Ezt olvasta már?

El-selejtező - A Standard Liege-zsel vagy a Vojvodinával játszhat a Fehérvár FC a csoportkörért

A belga Standard Liege vagy a szerb FK Vojvodina csapatával játszik idegenben a MOL Fehérvár FC a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe kerülésért, amennyiben előzől...


Halálos baleset történt a sajóivánkai vasúti átjáróban

Halálos közlekedési baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 2603-as úton, a sajóivánkai vasúti átjáróban. Az átjáróban a vonat egy személygépkocsival ütközött, amelynek vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n szombat délután.


hirdetés

A közlemény szerint a személygépkocsi a fényjelző tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba, így ütközött az arra közlekedő személyvonattal.

Az autó utasát a mentők kórházba szállították.

Az út érintett szakaszát a rendőrség a műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességben lezárta.

A Mávinform Facebook-oldalán közölte, hogy a Miskolc-Ózd vonalon hosszabb menetidőre kell számítani a baleset miatt. Megerősítették, hogy a fénysorompó jól működött, tilosat mutatott. A vonaton senki sem sérült meg.

A helyszínelés végéig, várhatóan 17-18 óráig szünetel a közlekedés az érintett szakaszon, a vasúttársaság pótlóbuszt állít forgalomba - közölték.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Beindult a Liverpool: Alcantara után itt az újabb nagy igazolás

A Premier League aktuális bajnoka érezhetően feljebb kapcsolt, és most még mélyebben nyúlt a zsebébe, mint legutóbb.

Magas a vérnyomásod? Ezeket az ételeket kellene sokkal gyakrabban enned.

A szívbetegségek elkerüléséhez a magas vérnyomás az a kockázati tényező, amit az összes közül a legkönnyebb orvosolni. A megfelelő...

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak a sivatagban

Mintegy 120 ezer éves emberi lábnyomokra bukkantak a szaúd-arábiai Nefúd-sivatagban. A mai Szaúd-Arábia területén egy kis csapat Homo...

Töménytelen mennyiségű triplával a világ ellen

A Houston Rockets kiesése után érdemes megvizsgálni a csapat problémáit.

Volt esélye, hogy simán felmegy a rámpán ez a Jeep, csak nem sok

Nagyjából egy százalék. Legalább megpróbálta.

Mészáros Lőrincé a legnagyobb családi vállalkozás, ezen a válása sem változtat

Magabiztosan vezetik Mészárosék a Forbes családi listáját: a legnagyobb hazai családi vállalkozás 252,3 milliárd forinttal a Mészáros...

Megjöttek az első fagyok

Zabar most is hozta a formáját.

Sport

Elmarad a Fradi BL-meccse

Elmarad a Vipers Kristiansand és a Ferencváros szombati mérkőzése a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Csakfoci.hu: Dzsudzsák Balázs Debrecenbe igazolt

A játékos az NB II-ben szereplő csapat játékosa lesz. Ha a Loki feljut az NB I-be, akkor is a csapat futballistája marad.

Kiderült, mennyiért igazol az egykor évi egymilliárdot kereső Dzsudzsák az NB II-es Debrecenbe

Debrecen Klublegendával erősít a Debrecen labdarúgócsapata, amely Dzsudzsák Balázzsal (33) a soraiban juthat vissza az NB II-ből az élvonalba.

Felbontotta sztárja szerződését a Juventus

Azonnali hatállyal megváltak tőle.

A világ egyik legjobb csatárával erősített a Real Madrid

Óriási fogás Florentino Péreztől.

A Realtól távozó Bale-t ünneplő szurkolók várták új klubjánál

A walesi támadó visszatér a Premier League-be.

Ötször is megmutatjuk bikiniben a legcsinosabb magyar teniszezőnőt

Stollar Fanny, a legszebb magyar teniszezőnő szerencsére eléggé aktív és nem szégyenlős a közösségi médiában.

A BL-ben óriásit menetelő Fradi a legkomolyabb erősítését jelentette be

Nem kérdés, hogy nagyon komolyan veszi a Fradi vezetése, hogy európai szintű csapatot akarnak összerakni, és az eredmények most már jönnek, de ők egy szlovák válogatott szélsővel még tovább erősítik a keretet.

A legszebb magyar sportolónő modellként is világklasszis

Volt ő már az olimpiák történetének legszebb sportolónője, meg minden sportolói "szépségversenyt" megnyert, miközben szerencsére úszóként is klasszis. Jakabos Zsuszi megint brutál szexire fotóztatta magát.

Koronavírus: fontos bejelentés érkezett a budapesti Európai Szuperkupa-meccsről

A Sevilla labdarúgóklub 2500 belépőjegyet visszamondott a jövő csütörtökön Budapesten sorra kerülő, Bayern München elleni európai Szuperkupa-mérkőzésre.

Új csapatba igazolt át Gareth Bale

Hosszú madridi pályafutása után most újra egy angliai csapat játékosa a híres walesi focista.

A Fradi legjobbját meghívták a norvég válogatott Eb-pótselejtezőjére

Tokmac Nguen a szerbek elleni sorsdöntő meccsen mutatkozhat be a válogatottba.

0

Bulvár

Müller Cecília: jönnek a katonai kórházak

Két kórház területén is lesznek katonai kórházrészlegek közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Orbán meglátogatta a Tüdőkórházat: a szemébe mondták, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenek

A miniszterelnök a kórházi dolgozó szavába vágott, majd gyorsan elterelte a szót.

Liptai Claudia állni sem bír, nagy fájdalmai vannak a koronavírus miatt és sokat sír

Sem szagokat, sem ízeket nem érez - mondta élő Facebook bejelentkezésben.

Koronavírus - Hétfőtől életbe lépnek az új védelmi intézkedések

Szeptember 21-től lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések. A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek tartalmazzák.

Tíz kérdés a hírhedt E10-benzinről, amiről minden autósnak tudnia kell

Megválaszoljuk, mi ez, károsítja-e a motort, növeli-e fogyasztást, mit és mennyiért lehet helyette tankolni.

Közpénzből fizet busás asszonytartást Rogán volt feleségének, Gaál Cilinek

Szponzorációként 70 milliót kapott a Szerencsejáték Zrt.-től a Cecíliához köthető Fitbalance rendezvénye - derült ki a K-Monitor adatigényléséből.

Orbán Viktor lezárta a határokat - itt vannak a vesztesek

Van, aki az esküvőjét bukta el, más a munkáját és olyan is akad, aki a szerelmét nem látogathatja meg. Egyet biztosan kimondhatunk, a határzárnak nincsenek nyertesei, csak vesztesei.

Döntött az operatív törzs: jönnek a hadikórházak

Két kórház területén is lesznek katonai kórházrészlegek közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Botrány az utcán: videó, ahogy magából kikelve ordítozott egymással Majka és Horváth Tamás

Egyelőre nem lehet tudni, min különbözött össze a két sztár, mindketten hallgatnak. Igencsak érdekes felvétel került a Bors birtokába Majka és Horváth Tomi heves szóváltásáról. Ez már csak azért is érthetetlen, mert eddig mindenki...

blogmorzsák

Isaura mindent vitt

Egy brazil szolgálólány meséje nyitotta meg a magyarok szívét és pénztárcáját a Kádár-kor alkonyán.

Idegesítő bringás szokások

Néhány ciki, vérlázító vagy csupán csacska bicajos magatartás gyűjteménye.

A Navalnij-mérgezés képtelenségei

A folytatásos tragikomédiában, amelyben Putyiné az ördög szerepe, most írják a Navalnij‑fejezetet.

Simone de Beauvoir a halála után is kap leveleket

Nők és férfiak kértek tanácsot szexuális és egyéb problémáikban.

Reggeli tippek, ha unod a szendvicset

Mennyire változatos a reggelid? Ha sokszor eszed ugyanazt, akkor itt van néhány ötlet.

A férfi megsértődik, mert a nő nem akar költözni

Ha nyolc hónap után is inkább egyedül élne, akkor csak egy másik pasi lehet a dologban?

Trump szerint az osztrákok erdőben élnek

Méghozzá robbanó fákkal teliekben. Mutatjuk!

Vidrák nyomták le a kajmánt

Vidrák - kajmán 1:0. A kiváló reflexek és a csapatmunka bizony csodára képes.

Overnight, azaz másnapos zabkása sült fügével

A zabkása friss gyümölccsel sem rossz, de a sült füge zseniális!

Elszabadult a járvány, köszönjük!

És még csak most fertőzik a gyerekek a nagyszülőket.

Mi lesz veled MSzP?

Vajon miben különbözik Mesterházy Attila irányvonala Tóth Bertalanétól?

Ezt csinálták az első hullám alatt a politikusok

Ennyit költöttek a politikusok Facebook-hirdetésre.

0