősége ennek a napnak, hanem az országéban is: gyakorlatilag elindult valami – emelte ki a sok emlék közül a fesztivál jelentőségét, majd hozzátette, ahhoz képest, hogy ez ekkora esemény volt, mindenféle randalírozás és balhé nélkül lezajlott. – A balhék igazából utána jöttek, amikor Bródy János megköszönte, hogy a rendőrök „egy éjszakára szállást adtak” a fesztiválra más városokból érkezett fiataloknak – mondta Kurucz Attila. A magyar poptörténelembe is bevonult mondatát a hatalom elleni izgatásnak minősítették, így bírósági tárgyalás követte.

Előző nap, 1973. június 9-én a rendőrök begyűjtötték azokat a lézengő fiatalokat, akik nem tudták igazolni, hol alszanak, és egy tornaterembe terelték őket. A buli alatt is nagy volt a szigor: egy néző sem mehetett a gyepre, azaz a tribün előtt álló 64 négyzetméteres színpad közelébe, így mindenki a lelátókon foglalt helyet.

Ez a nemzedék péntek este ismét összeverbuválódott, ezúttal a Gárdonyi Park füvén idézte fel a 45 évvel ezelőtti éjszaka életérzését. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház a magyar rock legendás helyszíne volt Miskolcon, mely tizenhét év után, 2007-ben tárta ki újra kapuit, immár felújított formában. A ’73-as fesztivál azért jött létre, hogy legyen Miskolcnak egy ifjúsági parkja, mely meg is valósult, s így jött létre a Gárdonyi Park.

A patinás műemlék kúriában, egy védett park kellős közepén nyitotta meg kapuit a Park, egy nem mindennapi koncerttel. – A ma esti múltidéző buli helyszíne nem csupán a véletlen műve: Török Ádám és a Mini abban a parkban játszott 45 év után újra, melynek a létrejöttéért ’73-ban a stadionban zenéltek – részletezte az est miértjét Hímer Bertalan főszervező majd hozzátette: 5 évvel ezelőtt is csinált egy háromnapos fesztivált, a 40. évforduló alkalmából, akkor sikerült előkeríteniük Kurucz Ádámot is. – A koncert után egy igazi kuriózumnak számító filmet is levetítünk majd az első popfesztiválról - mondta.

Az akkori nemzedék, mely egész nap a stadion lelátóin élvezte az első fesztivál hangulatát, péntek este ismét megmutatta magát a Gárdonyi Parkban. – Nosztalgiázni jöttem ide, ugyanis én már 45 évvel ezelőtt hallottam Török Ádámot zenélni a DVTK stadionban, akkor még tiniként – mondta Oláh László. – Azokból az időkből is emlékszünk rá, amikor még csak előzenekar volt. Újdonság volt a zenei életben, elütött attól az irányzattól, ami akkor divat volt – emlékezett vissza.

– Nem egy Mini koncerten voltunk már és várjuk ugyanazokat az érzéseket, amelyeket anno tőlük kaptunk – mondta Budai Tünde. – Szerintem Miskolc van annyira zeneszerető város, hogy ha minden évben lenne egy ilyen koncert, akkor az emberek ott lennének. Azért szeretjük a Minit annyira, mert igazi zenét játszik, ezek az emberek igazi mesterei a hangszerüknek, és ezt ma este is meg fogják mutatni.

– Ebben a gyönyörű környezetben kezdtük el a fesztiválozást pontosan 45 évvel ezelőtt – emlékezett vissza Török Ádám a 45 évvel ezelőtti júniusi napra, majd mosolyogva hozzátette: ’75-ben pedig már az ifjúsági parkban mi voltunk a főzenekar. A Mini rendkívüli zenekar, mely immár 50 éve örvendezteti meg közönségét különleges zenéjével. – Ennek a zenének meg is van a maga közönsége, és nem csupán itthon, de nyugaton is: járok ki Amerikába, Svájcba, Olaszországba is zenélni – mesélte a 70 éves legenda.

– Most jelent meg egy könyv, egy olasz zeneesztéta tollából a progresszív rockról: három oldalt ír rólunk, és a világ legjobb együttesei közé sorol minket, különösen nagy hangsúlyt fektetve a Bartók feldolgozásainkra – idézi fel a Mini pályafutását Török Ádám. Mint mondta, két nagy korszaka volt a zenekarnak: az egyik 1971. és 1973. között. – Sok magyar rock szakíró minden idők legjobb magyar rockegyüttesének tartotta a 71-73-as Minit – emelte ki. A másik nagy korszak 1976. és 1980. között volt. – Mind a kettő fantasztikus időszak volt, én azóta is nyomom gőzerővel, akár öregekkel, akár fiatalokkal az oldalamon – tette hozzá.

Melyek Miskolcról a legmeghatározóbb emlékei?

– Természetesen a csajok. Gyönyörű csajok élnek itt, akik imádtak engem, én pedig imádom őket még most is. Nagyon szerettem ide járni, itt koncertezni. Most elárulok valamit, amit nagyon kevesen tudnak rólam: nagyanyám és anyukám is hejőcsabai volt.

Mit érez most a színpadon így, 50 évnyi zenélés után?

– Marhára fáj a hátam, és nagyon kell figyelnem, hová lépek, nehogy elessek a sok kábelben – mondta nevetve. – De imádom csinálni, minden nap! Én itt belül pont olyan bolond vagyok, mint 20 éves koromban: egész nap a csajokat hajkurásznám, de sajnos a testem már nem a régi, végülis már 70 éves vagyok.

Péntek este újjáéledt a '73-as miskolci Popfesztivál annak a parknak a füvén, melynek létrejöttéért 45 évvel ezelőtt a DVTK stadionban zenéltek.

forrás: minap.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Választás 2026: döntött az NVB a listás mandátumokról – az utolsó percben is kiesett egy név

Huszonöt országos listás mandátum kiadásáról döntött az NVB – jelentette az MTI.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet...

Huszonöt olyan parlamenti mandátumot adott ki Nemzeti Választási Bizottság, amely lemondás miatt üresedett meg

A testület szentesítette az eddig a Fidesz és egy esetben a Mi Hazánk által tett személyi változtatásokat.

Miamiban tért vissza az F1-es mezőny, Charles Leclerc volt a leggyorsabb a szabadedzésen

Bő egy hónapos böjt után folytatódik a száguldó cirkusz.

Lépett a Meta: azonnal eltüntették azoknak a hirdetését, akik hatalmas pert zúdíthattak volna a nyakukba

Két amerikai szenátor közös levélben bírálta Mark Zuckerberget, a Meta vezérigazgatóját: a politikusok azt nehezményezik, hogy a cég...

Botrányos kifizetések az NKA-nál: Rónai Egon megizzasztotta a minisztert 

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken az ATV Egyenes Beszédben volt kénytelen magyarázni, hogyan osztott ki 17...

Ezért érdemes minden nap fokhagymát fogyasztani – nem csak megfázás ellen.

A fokhagymát már ősidők óta használják különféle kultúrákban, nem csupán az ételek ízesítésére, hanem az egészség...

Hankó Balázs az NKA-milliárdok kiosztásáról: A kulturális döntések ízlésbéli kérdések

A leköszönő kulturális miniszter bevédte a 17 milliárd forintnyi támogatás kiosztását és megerősítette, hogy beül a parlamentbe.

Pankotai Lilinek nem annyira tetszik Magyar Péter sógorának miniszteri kinevezése

Szerinte a családtag kinevezése sok mindent jelezhet, de nem feltétlenül cseng jól a nepotizmus ellen kampányoló Magyartól, és támadási...

Újabb történelmi mélypont: így reagált Kapitány István

A leendő gazdasági és energetikai miniszter a családbarát munkahelyekről, és az emberséges szülészetről írt oldalán.

A maharadzsa feminista lányát Churchill látni sem akarta, hiába volt a királynő a keresztanyja

Az utolsó indai maharadzsa lányaként született 1876-ban, a nőjogok kérlelhetetlen aktivistájaként hunyt el 72 éves korában, 1948-ban,...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0