Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
Az október 23-i megemlékezések miatt jelentős forgalomkorlátozásra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt kéri, aki nem a rendezvényekre megy, az kerülje el a belvárost.
A Szabad Sajtó utat és a Kossuth utcát már reggel 8 órától lezárják egészen 20 óráig, a buszsávokat 8 és 14, valamint 18 és 20 óra között viszont megnyitják. Felvonulás miatt a Széna tér – Margit körút – Margit híd – Szent István körút – Bajcsy Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalon délután 14 és 16 óra között kell forgalomkorlátozásra számítani. A BKK közlése szerint a belvárosban jelentős forgalomkorlátozások lesznek, kerülőútvonalként a Könyves Kálmán körút – Hungária körút – Róbert Károly körút útvonalat ajánlják. A közösségi közlekedésben szintén jelentős változások lesznek, a 2-es villamos egész nap rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Kossuth tér között szállít csak utasokat, a 4-6-osok a Széll Kálmán tér helyett 14 és 15 óra között a Jászai térig, 15 és 16 óra között pedig a Nyugati pályaudvarig közlekednek. A 47-es és 49-es villamosok 18 és 20 óra között két rendezvény miatt lezárhatja a Károly körutat, az Astoriát és a Múzeum körutat is, ebben az esetben a villamosok a Batthyány térre közlekednek. A 70-es és 78-as trolibuszok már üzemkezdettől módosított útvonalon járnak egészen 21 óráig, mindkét irányban a Honvéd utcai megállót a Kálmán Imre utcába helyez át a BKK. Az összes, a Szabad Sajtó úton közlekedő buszjárat terelt útvonalon közlekedik majd a tüntetés miatt 14 és 18 óra között. Az 5-ös, a 7-es, a 7E, a 8-as, a 112-es, a 173-as, a 173E és a 178-as buszok a Szabadság hídon keresztül közlekednek, és nem érintik a Ferenciek tere megállót, e helyett a Kálvin téren és a Fővám téren állnak majd meg. A 7E és 173E járatok a Fővám téren nem, az Astoriánál viszont megállnak. Ha a rendőrség egy másik rendezvény miatt lezárja a kiskörutat, akkor a buszok a Kálvin térről az Üllői út-József körút útvonalon jutnak el a Blaha Lujza térre. A 16-os buszok 15 óra és 18.30 között az Arany János utcai metróvégállomásra közlekednek, és nem érintik a Deák teret. A 26-os, a 91-es, a 191-es és 291-es pedig 14 óra és 14:40 között rövidített útvonalon közlekedik a Margit körút és a Margit utca lezárása miatt. A 109-es buszok 14 óra és 16.30 között Kőbánya alsó és a Deák tér, valamint a Batthyány tér és Óbuda, Bogdáni út között szállítanak utasokat. Fél öttől viszont Óbudáról nem a Batthyány térig, hanem a Nyugati pályaudvarig közlekednek várhatóan 18 óráig. Este hat és este 8 óra között. A 115-ös buszok 15:30 és 18 óra között a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekednek. Motoros felvonulás miatt 11 órától forgalomkorlátozásra kell számítani a Jagelló út - B-A-H-csomópont - Krisztina körút - Alkotás utca - Nagyenyed utca - Böszörményi út - Jagelló út - Hegyalja út - Erzsébet híd - Rákóczi út - Kerepesi út - Albertirsai út - Jászberényi út - Maglódi út - Sírkert utca útvonalon. Innen a motorosok 12.30-tól átvonulnak Corvin-negyedhez a Maglódi út - Sibrik Miklós utca - Üllői út - Ferenc körút - Petőfi híd - Kosztolányi Dezső tér - Bartók Béla út - Szent Gellért rakpart - Attila út - Krisztina körút - Széna tér - Margit körút - Árpád Fejedelem útja - Árpád-híd - Dózsa György út - Andrássy út - József Attila utca - Pesti alsó rakpart - Közraktár utca - Ferenc körút útvonalon.
hírek innen, onnan
3 sikkes fejfedő, ami megvéd a napszúrástól és ultra divatossá tesz
A forró nyári napok során mindannyian keressük a stílusos megoldásokat, amelyek feldobják a megjelenésünket és védenek a káros...
Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen
A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával...
Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat
Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény...
Itt a MÁV kedd reggeli azonnali közleménye – gázolás miatt kellett rögtön intézkedni
Súlyos baleset miatt jelentős fennakadások alakultak ki kedd reggel a Budapest–Hatvan vasútvonalon, miután egy személyvonat Rákoscsaba és...
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, telje az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Retró fotókon a kedvenc európai nyaralóhelyeink: amikor még nem volt tömegnyomor
A nosztalgiavonaton nincs fék! Ezeket a fotókat végiglapozva lehet, hogy idén nem fogod olyan gyakran előkapni a telefonodat, és inkább...
Magyar Péter menesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Gaál Szabolcs Barnát keddi hatállyal mentette fel a kormányfő, utódját még nem nevezte ki.
Hogyan tudunk kijönni a közéleti kiégésből?
Nem az a furcsa, hogy elfáradtunk. Az a súlyos, hogy ennyi ideig bírtuk. Tizenhat évnyi politikai zaj, permanens válságok, járvány,...
Rogán Antal havi 25 milliót keres, Gulyás Gergely babavárót vett fel
Az ellenzéki képviselőknek is nyilvánossá tették vagyonnyilatkozatait.
Diogo Jota özvegyének levelét olvasva könnyek szöknek az ember szemébe
Andy Robertson elhunyt barátjáért is küzd a világbajnokságon.
Magyar Péter azonnali hatállyal felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét Magyar Péter miniszterelnök. Az erről...
Hat kifejezés, amit egy gázlángozó használ: hogyan manipulálja az áldozatát?
A gázlángozás a manipuláció egy különösen alattomos formája, amelynek célja, hogy az áldozat elkezdjen kételkedni a saját emlékeiben,...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


