Ezt kell tudnod a téli gumi profilmélységéről
Nem csak az a fontos, hogy télen lehetőleg téli gumi legyen az autódon, hanem az is, hogy megfelelő legyen az állapota. A havas, latyakos vagy esetleg jeges utakon sokkal nagyobb a balesetek kialakulásának veszélye, ezért még inkább érdemes odafigyelni arra, hogy az autó állapota hibátlan legyen, amibe beletartozik az is, hogy a gumikra is odafigyel az ember.
Mekkora az ideális profilmélység?
Az újonnan legyártott téli gumik 8-9 milliméteres profilmélységgel készülnek el. A használat során aztán természetesen ez az érték csökken a kopásból adódóan. Egészen addig nincs gond, amíg nem sérül az abroncs, nem lesz túlságosan öreg vagy nem lesz a profilmélység értéke kisebb mint 4 mm. Ha ezek közül bármelyik bekövetkezik, akkor elérkezik a csere ideje.
Fontos azonban észben tartani azt a tényt, hogy egy 4 milliméteres profilmélységű abroncs még kielégítő állapotúnak nevezhető, ugyanakkor fele annyira sem teljesítenek jól, mint a vadonatúj abroncsok. Gondolj bele, hogy a törvény által előírt 1,6 milliméteres profilmélységű abroncs a gyakorlatban akkor mennyit is érhet.
Mint az életben sok más dolog kapcsán, a gumik esetében sem szabad az elvárt minimumra törekedni. Ha spórolni szeretnél, akkor soha ne az abroncsaidon tedd azt!
Vizes, havas úton még fontosabb a megfelelő profilmélység
Noha soha sem jó alacsony profilmélységű gumiabroncsokkal útnak indulni, ez különösen igaz télen, amikor sok esetben hó formájában hullik alá a csapadék. A sózás hatására latyakosak lesznek az utak.
Téli gumikkal azonban sokkal kisebb a balesetveszély, mivel a téli gumikon látható mintaárkok, 3D-s mikromintaárkok, gyűjtőnevükön lamellák kiszorítják a vizet és a latyakot. Ezek a lamellák úgy működnek, hogy voltaképpen beleharapnak a latyakba vagy hóba, és erős tapadás tud ennek következtében kialakulni.
És ha nem esik a hó?
Megjegyzendő, hogy a téli gumikkal persze nem kizárólag akkor szabad útra kelni, ha már havazott. Ezek úgy vannak kiképezve, hogy száraz körülmények között is jól tapadjanak és biztos úttartást biztosítsanak az autó számára. Ezt a gyártók úgy érik el, hogy tömör, merev blokkokat hoznak létre.
A száraz úttesten az új téli gumik némileg meglepő lehet, de éppen a nagy profilmélységük miatt nem teljesítenek olyan jól, mint az alacsony profilmélységgel bíró abroncsok. A kopottabb guminak ugyanis jóval nagyobb része érintkezik az úttal, ezáltal jobb lesz a tapadásuk.
Dőreség volna azonban arra bazírozni, hogy valaki csak azért vágjon neki a télnek egy elkopott gumival, hogy majd száraz úton jó legyen a tapadása. Tudjuk ugyanis, hogy nálunk télen sokszor várható csapadék, így az utak sokszor nedvesek, havasak, sőt, olykor még jégpáncél is kialakul az utak felületén ónos eső hatására. Éppen ezért, ha itt az ideje, akkor nincs más hátra, mint téli gumira váltani a nyári abroncsokat.
hírek innen, onnan
Kész, ennyi volt, beszüntetheti működését az ismert fapados légitársaság
Kútba esni látszik a hatalmas kormányzati mentőcsomag, amely életben tarthatta volna a Spirit Airlines amerikai diszkont légitársaságot. A...
Miami Nagydíj - Leclerc volt a leggyorsabb a szabadedzésen
Fotó: Ferrari Márkatársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton a negyedik időt autózta. A négyszeres vb-győztes holland Max...
Nők ezrei törtek össze Radnai Márk vallomásától
Radnai Márk kitálalt, nincs értelme tovább hallgatnia.
Emily Blunt és férje a kamerák előtt turbékoltak, le sem tagadhatnák, mennnyire imádják egymást
Óriási mérföldkőhöz ért Emily Blunt karrierje: a 43 esztendős színésznő csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. A nagy...
Gázolt a villamos Budapesten, a tömegközlekedés leállt
A baleset a IV. kerületben történt. A villamosgázolás helyszínére mentőt riasztottak.
Családját mentette a tini, súlyos égési sérüléseket szenvedett
A focistáért egész csapata szorít, adománygyűjtésbe kezdtek számára.
Újabb ötlete van az amerikaiaknak a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében
Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít, ezzel pedig az iráni vezetésre akar nyomást gyakorolni. A Trump vezette háború...
ISM-index: visszatér a korábbi évek legnagyobb gazdasági rémálma az Egyesült Államokba
Az amerikai feldolgozóipar teljesítménye áprilisban stagnált. Eközben a közel-keleti háború okozta ellátási zavarok négyéves csúcsra...
Elgázolt egy embert a villamos Újpesten
A helyszínre mentő is érkezett.
Kátai-Németh Vilmos a betegségéről: Ez hozta ki igazán a harcost belőlem
A csepeli képviselő lesz a magyar történelem első látássérült minisztere.
Ez a fa még a nagy fehér cápánál is veszélyesebb, tehetetlen a városvezetés, képtelenség kivágni, annyira végzetes
Egyetlen érintés is elég a bajhoz, a gyümölcse meglepően csábító, de amit a szervezettel tesz, azt a legrosszabb ellenségünknek sem...
„Sándor egy fogalom” – Törőcsik Franciska gyerekkori álmát váltja valóra Friderikusz
Izgalmasnak ígérkezik a Friderikusz Talkshow szombati adása. A műsorvezető vendégei között lesz többek között Törőcsik Franciska és...
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


