Filmtörténeti programok a miskolci CineFesten
A Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a CineFest 2010-től filmtörténeti programjait CineClassics néven fogja össze, az eseménysorozat konferenciákból, kiállításokból, filmvetítésekből áll majd.
Muszatics Péter, a rendezvény kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-nek elmondta: a miskolci CineFest évek óta foglalkozik filmtörténeti témákkal. A fiatal filmesek legjobb, új utakat mutató műveinek bemutatásával párhuzamosan a rendezvény szervezői fontosnak tartják a gazdag magyar filmes örökség népszerűsítését is.
Hozzátette: számos olyan magyar származású és világhírű, de nálunk ismeretlen alkotó van, akik életműve még felfedezésre vár. Tavaly Miskolcon Emeric Pressburger volt a fókuszban, a miskolci születésű Oscar-díjas brit-magyar forgatókönyvíró-rendezőre többek között Oscar-díjas unokája, Kevin Macdonald emlékezett.
Felhívta a figyelmet arra, hogy idén szeptember 17-én az ugyancsak alig ismert Korda Zoltánt mutatja be nemzetközi konferencia, többek között a neves brit filmtörténész, Charles Drazin, Korda Zoltán fia, David Korda és Takács Ferenc részvételével.
A tervek szerint a programban szerepel A négy toll (The Four Feathers) című, Magyarországon nagyon ritkán látható brit klasszikus is Ralph Richardson főszereplésével.
A CineClassics keretében láthatnak Korda filmplakát-kiállítást, Bécsben készült Korda Sándor- és Kertész Mihály-némafilmeket - olyanokat is, amelyeket még soha nem mutattak be Magyarországon -, valamint lesz tárlat nemrég előkerült fotókkal a kolozsvári némafilmgyártásról, ehhez kapcsolódóan pedig filmiskolás workshopon forgatnak újra egy elveszett kolozsvári Korda-filmet - fűzte hozzá Muszatics Péter.
MTI

- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Meghosszabbították a nyomozást a felsőzsolcai árvíz okozta károk ügyében
- Szalai Annamária cenzúrázná a Való Világ 4-et
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért


