Ezt olvasta már?


Félmillió lakás áll üresen, és a számuk egyre csak nő

Jelentősen nőtt a nem lakott – vagyis átmenetileg lakott, más célra használt és üresen álló – lakások aránya az elmúlt években. 2016-ban több mint 550 ezer ilyen lakás volt országszerte, szemben a 2011-es közel 480 ezres állománnyal.

Budapest kontra községek

“A lakáspiaci tendenciák jól láthatóak a nem lakott lakások adataiból, a fővárosban ugyanis 13 százalékról 12 százalékra csökkent, a községekben viszont 12,5 százalékról 14,9 százalékra nőtt a nem lakott lakások aránya.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 2011-ben több mint 118 ezer nem lakott lakás volt a fővárosban, számuk 2016-ra 10 százalékkal 107 ezerre csökkent, mivel a fokozott kereslet és az áremelkedés miatt ezeknek a lakásoknak egy része visszakerült a piacra. Az adatok alapján látszik, hogy az ingatlanpiac legértékesebb településein növekszik legkevésbé az üresen álló ingatlanok aránya.

Balogh László szerint több tényező játszik szerepet a községekben lévő ingatlanok üresedésében. A csökkenő népesség, a községek lakosságának öregedése, emellett a munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen területekről történő elköltözés is hozzájárul ehhez.

Szintén szerepe van a folyamatban, hogy nőtt a nyaralóként használt, tehát csak idényszerűen lakott ingatlanok száma.

Stabilabbá tehetnék a piacot az üres lakások

Az ingatlan.com elemzése szerint mind a fővárosban, mind a vidéki nagyvárosokban jelentős a nem lakott lakások száma, amelyek, ha megjelennének a kínálatban, kiegyensúlyozottabbá tehetik a piacot, és enyhíthetnék a drágulás ütemét. Különösen azért, mert Budapesten és a vidéki nagyvárosokban 2016-ban egyaránt 60-60 ezer olyan nem lakott lakás volt, amelyek alapterülete 30-60 négyzetméter, márpedig ez a méret nagyon népszerű a vevők körében.

Balogh László azt is elmondta, hogy a nem lakott lakások értékét országszerte nehéz megbecsülni, mivel nagyon eltérő állapotú, felszereltségű, komfortfokozatú és elhelyezkedésű lakásokról van szó, jelentős részük pedig korszerűtlenebb az átlagnál. Az ingatlan.com szakértője szerint azonban országos szinten legalább 2-3 ezer milliárd forint értékű lehet az üresen álló lakások értéke.







0
0
0

hírek innen, onnan

A nagypapa cseresznyéje elfagy, az unoka datolyaszilvája beérik – Generációváltás a gyümölcsösben

A korán virágzó kajszit elviszi a fagy, a cseresznyét szétveri az eső, a hagyományos gyümölcsösök pedig egyre nehezebben bírják a...

"Írtam Robbie-nak" - a Celtic-legenda látogatása beindította a találgatásokat

A Celtic körül újra felerősödtek a Robbie Keane-nel kapcsolatos találgatások, miután Scott Brown Magyarországon járt és meglátogatta...

Elárulta az óvoda ablakán belövő férfi, hogy miért csinálta

A 71 éves gyanúsított légfegyverből adott le lövést Solymáron, a lövedék pedig egy óvoda csoportszobájába csapódott be. A férfi a...

Videó: Elájult az iskolabusz sofőrje, a diákok a kormányhoz ugrottak – mindenki életét megmentették

Az amerikai Mississippi államban diákok vették át az irányítást egy jármű felett, miután a sofőr, Leah Taylor asztmaroham miatt...

A tested a szívinfarktus előtt egy hónappal jelez. Ezekre figyelj.

Ha csak erre a nyolc tünetre odafigyelsz, már sokat tettél azért, hogy elkerüld a szívinfarktust.

Gyorsan döntött a Fidesz: megnevezték, ki ül Szécsi Zoltán helyére a Parlamentben

Máris megvan, ki csatlakozik a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjához a visszalépő Szécsi Zoltán helyett. A háromszoros olimpiai...

Pánik tört ki a fedélzeten, harmadszorra tudott csak leszállni Budapesten a Wizz Air Erdélyből érkező gépe

Félelemtől reszkető utasok, rosszullét, hányás, órákon át tartó remegés. Ezekről számoltak be azok az utasok, akiknek április 30-án...

Vadonatúj sportág hódít Magyarországon, csak éppen Pufi miatt lemaradtunk róla

Gábor Zsazsa fogta magát, és az utolsó cseppig kiitta a vizet.

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal...

Már készül Herendi Gábor karácsonyi filmje – három civil statisztaszerepet kapott

Három csokirajongó statisztaszerepet kapott Herendi Gábor új, karácsonyra készülő filmjében – egy olyan kezdeményezés részeként,...

Az első látássérült miniszter a Tisza győzelméről: „Levertük őket, mint vak a poharat"

A Kátai-Németh Vilmossal készült interjúban a DW a kampány legemlékezetesebb pillanatait is felidézi.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

0