Gyertyagyújtással emlékeztek civilek a fővárosban
Gyertyagyújtással emlékezett civil és jogvédő szervezetek mintegy háromtucatnyi aktivistája Bándy Kata pécsi rendőrségi pszichológusra szombat este a budapesti Szent István-bazilika előtt lévő téren; a résztvevők éjfélig virrasztanak.
hirdetés
A szervezők, akik Megemlékezés és virrasztás Bándy Kata emlékére címen hoztak létre egy csoportot a Facebook közösségi portálon, azért szervezték a megemlékezést, hogy kifejezzék szolidaritásukat azokkal, akik közel álltak az áldozathoz, és elítéljék a rasszista megnyilvánulásokat, amelyek az egész roma közösséget azonosítják az elkövetővel.
Jónás Marianna, az egyik szervező azt mondta: megemlékezésükkel a nők elleni minden fajta erőszakra is szeretnék felhívni a figyelmet, mert ezt a problémát sokszor ma is tabuként kezelik.
A meggyilkolt pszichológus családja által a napokban kiadott közleményt idézve arra hívott fel, hogy Bándy Kata halálát senki ne használja uszításra, gyűlölködésre vagy a halálbüntetés visszaállításnak szorgalmazására.
A Szent István téren tartott megemlékezéshez és virrasztáshoz csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottság, a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (MMM), a Közéleti Roma Nők, a Kugler Art Szalon, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek), a MONA Magyarországi Női Alapítvány, a NANE Egyesület (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület), a PATENT Egyesület, a Romani Design, a Romaversitas Alapítvány, a Születésház Egyesület, az Uccu Alapítvány és az X Kommunikációs Központ is.
A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőből, de az otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. A belügyminiszter által a közszolgálat halottjának nyilvánított rendőrségi pszichológust a jövő hétfőn temetik el Szekszárdon.
MTI Fotó: Illyés Tibor
hírek innen, onnan
Malmő is lángokban
Svédország harmadik városát is elérték a zavargások. Malmőben is megdobálják a rendőröket, és autókat gyújtanak fel a randalírozók, akik szerint a hatóságok túllépik hatáskörüket. Read More...
Fegyver csak jó kézben sül el
Miközben az értelmetlen mészárlások egyre nagyobb vitához vezetnek a fegyvertartás szigorításához az Egyesült Államokban, a gyártó cégek más megoldást keresnek a lövöldözések visszafogására. Olyan okosfegyvert igyekeznek kifejlesz...
Kegyetlen mészárlás Londonban
Lerövidítette párizsi útját a brit miniszterelnök, hogy hazatérve a vészhelyzeti válságstábot vezesse, miután szerdán a nyílt utcán, járókelők százai előtt fejeztek le egy férfit Londonban. Read More...
Őszödi árulás: Eduardo dokumentálhatta a találkozót
Exkluzív interjú a ma utcára került számban.
Beszámoló-közzététel: kerüljük el a büntetést!
A beszámoló nyilvánosságra hozatalának kötelezettsége a számviteli törvény gazdálkodókat érintő egyik legfontosabb elvárása, amelynek elmulasztásához mind adójogi, mind cégjogi és esetenként még büntetőjogi szankciókat is fűznek a...
A Magyar Posta egyetemes szolgáltatói státusza 2020-ig tart
Megszületett a magyar állam és a Magyar Posta Zrt. között az egyetemes postai közszolgáltatási szerződés
E-útdíj: a legnagyobb kamionok tarifája 130 Ft/ kilóméter
A díjköteles úthálózat hossza 6513 kilométer lesz és több ezer fizetős szakaszból áll majd
A benzin ára 410-411 forintra emelkedett
A Mol csütörtöki áremelése nyomán a benzin átlagára 410-411 forintra, a gázolajé pedig 412-413 forintra nőtt
A fővárosi dugószezon nem vakációzik
Miután még nem végleges az idei fővárosi útfelújítási program, Budapesten akár őszig is folyamatos dugókkal kell számolni
Újabb gamer laptoppal bővült az MSI felhozatala
Az MSI az elmúlt napok folyamán bejelentette, hogy újabb taggal bővült a gamer felhasználókat célzó noteszgépeinek termékpalettája. A frissen reflektorfénybe állított MSI GX60 tulajdonképpen a korábban már bemutatott #link#http://...
Egy legendás Rare franchise visszatérésének örülhetünk majd az idei E3-on
Várható volt, hogy az Xbox One bejelentésével több olyan legendás fejlesztőcsapat is visszatér gyökereihez, akik egykoron nagyok voltak, illetve naggyá tették a Microsoft nevet, illetve az Xbox brandet. Ide sorolhatjuk nagy büszké...
Audrey Tautou és a halálos szerelem
Ha valaki, akkor a franciák tudnak szerelmes filmet készíteni, ha valami, akkor Boris Vian híres regénye igazán lenyűgöző szerelmi történet. A gond csak az, hogy megfilmesíthetetlennek tűnt - eddig. Tajtékos napok, kritika.
Sport
Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú
Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...
Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához
Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...
Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát
Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.
Orbán a BL-döntőn találkozhat Merkellel
Szombaton a futballtörténelem első német-német BL-döntőjét rendezik. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembleyben találkozik, hogy eldőljön, melyik csapat nyeri a 2012/13-as Bajnokok Ligája-szezont.
A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot
Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...
Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...
A harmadik Szolnok-Alba döntő következik
Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik
A magyar hegymászó felesége, Sterczer Hilda már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás.
Elképzelhető, hogy lezuhant az egyik magyar a Kancsendzöngán
Elképzelhetőnek tartja, de megerősíteni nem tudja a Kiss Péter hegymászó lezuhanásáról szóló hírt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.
Szörnyű: eltűnt a két magyar hegymászó a Kancsendzöngán - egyelőre nem keresik ő...
Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban - közölte szerda délelőtt a Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője az MTI-vel.
Bulvár
Mik a cukorbetegség tünetei?
A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünete...
Rajtakapták az énekesnőt: egyre kínosabb az ügy
Ez csalás volt, ő pedig csaló, mondták ki a rajongók.
Semmi remény: feladták a keresést - Erőss Zsolték valószínűleg nincsenek életben
A két magyar hegymászónak nyoma veszett.
Kósa: minden trafikút Hódmezővásárhelyre vezet
A trafikügy újabb fejezeteként egy 81 négyzetméteres bajai lakásba 25 céget jegyeznek be hamarosan. Ezek együttesen 90 trafik működtetését végzik a jövőben. A lakás tulajdonosa kapcsolatban áll a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt...
32%-os hozam egy évre. Hogyan tovább?
A befektetési alapok közül egyre népszerűbbek az abszolút hozamú alapok. Népszerűségüket a magas hozamuk mellett annak a tulajdonságuknak is köszönhetik, hogy teljesítményüket a részvény, a kötvény és az egyéb részpiacok árfolyamv...
Rabszolgasorsban Budapesttől néhány kilométerre
Évekig nem kereste senki Gubica Paulát (képünkön). Budapesttől alig néhány kilométerre tartották fogva és kényszerítették munkára. Egy család valóságos rabszolgája lett. Hogy jutott el eddig?
A fehér dolgok, amiket enned kéne
Az élénk színű ételeket mindenki imádja, de a fehér zöldségek olyan tápanyagokat rejthetnek, amikre szükséged lehet, derül ki az Advances of Nutrition új tanulmányából. A kutatók el szerették volna oszlatni azt a tévhitet, hogy ...
Nem találják Erőss Zsolt hegymászót! - Klein Dávid beszámolója
Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt, miután sikeresen meghódította a Kancsendzöng 8586 méteres csúcsát. A kialakult helyzetről Klein Dávid hegymászó beszélt a napidoktor.hu-nak.
Képek! Így még nem láthattad a magyar énekesnőket - Izzasztó délután és szexi ru...
Hien, Odett, Barbee, Radics Gigi és Janicsák Veca biciklire pattant.
Mire gyűjt a magyar? Íme a top megtakarítási célok
A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése - derül ki a MetLife kutatásából. Ennek ellenére, bár a megkérdezettek több mint...
Bele is halhatunk az ülőmunkába
Az ülőmunka a gerinc fájdalmas betegségei mellett növelheti az agyvérzés, a szívinfarktus, a szívnagyobbodás és a vesebetegség rizikófaktorát is.
Erőss Zsolt felesége: Már akkor tudtam, hogy baj van
Szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak - mondta a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció szóvivője, Vincze Szabolcs az M1 Híradóban.
blogmorzsák
Fogadjunk? - Monacói esélyek
Hogyan látja a Monacói esélyeket egy, a pénzét kockáztató fogadóiroda?
Az agybetegség netovábbja:
a szakállreklám
Keress pénzt a szakállba csíptethető hirdetéssel.
Orbán a rettegett
Orbán napja május 25 -én van, s a néphagyomány a fagyosszentek közé sorolja őt.
Applikációval az erőszak ellen
Egy új alkalmazás segítségével a bántalmazott gyerek egy gombnyomással segítséget kérhet.
Hol képzelik el a szülők
a gyermek jövőjét?
A gyerek lakásánál fontosabb lett a külföldi karriert biztosító oktatás.
Akinél másodpercek alatt omlott össze minden
A csaj egy harmonikus kapcsolatot rúg fel, és saját magát buktatja le, amikor felháborodik egy ártatlan telefonhívás miatt.
Terápiás coming-out
"Én vagyok az egyetlen szeretője, és az egyetlen barátja. Utálja, hogy ő nem az én világom egyetlen férfija."
Programozható macskaetető
Elsősorban akkor hasznos a szerkezet, ha elutazunk és nincs aki etesse a kedvencünket.
Miniatűr világok a gurigában
Megvan, mikor az utolsó darab WC papírt is lehámozod a gurigáról, majd szépen kilapítod a kartoncsövet? Micsoda meggondolatlan pazarlás!

- Május 28-án kezdődik Szilvásy György és Dávid Ibolya megismételt büntetőpere
- Felfüggesztett börtönre ítélték a munkatársát súlyosan bántalmazó hódmezővásárhelyi férfit
- Szamarak martak halálra egy férfit Magyarszecsődön
- Vádat emeltek Felsőzsolca volt polgármestere ellen
- Több mint ötezer határsértőt tartóztattak fel az idén Csongrád megyében
- Gyermekgyilkosság - Eredménytelen volt a vádlottak szembesítése
- Kezdeményezték a diákját bántalmazó szegedi tanárnő felmentését
- Soproni kettős gyilkosság - Pénteken születhet elsőfokú ítélet
- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti

