Hagyomány és megújulás - Kortárs kínai művészet a Szépművészetiben
Az elmúlt harminc év kínai képzőművészetét tekinti át Hagyomány és megújulás címmel a Szépművészeti Múzeum eddigi legnagyobb alapterületű időszaki kiállítása.
hirdetés
A Kínai Nemzeti Művészeti Múzeum (KNNM) által válogatott 120 olajfestmény, hagyományos kínai tusfestmény, grafika és plasztika péntektől egy hónapon át látható Budapesten.
Ez a legek kiállítása: ekkora, csaknem 2000 négyzetméteres időszaki tárlatnak még soha nem adott otthont a Szépművészeti, de Kína sem küldött még soha ilyen léptékű kortárs kiállítást Európába - hangsúlyozta a Hagyomány és megújulás szerdai sajtóbemutatóján Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
Ma Su-lin (Ma Shulin), a KNNM tudományos igazgató-helyettese elmondta, hogy a kínai szakemberek által válogatott, csak Budapesten látható anyag három nagyobb szekcióban mutatja be a kínai kulturális forradalom 1978-as lezárulta óta eltelt időszakot.
hírek innen, onnan
Gyermeket várt a lemészárolt Gabriella
Döbbenetes részleteket tudott meg a Bors a csütörtöki pécsi féltékenységi drámáról. Információink szerint dr. L. Norbert állatorvos azért végzett exével, mert megtudta, hogy a nő teherbe esett új párjától.
Öt társa zuhant a mélybe Erőssnek
Kiss Péterhez hasonlóan, a másik négy férfit is a csúcstámadás után, ereszkedés közben ragadta el a halál. Volt, akit Erőss temetett el a hegyekben. Egyikük sem érte meg a negyvenöt éves kort
A Galaxy S4 jobb fotós, mint az iPhone 5
Egy új teszt szerint a Galaxy S4 győzedelmeskedett az iPhone 5 fölött a mobiltelefonok kameráit összevető versenyben.
17 szuper altató tipp
Ha az alvás valami miatt mostanában nem tartozik az erősségeid közé, 17 könnyen beváltható tippünk egyenesen neked szól!
Labdarúgás: Földeák Móraváros 17 órától ÉLŐ
Rangadót közvetítünk a megye III. Tisza-Maros csoportból: a feljutásra aspiráló Földeák dolgát a Móravárosi Kinizsi igyekszik megnehezíteni.
A rózsaünnepre csábítottak a hídi vásáron + FOTÓK
A Hídi vásárra kilátogatók is kaptak ebből ízelítőt, az Oskola utcában meg lehetett csodálni a virágokat, sőt egy-egy szál rózsával kedveskedtek is a fesztiválozóknak.
A ciszjordániai zsidó telepek felszámolását sürgeti egy izraeli miniszter
Az elszigetelten létező ciszjordániai zsidó telepek bezárását sürgette Benjámin Netanjahu kormányának egyik minisztere.
A nap kommentje... Egy NAV-os meglepi jót tenne nekik!
Nincs tej, kisebb termelés, kevesebb
Erőss Zsolt. Álmomban érkezik egy felhőjáró űrkomp, japán turistákkal ...
Utolsó interjú Erőss Zsolttal
Jótékonysági aukció Macskássy képekkel
Macskássy Izolda festőművész töb
Miskolc. Sata az év színésze!
A díjat egy plakettet és pénzjutalmat tegnap adta át számára Bujdos
Ezek mennek a Facsén...Sebestyén LászlóAgyaggalamb lövészeten vehettem
Sebestyén LászlóAgyaggalamb lövészeten vehettem részt Zay Adorján az Északerdő Zrt vezérigazgatójának jóvoltából Bánhorvátiban. Agyaggalamb lövészeten Bánhorvátiban (4 fénykép)
Sport
A Kovács, Janics páros hengerelt a válogatón
Szombaton folytatódtak a versenyek az idény első Európa- és világbajnoki válogatóján a szegedi Maty-éren. A nap során a legnagyobb érdeklődés talán a nők 500 méteres páros versenyét kísérte, hiszen nagyon sokan kíváncsiak voltak a...
Kozák Danuta izgult, ám végül simán nyert
Pénteken beindult a nagyüzem a Maty-éren, ahol az idei első Európa- és világbajnoki válogatót rendezik kajakosaink és kenusaink számára. Csütörtökön az olimpiai bajnok férfi négyes vívta ki Eb-szereplését, pénteken többek között K...
A Vidi támadóját régi ismerőse várja Kecskeméten
Két mérkőzés vár még a Videoton labdarúgó csapatára az idei bajnokságban és mindkettő végtelenül fontos a bajnoki ezüst szempontjából. Vasárnap a fehérváriak Kecskemétre látogatnak, ahol az utóbbi években rendre győztesen hagyják ...
Ne nyújtsá le! - Megelőzi-e a sérüléseket a nyújtás futás előtt?
Egy amerikai egyetem intézete szerint a futás előtti nyújtás nem segít a sérülések megelőzésében. Ez aztán a mítoszpusztítás, ráadásul akkor még nem is említettük a sodrófát!
Neymar a Barcelonáé
Állítja a spanyol Marca. A katalán klub vasárnap este vagy hétfőn jelentheti be hivatalosan a brazil zseni megszerzését.
Erőss Zsolt ismerte a titkot - videó
A Kancsendzönga megmászása után elhunyt Erőss Zsolt végtagamputációt megkövetelő súlyos balesete után másodszor tette próbára magát műlábon 2011 áprilisában. Éppen a Himalájára készült, szintén a "Magyarok a világ nyolcezresein" e...
"A testemet csókolgatta": az uszodában zaklathatták Szepesi Nikolettet
Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyvében arról is ír, hogy gyermekkorában rendszeresen esett szexuális zaklatás áldozatául az uszodában. A volt sportoló most arról beszélt a Népszabadságnak: nem akar vizsgálatot, csak jele...
Nem játszott, szenvedett a magyar válogatott
Elveszítette első világbajnoki-selejtezőjét a magyar férfi-röplabdaválogatott.
Bayern München-Borussia Dortmund, ÉLŐ közvetítés
A 2000-es Real MadridValencia, a 2003-as MilanJuventus és a 2008-as Manchester UnitedChelsea meccs után először lesz német-német döntő a Bajnokok Ligájában.
Vajda Attila két évvel ezelőtti formáját idézte a válogatón
Szombaton folytatódott az idény első kajak-kenu válogatója, amely a közelgő Európa-bajnokságra és a nyár végi világbajnokságra hivatott eldönteni a csapatösszeállítást. Az Eb-keret kezd alakulni, a csapat tagja a szombati versenye...
Az Acélbikák elvesztették egyik legjobb védőjüket
Kiss Dániel a Dab.Docler tízszeres válogatott hátvédje a Volán csapatában folytatja pályafutását. Kiss távozása érzékeny veszteség az Acélbikák számára, akik ráadásul a héten tudták meg, hogy az EBEL-tagok nem támogatják csatlakoz...
Bulvár
Milliárdos vagyonból szegénységbe
Pénzügyek tekintetében nincs nagy különbség a néhány év alatt dollár 10 vagy 100 milliókat kereső élsportolók és az átlagemberek között. Van, aki tudatosan beosztja megkeresett pénzét, más pedig mindenféle kontroll nélkül szórja a...
Fantasztikus! Újranöveszthető a fog
A fogorvosoknak, úgy tűnik, még az átlagembereknél is jobban kell félniük az alligátoroktól. A hegyes fogú hüllők ugyanis egy szép napon elvehetik a fogbeültetéssel, hidak és műfogsorok készítésével foglalkozó szakemberek munkáját...
Családi tragédia Csongrádon: két lány veszítette el szüleit
Csongrád - Megölte a feleségét, majd magával is végzett csütörtök este egy csongrádi taxis. A férfiról egy szomszéd azt mondta: nem volt indulatos ember.
Ők azok, akik lejáratják Magyarországot? - Most lebuktatta őket a kormányhivatal
Rengetegen élnek vissza a külföldi turisták jóhiszeműségével.
Ezért volt szűz 21 éves koráig! Íme, Jáksó László tablóképe
Jáksó László a korral előnyére változott. Nézd meg a hazai sztárok előkerült gyerekkori fotóit!
Gondoltad volna? Ez a kutya legérzékenyebb testrésze
Szakértőnk szerint ez a legérdekesebb és legbonyolultabb kutyaszerv.
Erőss Zsolt feleségének vallomása
Nem tiltaná a hegyektől gyermekeit Erőss Zsolt felesége, aki férjével való kapcsolatáról és gyerekeiről mesélt.
Kivonulhat Magyarországról az RTL Klub Orbánék terve miatt
Elfogadhatatlannak tartják a reklámadó bevezetéséről szóló törvénytervezetet a legnagyobb hazai kereskedelmi csatornák. Az RTL Klub azt sem zárja ki, ha a törvényjavaslat jelenlegi formájában megvalósul: elhagyják Magyarországot.
Vészhelyzet Szerbiában
A természetes fogyás és az elvándorlás miatt évente mintegy harmincezer fővel csökken Szerbia lakossága - számolt be egy belgrádi demográfiai konferenciáról a Danas című szerbiai napilap.
Heti horoszkóp 2013. május 25-től 31-ig
Az előttünk álló szombattól szombatig tartó, utolsó májusi hétre Melitta az egészségről is kérdezte csillagjainkat! Nézzük, mire kell vigyáznunk a jövő héten!
Ezért ártalmas a pattogatott kukorica
A korábban felmerült biszfenol-a (BPA) mellett újabb aggodalmat keltő vegyületet azonosítottak a pattogatott kukoricában.
Van mit a tejbe aprítani! Két szomszédos villát vásárolt az énekesnő - Fotókon a...
Katy Perrynek nem kell aggódnia a szomszédai miatt.
blogmorzsák
A hálózat fogságában
Online kommunikáció, virtuál metamorfózis és közösségi kapcsolatok az internet eltorzult világában.
Történelmi befutó Indianapolisban
Az Indianapolis Motor Speedway száz éves történetének legszorosabb befutóját produkálták.
Orbán Viktor magányossága
AZ MTA-n tartott előadás után senki nem ment oda a hátsó sorban helyet foglaló miniszterelnökhöz.
Koppenhága, kicsit másként
Látogatóban a dánoknál és a hippiknél.
Egy napot sem élt a Heti Válasz nagy leleplezése
A lap jó úton halad afelé, hogy a Nemzeti Dezinformáció Rendszerének hírügynökségévé avanzsáljon.
Könnyű hétvégi provokáció
Miért paranoia az istenhit?
Kávéskészlet 1,5 milliárdért
Mai szemmel nézve is csodálatosan szép az a 18. századi kávéskészlet, amelyet nemrég a Metropolitan Múzeum állított ki. Most elárverezik.
Nagyon sokba kerülhet a rezsicsökkentés
A veszélyekre fittyet hányva tovább folytatódik a kormány PR-hadművelete.
Kisvasúttal Bosznia és Szerbia határán
Az 1924-ben elkészült szakaszon nyaranta nosztalgiajárat közlekedik Šagran-Vitaši és Mokra Gora között.
Haladni valami értelmes felé
A család nélkül külföldön sem könnyű boldogulni. Sokszor azok is hihetetlen erőfeszítéseket hoznak a kint lévőkért, akik otthon maradtak.

- Orosz László emlékére
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Országszerte hódít a Rukkola
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Kezdődik az árvízi károk helyreállítása
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Figyelemfelhívás – a tűzhelyen felejtett étel okozta tűzesetek megelőzése
- Rendőrségi felhívás – Halálos közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség!
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Logisztikai feladatokat szervez ki a katasztrófavédelem országszerte
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti


