Ezt olvasta már?


Felsőoktatási és ipari együttműködési központ épületét adták át Miskolcon

Korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák, valamint intelligens irányítási és automatizálási rendszerek kifejlesztését kezdi meg a Miskolci Egyetem, a BorsodChem, a Bosch, valamint az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.(ÉMI) a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK).

Az egyetem tájékoztatása szerint a csaknem 6 milliárd forintos központ célja a fejlett technológiákat alkalmazó iparvállalatok kutatás-fejlesztési és innovációs igényeinek feltérképezése, és azok piaci alapon történő kiszolgálása.

A Miskolci Egyetem 2020-ig kijelölt "Innovatív tudásváros" programja erőteljes kutatási, fejlesztési és innovációs aktivitást, fókuszpontok kijelölését, piaci igények feltárását és kiszolgálását, valamint a nemzetköziesedési folyamatok erősítését tűzte ki célul. A FIEK közös kutatói hálózat és infrastruktúra létrehozásával jött létre.

A FIEK-nek köszönhetően az egyetemi infrastruktúra alkalmassá válik a gazdaság által támasztott igények kielégítésére, a hatékony tudás- és technológiatranszfer megvalósítására. A központ létrejötte tovább erősíti a konzorciumi partnerekkel kialakított együttműködést és közös munkát, valamint színteréül szolgál a jövőbeni gazdasági partnerek potenciális igényeinek üzleti alapú kiszolgálásának is, kitágítva ezzel az egyetem tudományos működésének határait, erősítve szellemi kisugárzását és hídképző szerepét - közölte az egyetem.







0
0
0

hírek innen, onnan

Videón a Balatonba fulladt férfi utolsó pillanatai: térfigyelő kamera rögzítette a tragédiát

Újabb részletek derültek ki a siófoki tragédiáról, amelyben életét vesztette a 41 éves, Csoki becenéven ismert kaposvári férfi. A...

A 2026-os nyár legmenőbb pedikűrjei: tökéletes választások nyitott cipőhöz

A 2026-os nyár a szabadság, a könnyedség és a játékos önkifejezés szezonja. A pedikűrtrendek izgalmas egyensúlyt teremtenek az elegancia...

Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok

A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark...

Csapda: 5 zöldség és gyümölcs, amit júliusban messziről kerülj el egy friss tanulmány szerint

Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra...

Csak a hosszabbításban győzött Argentína, a Zöld-foki Köztársaság eléggé megizzasztotta a címvédőt

A címvédő argentin válogatott csak hosszabbításban győzte le 3-2-re az újonc zöld-foki csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság...

Több mint félmilliós munkakiesést okozhat évente az endometriózis

Az endometriózissal élő nők kétszer annyit kénytelenek hiányozni a munkából, és rosszabb munkaképességről számolnak be, ami évente...

Az univerzum egyik legrejtélyesebb objektumát észlelhették születése közben

A csillagászok egy rendkívül különleges objektumot fedeztek fel a korai univerzumból, amely alapjaiban változtathatja meg a galaxisok...

2 millió ügyfelet helyeztek át, megtörtént a nagy átállás

A Revolut sikeresen lezárta a több mint 2 millió magyarországi ügyfelének áthelyezését a helyi fióktelepéhez.

A mexikói Batman köti gúzsba éjjelente a motortolvajokat, macskabajuszt is rajzol nekik

Keresi a rendőrség az önbíráskodót, aki 10 nap alatt 5 motortolvajt ragasztózott lámpaoszlopokhoz.

A The Mamas & the Papas gyönyörű szőke énekesnője ma: Michelle Phillips 82 évesen is lenyűgözően néz ki

Michelle Phillips 80 fölött is fiatalos és sikkes maradt, mutatjuk friss fotókon a California Dreamin’ énekesnőjét.

Lehet más a politika

Mindig is úgy gondoltam, hogy Orbán után sokkal érdekesebb kérdésekről fog szólni végre a magyar politika – íme a bizonyíték. Ez már...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek

Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

0
0

Bulvár

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

Egy Ferrari árát pacsálta el egy dunántúli vármegyében élő férfi, a rendőrök azonnal elővették

Nem kevesebb, mint 110 ezer liter vizet engedett ki a szabadba a legnagyobb kánikulában.

0