Felhívás nevelőszülőkhöz
A Nevelőszülők Érdekvédelmi Egyesületeinek Szövetsége ez úton tájékoztatja a nevelőszülőket, hogy kezdetét vette egy jogvédő hálózat létrehozása, amely minden nevelőszülőnek díjmentesen áll majd rendelkezésére ügyes–bajos dolgaik intézésére, jogi segítséget igénylő problémáik megoldására.
hirdetés
Folyamatosan keressük azokat az ügyvédeket, akik elhivatottságot éreznek magukban ahhoz, hogy segítsék szervezetünket céljaink elérésében. Már több megyében vannak segítőink, akik elvállalták, hogy a nevelőszülőknek - szükség esetén - díjazás nélkül állnak rendelkezésére.
Az eddig jelentkezett segítőink névsora honlapunkon elérhető: http://neveloszulok.extra.hu a SEGÍTŐK menüpont alatt.
A nevelőszülő a névsorból kikeresheti a hozzá legközelebbi ügyvédet, és a megadott elérhetőségeken felveheti vele a kapcsolatot. (A nevelőszülőséget igazoló dokumentumot minden esetben vigye magával a személyes találkozásra.) A szövetség tagegyesületeibe tartozó nevelőszülők további kedvezményekben részesülhetnek. Ahol még nem működik tagegyesületünk, szívesen segítünk annak létrehozásában. (Dokumentumok elkészítése, tanácsadás.)
Bővebb tájékoztatást kérhető Horváth Attila elnöktől a 20/385-4648-as és a 82/356-228-as telefonszámokon vagy e-mailen a neszov@freemail.hu címen.
Nevelőszülők Érdekvédelmi Egyesületeinek Szövetsége
hírek innen, onnan
Egy Golf, amitől megvakulsz
Nemcsak luxusautó-tulajdonosoknak lehet ízlésficama: krómba borították az Év Autóját.
Kézműves örökség mai átiratokkal
Négy helyszínt jár be, míg jövő áprilisban Miskolcra érkezik a Herman Ottó Múzeum és a mezőkövesdi Matyó Múzeum közös vándorkiállítása, amely a matyók míves kézműves örökségét mutatja be. A szentendrei skanzen UNESCO-védelem alatt...
Botrány volt a Magyar Színház premierjén
Botrány volt a Magyar Színház péntek esti premierjén: Markó Iván társulatával Az ember tragédiáját mutatta be, de a nézőtéren helyet foglaló Gulyás Márton, aki egyébként a Krétakör ügyvezetője, néhány társával kirohant a rendező e...
TITÁNium Színházi Szemle a Jurányiban
Az elsősorban fiatal színházi alkotók előadásait felvonultató seregszemlére várják a közönséget vasárnaptól Budapesten a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.
Több ezer doboz cigit úsztattak a Tiszán
A pénzügyőrök már várták a cigarettacsempészeket, akik több ezer doboz dohányt próbáltak átjuttatni Ukrajnából Magyarországra a Tiszán. A vagyont érő árut elrejtették az erdőben, de a kutya kiszagolta. Read More...
Jubilál a Református Zenei Fesztivál
Tizedik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált a Budapesten. "A Fesztivál feladata a koncertek és kulturális események kínálása mellett az is, hogy emlékeztesse a résztvevőket Isten hatalmas tetteire" mondta megnyi...
Legyünk mi is szamarak!
Kisebbfajta dzsembori alakult ki a Szeretethíd megnyitóján a budapesti Erzsébet téren.
Szeretethíd Ashával, a kiselefánttal
Idén 16 ezer jelentkező regisztrált a Szeretethídra, hogy május utolsó hétvégéjén a közösségekért tevékenykedjen. Az MRE Szeretetszolgálati Iroda munkatársai a budapesti állatkertben mutattak példát önkéntességből.
"Markó Iván a miniszterelnök kedvence" - Videóra vették a botrányt
Videóra vették azt a jelenetsort, amikor Gulyás Márton, a Krétakör vezetője hangosbeszélővel zavarta meg Markó Iván Az ember tragédiája című táncadaptációjának premierjét pénteken. Gulyást először kivezették, majd a két fél a szín...
A furcsa kinézetű édesség - Kekszes csokiszalámi recept
Először talán megrökönyödünk attól, hogy egy édesség miért néz ki úgy, mint egy szalámirúd, de ha belekóstolunk, azonnal rájövünk, hogy nem szabad elsőre ítélkezni. Ha meg akarod tréfálni barátaidat, mindenféleképpen ezt a desszer...
Steiner Pál: a Jobbikkal szemben Kövér Lászlónak lenne dolga az Országgyűlésben
Ahogyan Kövér megbüntette Szanyi Tibort, így most Gaudi-Naggyal szemben sem lehetne elnéző, annál is inkább nem, mert ma már a napi közbeszéd része a zsidózás.
Révben a Barca és a Real, Neymar dönt
A végéhez közeledik az elmúlt évek egyik legnagyobb átigazolási slágertémája, hiszen a Santos bejelentette, hogy elfogadta két klub (a hírek szerint a Real Madrid és a Barcelona) ajánlatát Neymarért. A játékos dönt.
Sport
Kozák Danuta magabiztosan nyert 500 méteren az első válogatón
Pénteken folytatódott a kajak-kenusok idei első válogató versenye, amely az Európa- és világbajnoki csapatösszeállításról hivatott dönteni. A Maty-éren zajló versenyek közül kiemelkedett a nők K-1 500 méteres viadala, ahol nem kev...
Babos Tímea: nem érdemeltem meg ezt a vereséget!
Nem így képzelte egyesbeli szereplését az idei Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves teniszező jó formában érkezett Párizsba, tornagyőzelemmel a háta mögött, így joggal bízhatott abban, hogy sikerül kivívnia a főtáblára kerülést....
Kozák Danuta izgult, ám végül simán nyert
Pénteken beindult a nagyüzem a Maty-éren, ahol az idei első Európa- és világbajnoki válogatót rendezik kajakosaink és kenusaink számára. Csütörtökön az olimpiai bajnok férfi négyes vívta ki Eb-szereplését, pénteken többek között K...
Megszólalt a spanyol hegymászó, aki még találkozott Erőss Zsoltékkal
Sokáig fotózkodtak a Kancsendzsönga csúcsán, és hosszasan rádióztak az alaptáborral Erőss Zsolték egyebek mellett erről számolt be egy hegymászással foglalkozó portálnak Oscar Cadiach, akinek pár napja élve sikerült lejönnie a ma...
A Vidi támadóját régi ismerőse várja Kecskeméten
Két mérkőzés vár még a Videoton labdarúgó csapatára az idei bajnokságban és mindkettő végtelenül fontos a bajnoki ezüst szempontjából. Vasárnap a fehérváriak Kecskemétre látogatnak, ahol az utóbbi években rendre győztesen hagyják ...
Fociklasszikusok: minden idők legnagyobb öngólja magyar pályán - videó!
A sport365.hu új, Fociklasszikusok című sorozatának harmadik epizódjában ezúttal egy magyar pályán történt felejthetetlen eseményt idézünk fel, méghozzá a fehérvári Pavol Durica legendás öngólját.
Kozák Danuta: Egy válogató mindig komoly, vérre menő verseny
A hétvégén Szegeden a Maty-éren rendezik a kajak-kenusok idei első válogatóját. Ennek kimenetele egy-egy sportoló egész nyarát illetve évét befolyásolhatja, hiszen ezen lehet kvalifikációt szerezni a júniusi portugáliai Európa-ba...
Raikönnen Daft Punkos autóban versenyez Monacóban
Romain Grosjean és Kimi Raikönnen, a F1-es Lotus istálló pilótái a monacói nagydíjon fognak külön a versenyre tervezett Daft Punk-autókkal száguldani, legalábbis ezt írják a csapat Twitterén és már fotók illetve videók is vannak a...
Victor Valdes elbúcsúzott a Barcától
Victor Valdes a Barcelona teljes stábját meghívta egy vacsorára, ahol elbúcsúzott mindenkitől.
Gőzerővel folynak a munkálatok a Ferencváros új stadionján - Fotó!
Munkagépek, daruk és munkások raja építi a Ferencváros leendő stadionját a régi Albert Flórián Stadion helyén, a Könyves Kálmán és az Üllői út által határolt területen.
Régen látott tömegbaleset Monacóban videó
A hétvégi Forma-1-es nagydíj egyik betétfutama a GP2 versenygépek küzdelme, amelyen látványos baleset fokozta az izgalmakat.
Bulvár
Ezért veszélyes ecettel takarítani - 7 fontos szabály, amit tarts be, hogy működ...
Az ecet sokoldalú tisztítószer, nem árt azonban vigyázni vele.
Abszurd dráma az olívaolajjal
Tiltás - Rossz tréfát z az Európai Unió a válságba belefásult polgárokkal. Most például azt találta ki: 2014. január elsejétl megtiltja az éttermeknek, hogy az olívaolajat kis kancsókban vagy tálkákban kínálják. Jönnek helyettük
Nem volt alatta semmi! Lecsúszott a modell miniruhája
Miranda Kerr sok férfi álmát váltotta valóra, amikor közszemlére tette formás kebleit.
Minden idők legfélelmetesebb szellemfotója - Téged is megijeszt?
Döntsd el, melyik szellemfotó a félelmetesebb!
Íme, a kormány legőrültebb ötlete - Itt van a várva várt program első része
A kormány segít bepasizni-becsajozni a fiataloknak.
Forgalomszámlálót keres a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Közúti keresztmetszeti forgalomszámlálásra várnak jelentkezőket: a munkát 2013 folyamán Magyarország országos közúthálózatán kell végezni.
Ezt nem gondolta át! Pár hónap után házasodik a magyar színész
Justin Bartha kapkod. Még csak most ismerte meg új kedvesét, de már eljegyezte.
Fantasztikus! Újranöveszthető a fog
A fogorvosoknak, úgy tűnik, még az átlagembereknél is jobban kell félniük az alligátoroktól. A hegyes fogú hüllők ugyanis egy szép napon elvehetik a fogbeültetéssel, hidak és műfogsorok készítésével foglalkozó szakemberek munkáját...
Milliárdos vagyonból szegénységbe
Pénzügyek tekintetében nincs nagy különbség a néhány év alatt dollár 10 vagy 100 milliókat kereső élsportolók és az átlagemberek között. Van, aki tudatosan beosztja megkeresett pénzét, más pedig mindenféle kontroll nélkül szórja a...
Palotás Petra exkluzív!
Palotás Petra legújabb kötetében először a valódi világ mesél magáról a világhálón, majd a legnagyobb természetességgel lesz ismét valóság a szerkesztett, és felgyorsult térből. Barnabás, a kikosarazott vőlegény, a kislányát egyed...
Megvan mennyit kell fizetni az úthasználatért
Társadalmi egyeztetésen az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelettervezet.
Mesés fenyőerdő az Alföld szívében
Miután az Alföldön nőttem fel és éltem annak különböző részein, úgy gondoltam, elég jól ismerem ahhoz a magyar pusztát, hogy újat már ne tudjon nekem mutatni. Hétvégén azonban rájöttem, hogy még számomra is tartogathat meglepetése...
blogmorzsák
Metallica: Antal Nimród erőszakos 3D-akciófilmet forgatott
Tüntetőkre támadó maszkos lovasrendőrök és durva karambol is van a bizarr koncertfilmben.
Pokoli robbanás Pakisztánban
Négy ember halt meg egy öngyilkos merényletben.
Kalória-blokk
A pénztártól való távozás után kezdődhet az edzés.
Aki éhes, egyen bogarat!
Ezzel a remek javaslattal rukkolt elő az ENSZ az éhezés megoldására.
A szecesszió mesterei
Megnyílt az Iparművészeti Múzeum legújabb időszaki kiállítása.
Új klipdal Prince-től és dögös csajzenekarától
A gitáros-énekest az utóbbi hónapokban a csupa lányból álló 3rdEyeGirl rocktrió kíséri, és a klipek után lemez is jön.
Így cseszték el a szemöldökömet
Sminktetoválásaim története.
Csodás csokiszuflé
Ehetjük magában, fagyival, tejszínhabbal, eperrel, málnával, mindenhogyan isteni.
Egészségesebb ropogtatnivalóra vágysz?
Pirított szójabab fűszeresen, vagy csokisan is elkészíthető.
Mi folyik Európában?
Zűrök Nagy-Britanniában, Franciaországban, Svédországban... láttad Az ember gyermekét?
Nemzeti Oligarchák Himnusza
Rozi néni élre tör a honi oligarchák slágerlistáján.

- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!
- Ferenciek tere - Keddtől forgalomkorlátozások lesznek a tér átépítése miatt
- Vasárnap életbe lép a 2012/2013. évi vasúti menetrend
- Vigyázat! Hétvégén többfelé hóátfúvások várhatóak!
- Másfél kilométeres a kamionsor Röszkénél
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Hosszabb nyitva tartással várja utasait valamennyi MÁV-START menetjegyiroda
- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti

