Felmentette Kovács Bélát a kémkedés vádja alól a bíróság
Kovács Béla volt jobbikos politikust felmentette a kémkedés vádja alól a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
hirdetés
Ugyanakkor a törvényszék költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt másfél év - három évre - felfüggesztett szabadságvesztéssel és 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta az elsőrendű vádlottat.
Kovács Béla 2010-ben lett a Jobbik európai parlamenti képviselője. Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, majd a Központi Nyomozó Főügyészség 2017-ben vádat emelt az Európai Unió intézményei elleni kémkedés, valamint költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt Kovács Béla, illetve költségvetési csalás miatt három társa ellen. Kovács Béla időközben kilépett a Jobbikból.
A vád lényege szerint a képviselő 2012-2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat azért, hogy bomlassza az EU intézményeit, kedvezzen az orosz érdekeknek. A költségvetési csalásra és hamis magánokiratok felhasználására vonatkozó, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felvetése alapján kivizsgált ügyben a vád szerint a képviselő tettesként, három társa, három gyakornok bűnsegédként több mint 21 ezer euró (több mint 6 millió forint) vagyoni hátrányt okozott az Európai Parlamentnek (EP) 2012-2013-ban fiktív gyakornoki állásokkal.
A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, védőik felmentést kértek, az ügyész Kovács Bélára letöltendő fegyházbüntetést, a három megvádolt gyakornokra felfüggesztett szabadságvesztést kért.
Kovács Béla csütörtökön az utolsó szó jogán is visszautasította a kémkedés vádját és hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint ennek a büntetőeljárásnak egyértelmű politikai motivációja van: az általa képviselt párt erodálása. A költségvetési csalás vádjával kapcsolatban elismerte, hogy hibázott, ugyanakkor kiemelte, hogy az okozott kárt megtérítette az EP-nek.
A bíró a felmentő rendelkezés szóbeli indoklásában lényegében arról beszélt, hogy Kovács Béla tevékenysége csak formailag merítette ki a kémkedés fogalmát, tartalmilag nem.
A tényállás szerint Kovács Béla európai parlamenti képviselőként kapcsolatba került egy orosz diplomatával, aki hírszerző tevékenységet folytatott és 2012-ben beszervezte őt, a tartótisztje lett. Előre egyeztetett menetrend szerint leplezett kapcsolatot tartottak, rendszeresen találkoztak, de mobiltelefont lehetőség szerint nem használtak, csak nyilvános fülkéből kommunikáltak, és akkor sem hozták szóba ki beszél.
A bíró a kapcsolat tartalmi kérdéseiről szólva leszögezte, hogy Kovács Béla az orosz fél egyoldalú hírigényét elégítette ki, ez nem kétoldalú véleménycsere volt. A találkozásokon az orosz hírszerző kikérte Kovács Béla véleményét többek között a Gazpromról, az uniós szankciókról, a Déli áramlatról, Ukrajnáról és más orosz érdekek miatt fontos kérdésekről. Kovács Béla azonban csak nyilvános információkhoz jutott hozzá és ilyeneket adott tovább, titoktartási kötelezettsége nem volt, és tartótisztje sem kérte, hogy fürkésszen ki titkos információkat.
A bíró szerint Kovács Béla tevékenységével segítette az orosz érdekeket, de nem sértette az uniós érdekeket.
A bíró kifejtette, hogy a hírszerzés mint bűncselekmény csak valami ellen, valaminek a hátrányára valósulhat meg, a vádban megjelölt EU azonban az eljárás során is egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy Kovács Béla tevékenysége a véleményszabadság körébe tartozik, így ebben a vádpontban bűncselekmény nem állapítható meg, csak felmentő rendelkezés hozható.
A bíró megjegyezte, hogy a történtek erkölcsi vagy politikai megítélése ettől eltérhet, de erről állást foglalni nem a bíróság feladata.
A másik vádpont, a gyakornoki szerződések kapcsán a bíró megállapította Kovács Béla és a három megvádolt gyakornok bűnösségét költségvetési csalás és Kovács Béla, illetve két gyakornok esetében hamis magánokirat felhasználása miatt. A vádlottak ugyanis nyilvánvalóan tudták, hogy színlelt, valótlan tartalmú szerződéseket kötnek. Az EU a gyakornokoknak magasabb összeget fizetett akkor, hogy ha Brüsszelben vagy Strasbourgban látták el feladatukat, és alacsonyabbat, amennyiben Magyarországon. A vádlottak tudták, hogy túlnyomórészt Magyarországon látják el feladataikat, mégis a nagyobb összegű szerződést kötötték meg. E bűncselekmények miatt szabott ki a törvényszék Kovács Bélára felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pénzbüntetést, a gyakornokokat pedig büntetés kiszabása nélkül 3 év próbára bocsátotta, továbbá mindhármuk esetében a jogtalanul felvett összegek erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
Az elsőfokú ítélet ügyészi fellebbezések miatt nem jogerős, a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.
Kovács Béla ügyvédje a jogorvoslatok kapcsán megjegyezte, hogy amikor a védelem koncepciós pert emlegetett, nem a bíróságra, hanem az ügyészségre célzott. Továbbá szóvá tette, hogy miközben büntetőeljárás folyik Kovács Béla ellen arra hivatkozva, hogy az EU érdekeit sértve az oroszoknak kémkedett, aközben a hivatalos politika sorozatosan az EU-t bírálja és Oroszországhoz közeledik.
Kovács Béla az ítélethirdetést követően újságíróknak azt mondta: elégedett a felmentéssel, "győzött az igazság".
hírek innen, onnan
Farkasszemet nézett velem a halála pillanatában – szemtanú vallomása a Mammutban leugró öngyilkosról
Élete egyik legtraumatikusabb élményét élte át a fiatal családanya.
Sérüléssel zárta első szaúdi szezonját Cristiano Ronaldo
Trófea nélkül zárta az idényt az Al-Nasszr.
Így főz odahaza Tóth Andi a nagy konyhájában
Tóth Andinak nemcsak a hálószobája nagy, hanem a konyhája is, amiben kényelmesen elfér, és közben jól érzi magát.
Tanulmány: a grönlandi sziklákból származó „liszt” képes megkötni a szén-dioxidot
Rendkívüli felfedezést tettek egy friss tanulmányban: a grönlandi jégtakarók által termelt por segíthet a klímaválság kezelésében.
„Iparágban bevett gyakorlat” - több utast engedtek fel a Budapest–Nápoly Wizz Air-járatra, mint ahány ülőhely volt
A gép csak jelentős késéssel tudott felszállni.
Maia Sandu: az Európai Politikai Közösség eltökélt a béke elősegítésében
Az Európai Politikai Közösséget (EPK) alkotó országok vezetői moldovai találkozójukon megerősítették eltökéltségüket annak...
Elmondta az RTL-nek a Belügyminisztérium falára felmászó tüntető, hogy minek ment oda
Ismét tüntettek a Belügyminisztérium előtt a tanárok. Farkas Márton szimpatizánsként csatlakozott a demonstrálókhoz. A férfi még a...
Kitört a balhé Ferihegyen, nem mindenkinek jutott ülőhely a Wizz Air gépén
Az utasok közül többen felháborodtak a késés miatt, majd miután kiderült, hogy túlfoglalás miatt nem jutott ülőhely mindenkinek, az...
Navracsics Tibor szerint Magyarország már fel is használta az EU-s források 86 százalékát
Annyi bökkenő azért van, hogy az EU „még nem utalja a pénzt különböző jogállamisági és egyéb problémák miatt”.
Csökkent a BUX csütörtökön
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 412,18 pontos, 0,87 százalékos csökkenéssel 46 850,16 ponton zárt csütörtökön.
Óriási pénzekért elvihette az RTL az M4 Sport elől az UEFA BL-meccsek legfontosabb, „A” típusú közvetítési jogát
Bennfentes iparági szakértők becslései szerint nagyjából évi 9-11 millió euróba, meccsenként lebontva hozzávetőlegesen 100 millió...
Egyre jobban mélyül a rejtély a strandoló gyerekek halálának ügyében
Két fiatalkorú hunyt el, egy férfit pedig őrizetbe vettek.
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír
Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.
Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten
A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi
Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.
Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt
Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.
Bulvár
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed
A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.
Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint
Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.
Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt
A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán
Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...
A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.
blogmorzsák
Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!
Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás