Ezt olvasta már?


Gilbert & George, a Fluxus és a Pécsi Műhely a Lumú 2017-es programjában

Többek között a brit Gilbert & George művészpáros, a Fluxus mozgalom és a Pécsi Műhely alkotásaiból válogató tárlatok szerepelnek a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) idei kiállítási programjában.


hirdetés

Fabényi Julia igazgató a Lumú csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte: 2016-ban 311 nyitvatartási napon - Magyarországon egyetlen múzeumként napi 10 órában - várták mintegy 100 ezer látogatójukat 13 kiállítással és 270 múzeumpedagógiai programmal.

Az elmúlt négy évben 89,5 millió forint értékben vásároltak műtárgyakat, elsősorban a Nemzeti Kulturális Alap és a Ludwig Stiftung támogatásának köszönhetően - tette hozzá.

Fabényi Júlia az idei programról szólva közölte, hogy február végén Mentés másként. címmel a Lumú kollekciójából válogat a magyarországi újmédia-művészet alkotásaiból az év elsőként megnyíló tárlata.

A múzeum gyűjteményéből márciusban Westkunst - Ostkunst címmel nyílik új állandó kiállítás. A keleti és nyugati művészet párhuzamait, jellegzetességeit vizsgáló tárlaton újra láthatók lesznek az elmúlt két évben más intézményeknek kölcsönzött főművek is.

Készman József kurátor az El nem kötelezett modernitás című kiállításról szólva elmondta, hogy az anyag az exjugoszláv államok avantgárd művészeti tevékenységét tekinti át, egy Marinko Sudac gyűjteményéből 2016-ban Milánóban bemutatott válogatásra építve.

Ehhez a tárlathoz kapcsolódik a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában is szereplő, Párhuzamos avantgárd című kiállítás, amely a neoavantgárd Pécsi Műhely 1968 és 1980 közötti tagjainak jelentős munkáit gyűjti össze, archív anyagokat is felsorakoztatva.

Gilbert & George munkái Szipőcs Krisztina szakmai igazgatóhelyettes elmondása szerint utoljára 1992-ben voltak láthatók Magyarországon. A világhírű brit művészpáros Bűnbak-képek Londonnak című, korábban a londoni White Cube Galériában bemutatott anyaga a modern városi létezés által felvetett kérdéseket boncolgatja.

A Lumú július közepén nyíló kiállítása az 1984 és 1992 között működött Hejettes Szomlyazók művészcsoport humoros, provokatív installációit és intervencióit idézi meg.

Ősszel Walter Schnepel több ezer darabos gyűjteményéből válogatva mutatja be átfogó igénnyel a Lumú Fluxus címmel a 20. század egyik legnagyobb hatású művészeti mozgalmát, mások mellett Arman, Joseph Beuys és Yoko Ono munkáit is felvonultatva.

Az év végén a kortárs képzőművészet és a gazdaság kapcsolódási pontjait vizsgálja egy nemzetközi válogatásból merítő tárlat, majd a Lumú által kiírt CAPP (Collaborative Arts Partnership Programme) pályázat legjobb munkái mutatják be a társadalmi együttműködésen alapuló művészeti tevékenységek lehetőségeit.

Boros Géza, a Velencei Biennálé Iroda vezetője és Petrányi Zsolt kurátor emlékeztettek arra, hogy a Lumú feladata a Velencei Biennálé magyar kiállításának megszervezése is. A magyar pavilonban idén Várnai Gyula Békét a világnak! című kiállítása szembesíti májustól novemberig több installáción keresztül a múlt futurológiai elképzeléseit a jelen dilemmáival.







0

hírek innen, onnan

Farkasszemet nézett velem a halála pillanatában – szemtanú vallomása a Mammutban leugró öngyilkosról

Élete egyik legtraumatikusabb élményét élte át a fiatal családanya.

Sérüléssel zárta első szaúdi szezonját Cristiano Ronaldo

Trófea nélkül zárta az idényt az Al-Nasszr.

Így főz odahaza Tóth Andi a nagy konyhájában

Tóth Andinak nemcsak a hálószobája nagy, hanem a konyhája is, amiben kényelmesen elfér, és közben jól érzi magát.

Tanulmány: a grönlandi sziklákból származó „liszt” képes megkötni a szén-dioxidot

Rendkívüli felfedezést tettek egy friss tanulmányban: a grönlandi jégtakarók által termelt por segíthet a klímaválság kezelésében.

Maia Sandu: az Európai Politikai Közösség eltökélt a béke elősegítésében

Az Európai Politikai Közösséget (EPK) alkotó országok vezetői moldovai találkozójukon megerősítették eltökéltségüket annak...

Elmondta az RTL-nek a Belügyminisztérium falára felmászó tüntető, hogy minek ment oda

Ismét tüntettek a Belügyminisztérium előtt a tanárok. Farkas Márton szimpatizánsként csatlakozott a demonstrálókhoz. A férfi még a...

Kitört a balhé Ferihegyen, nem mindenkinek jutott ülőhely a Wizz Air gépén

Az utasok közül többen felháborodtak a késés miatt, majd miután kiderült, hogy túlfoglalás miatt nem jutott ülőhely mindenkinek, az...

Navracsics Tibor szerint Magyarország már fel is használta az EU-s források 86 százalékát

Annyi bökkenő azért van, hogy az EU „még nem utalja a pénzt különböző jogállamisági és egyéb problémák miatt”.

Csökkent a BUX csütörtökön

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 412,18 pontos, 0,87 százalékos csökkenéssel 46 850,16 ponton zárt csütörtökön.

Óriási pénzekért elvihette az RTL az M4 Sport elől az UEFA BL-meccsek legfontosabb, „A” típusú közvetítési jogát

Bennfentes iparági szakértők becslései szerint nagyjából évi 9-11 millió euróba, meccsenként lebontva hozzávetőlegesen 100 millió...

Egyre jobban mélyül a rejtély a strandoló gyerekek halálának ügyében

Két fiatalkorú hunyt el, egy férfit pedig őrizetbe vettek.

Sport

Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál

A berlini klubnál alaposan megfontolták.

A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó

Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.

José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál

Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.

Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek

Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.

Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott

Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.

Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát

Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.

Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír

Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.

Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten

A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.

A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről

Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.

Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi

Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.

Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt

Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.

0

Bulvár

Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette

A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.

Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra

Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült

Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.

Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb

Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.

Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.

Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!

Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak

Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.

A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”

A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.

Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz

Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.

"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed

A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.

Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint

Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.

Az éjjel suttyomban teljesen megszün-tették a Paks2 építkezés feletti parlamenti kontrollt

A kormány, elfogadhatatlan módon, eddig sem volt hajlandó a nyilvánosságot tájékoztatni az összeomló paksi projekt szerződéseinek folyamatban lévő módosításairól. De milyen kínos lehet az a papír, amelyet Orbán

Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...

A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.

blogmorzsák

Diéta? Előtte értsük meg ezeket a fogalmakat!

Testsúlyunkra próbálunk vigyázni, ám nehéz megfelelő étrendet kialakítani, ha nem értjük a diétás tanácsokban olvasható szakszavakat.

Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű

270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.

0