Ezt olvasta már?


Harc az Európa Ligáért, kieshet a Siófok

A hétvégi, 28. fordulóban még nem dőlhet el a Videoton, az MTK és a Budapest Honvéd közötti versenyfutás a labdarúgó OTP Bank Ligában, de előbbi két együttes számára nagy lépés lenne a győzelem a dobogós hely megszerzése.

Jelenleg a Budapest Honvéd van lépéshátrányban, mivel három ponttal kevesebbet gyűjtött, mint két riválisa, ráadásul igen nehéz mérkőzés vár rá, a már bajnok Győrt látja vendégül. Az viszont a kispestiek mellett szól, hogy jelenleg a legjobb formában lévő együttes, legalábbis ezt jelzi, hogy hét bajnoki találkozó óta veretlen, s ebből ötöt megnyert, a Győr számára pedig tulajdonképpen tét nélküli lesz az összecsapás.

Az MTK-ra sem vár könnyebb feladat, az örökrangadó következik a Ferencváros ellen, ezúttal viszont nem a fővárosban, hanem Győrben. A zöld-fehérek az új stadion építése és a Puskás Ferenc Stadion foglaltsága miatt kénytelenek Győrben játszani hazai meccsüket, amelyre ingyenes különvonatot indít a klub azok számára, akik bérlettel vagy elővételes jeggyel rendelkeznek a meccsre.

A dobogóra pályázó gárdák közül egyedül a Videoton számíthat - papíron - kevésbé megerőltető meccsre, ugyanis a 12. Kaposvárt fogadja.

Az Eger után a másik kieső hely is eldőlhet: amennyiben a Pápa győz Szombathelyen, akkor a Siófok kiesése biztossá válik. Ha ez pénteken elmarad, abban az esetben a Balaton-parti együttesnek szombaton nyernie kell a vendég Pécs ellen, különben búcsúzik az élvonaltól.

OTP Bank Liga, 28. forduló:

péntek:

Szombathelyi Haladás-Lombard Pápa Termál FC 17.00, v.: Iványi

MVM Paks - DVSC-TEVA 19.00, v.: Farkas

szombat:

Ferencváros-MTK Budapest, Győr 14.00, v.: Kassai

Egri FC-Újpest FC, Vác 16.00, v.: Fábián

FGSZ Siófok - PMFC-Matias 16.00, v.: Oláh

Videoton FC-Kaposvári Rákóczi 18.30, v.: Solymosi

vasárnap:

Diósgyőri VTK - Kecskeméti TE Phoenix Mecano 16.30, v.: Németh

Budapest Honvéd-Győri ETO FC 18.30, v.: Andó-Szabó

 

A tabella:

1. Győri ETO FC 27 17 7 3 53-29 58 pont - már bajnok

2. Videoton FC 27 14 6 7 44-20 48

3. MTK Budapest 27 14 6 7 40-26 48

4. Budapest Honvéd 27 13 6 8 44-35 45

5. DVSC-TEVA 27 13 4 10 42-29 43

6. Ferencváros 27 11 9 7 44-32 42

7. Kecskeméti TE Phoenix Mecano 27 11 8 8 39-35 41

8. Szombathelyi Haladás 27 9 10 8 32-25 37

9. Újpest FC 27 9 8 10 37-40 35

10. MVM Paks 27 8 11 8 39-34 35

11. Diósgyőri VTK 27 8 10 9 27-35 34

12. Kaposvári Rákóczi 27 9 6 12 31-34 33

13. PMFC-Matias 27 8 7 12 29-41 31

14. Lombard Pápa Termál FC 27 7 6 14 24-42 27

15. FGSZ Siófok 27 5 4 18 29-60 19

16. Egri FC 27 3 6 18 22-59 15 - már kiesett







0
0
0

hírek innen, onnan

Varjak tartják rettegésben a várost: a polgármester a minisztériumhoz fordult segítségért

Bár a fiókák kirepülésével a kaposváriak egy időre megússzák a madártámadásokat, a varjúkérdés hosszú távon továbbra is égető...

Ingatlanok, százmilliós tartozások és üres bankszámlák: ezek a legmegdöbbentőbb adatok a politikusok vagyonnyilatkozataiból

Nyilvánosságra kerültek az országgyűlési képviselők friss vagyonnyilatkozatai, amelyekből ezúttal is kirajzolódik, hogy óriási...

Ketyeg az óra: 25 ezer családot fenyeget többmilliós büntetés

Alig néhány hét maradt a Babaváró hitel egyik legfontosabb határidejéig. A BiztosDöntés.hu az MNB friss adataira hivatkozva arról ír,...

Változás a kekvák vagyonára és megszűnésére vonatkozó alaptörvényi szabályokban

Az Alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti...

Ledöbbent Radnai Márk a Parlamentben, szerinte gyomorforgató állítást tett a Fidesz

Parázs vita alakult ki az ülésen a Tisza és a Fidesz képviselői között.

Csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni MotoGP szervezői

Walterné Dancsó Adrienn, a létesítmény operatív igazgatója erről az M4 Sport Nemzeti sporthíradó című műsorában beszélt kedden,...

Plasztikai sebészet Egyiptomban: így dolgoztak az ókori orvosok

A plasztikai sebészet története az ókori Egyiptomtól indul, és a sérülések helyreállításából az első világháború utáni...

A K&H szakértője szerint fordulat kell a magyar gazdaságban

A tavaly ősszel Orbán Viktor célkeresztjébe került Németh Dávid szerint „hatékonysági, versenyképességi és termelékenységi”...

Forrong a bankszámlapiac, díjemelések jönnek - Hogyan lehet most jó döntést hozni a bankválasztásnál?

Júliusban jön az inflációkövető díjemelés a lakossági bankszámláknál. Berobban a Revolut a hazai számlapiacra azzal, hogy magyar...

Újabb parlamenti kabaré: Németh Balázsnak a Micimackót kellett magyarázni a keddi ülésen

Ismét humoros jelenetek zajlottak le a parlamentben az Országgyűlés keddi ülésnapján, amikor Németh Balázs, a Fidesz képviselője...

Donald Trump rendkívüli bejelentése – Irán lőtte ki a legendás amerikai helikoptert

Donald Trump amerikai elnök szerint Irán áll egy olyan incidens mögött, amely során egy amerikai Apache harci helikoptert lőttek le a...

A zaj hatása az egészségünkre

Minden olyan hangot, amely káros élettani vagy pszichés hatással van az egyénre, zajnak nevezünk. A zaj ártalmas hatása nem csak a hangerő...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

0