Ezt olvasta már?


Fokozott kereslet mellett két éves csúcson a hazai ingatlanpiac

Februárban folytatódott az erős éveleji tendencia, ami nem csak az érdeklődés tekintetében, de már a tranzakciószámokat illetően is jelentős eredményeket hozott.

A tavalyi évnél drasztikusan, 72%-kal erősebb forgalommal zárt februárban a hazai ingatlanpiac, amely éppen egy éve volt mélyponton. A Duna House által becsült 10 754 tranzakció 2024 januárjához képest 29%-kal volt erősebb, és újra átlépte a 10 ezres határt, ami utoljára 20 hónapja történt meg. A Duna House várakozása szerint az első negyedévben biztosan kitart majd az otthonteremtési támogatások és a csökkenő hitelkamatok okozta fokozódó ingatlanpiaci aktivitás. A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a hazai adatai alapján idén februárban 70 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, amely januárhoz képest 5%-os csökkenést jelent, viszont a tavalyi, februári mélyponthoz képest még így is több mint a duplájára nőtt, 112%-ot emelkedett. A hiteles vásárlóknál egyértelműen érezhető a csökkenő kamatok okozta bizalom, amely így az ingatlantranzakciók számában is emelkedést jelenthet.

Folytatódott az év eleji lendület az év második hónapjában is, azonban a nézelődők elkezdtek lemorzsolódni és helyükbe léptek a komoly érdeklődők, akik valós vásárlási szándékkal érkeztek a piacra. A Duna House Keresletindexe ennek megfelelően enyhe, 3 pontos enyhülést mutat az előző hónaphoz képest, azonban éppen megegyezik az elmúlt 12 év hullámzó ingatlanpiacának februári értékeiből számított átlaggal.

Az új év az erősebb kereslettel együtt az ingatlanárak országos emelkedését is meghozta. A vidéki házgyári lakások esetében lokációtól függően 1-4%-os irányárváltozás és 3-4%-os alku is társult a magasabb négyzetméterárakhoz, míg a téglaépítésűek tulajdonosai magasabb, 5-8%-os mértékben is csökkentették az árat a hirdetés során, ami mellé 6-7%-os vevői alkunak is teret hagytak. A belvárosi téglaépítésűek kivételével a fővárosi kerületek ingatlanjait illetően is áremelkedést mutatnak az adatok, az irányárváltozás 2-6, az alku mértéke 2-4% között alakult. Változás történt a minőségi preferenciát illetően is, ugyanis a fővárosban elérte a 10%-ot a megvásárolt ingatlanok között a felújítást igénylő lakások aránya, amire utoljára 2022-ben volt példa. Emellett átrendeződött a budapesti piac a kerületek népszerűségét illetően is: háttérbe szorult a befektetők által kedvelt belváros és élre törtek a saját célra vásárlók között preferált területek. Továbbra is Angyalföld vezeti a sort, azonban Újbuda, a II. kerület, valamint Zugló keresettsége az ötödik és hatodik helyre tolta az erzsébet- és terézvárosi ingatlanokat.

A fővárosi ingatlanvásárlók többsége a 40-50 év közötti korcsoporthoz tartozott, míg a 30-40 éves korosztály jelenléte felére csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legfőbb vevői motiváció a befektetési célú vásárlás volt, emellett a tavalyihoz mérten 7 százalékponttal, 24%-ra növekedett az első lakásukat vásárlók aránya. Befektetési céllal 50,1 millió forintot, első lakásra 44,6 millió forintot költöttek az ügyfelek.

Vidéken azonos arányban szerepeltek az adásvételek vevői oldalán a 30-40, valamint a 40-50 év közötti korosztály képviselői. A legerősebb vevői motiváció címet ezúttal két kategória, a befektetési célú vásárlás és az első lakás szerzése adta, szorosan utánuk következett a nagyobb ingatlanba költözők csoportja. Az első lakásukat vásárlók aránya 3 százalékponttal emelkedett tavaly februárhoz képest, míg a befektetők jelenléte 9 százalékpontot enyhült. Az első lakásukat vásárlók 32,9 millió forintot fordítottak ingatlanra, befektetési célú vételekre 36,9 millió forintot, nagyobb ingatlanra 56,6 millió Ft-ot szántak az ügyfelek a vidéki területeken.

A legfőbb eladási ok a fővárosban a korábbi ingatlanbefektetés, vidéken pedig változatlanul az örökölt ingatlan értékesítése volt. A budapestiek körében jelentős volt továbbá a nagyobb ingatlanba költözők aránya is, jelenlétük 8 százalékponttal erősödött az előző év februárjában mért adatokhoz viszonyítva.

3 érdekes adat

20 hónap után újra 10 ezer tranzakció felett zárt az ingatlanpiac.

Az adásvételek felében jó állapotú ingatlanokra szerződtek az ügyfelek Kelet-Magyarországon.

Felére csökkent a 30-40 év közötti vásárlók aránya a fővárosban tavaly februárhoz képest.

A teljes elemzés ezen a linken érhető el.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ő oldotta meg a biológia egyik legnagyobb rejtélyét, de a kollégái a háta mögött bezsebelték a Nobel-díjat

Rosalind Franklin hatalmas felfedezést tett az 1950-es években, amely alapjaiban írta át a biológiáról addig kialakult tudásunkat. Mire...

40 év után derült ki, hogyan készült budapesti koncertjére Freddie Mercury

Forró nyári este volt a Népstadionban Freddie Mercury koncertje idején, tízezrek hullámzottak egyszerre, úgy lüktetett a nézőtér,...

A rendőrökkel is összecsaptak az ausztrál vidéken, hogy megkaparintsák egy kislány feltételezett gyilkosát

Miután helyiek elfogtak és majdnem agyonvertek egy őslakos kislány megölésével vádolt férfit, a rendőrökön keresztül is megpróbáltak...

Szabó Bencével és a Tisza-kormány leendő belügyminiszterével tárgyalt Magyar Péter

Pósfai Gábor leendő belügyminiszterrel és Szabó Bence századossal posztolt közös képet Magyar Péter. Állítása szerint tárgyalást...

Kiderült, mit remél a Höok az egységes oktatási minisztériumtól

A diplomaszerzés esélyének javítását látja az egységes oktatási minisztérium létrehozásában a Hallgatói Önkormányzatok Országos...

Apácára támadt egy férfi Jeruzsálemben – videó

Miután a földre lökte a nőt, bele is rúgott.

Sci-fi sorozatok, ahol minden epizód mesterműnek számít

Ezek a sci-fi sorozatok ritka kivételként minden epizódjukban kiemelkedő minőséget nyújtanak.

Videón a Naprendszer egyik legősibb területe, amit egy hatalmas ütközés alakított ki

Ezt látja a Marson a NASA két marsjárója, amelyek egymástól 3700 kilométerre dolgoznak.

A nagypapa cseresznyéje elfagy, az unoka datolyaszilvája beérik – Generációváltás a gyümölcsösben

A korán virágzó kajszit elviszi a fagy, a cseresznyét szétveri az eső, a hagyományos gyümölcsösök pedig egyre nehezebben bírják a...

"Írtam Robbie-nak" - a Celtic-legenda látogatása beindította a találgatásokat

A Celtic körül újra felerősödtek a Robbie Keane-nel kapcsolatos találgatások, miután Scott Brown Magyarországon járt és meglátogatta...

Elárulta az óvoda ablakán belövő férfi, hogy miért csinálta

A 71 éves gyanúsított légfegyverből adott le lövést Solymáron, a lövedék pedig egy óvoda csoportszobájába csapódott be. A férfi a...

Videó: Elájult az iskolabusz sofőrje, a diákok a kormányhoz ugrottak – mindenki életét megmentették

Az amerikai Mississippi államban diákok vették át az irányítást egy jármű felett, miután a sofőr, Leah Taylor asztmaroham miatt...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

0