Harmincegyedszer "kalákáznak" a Diósgyőri várban
Harmincegyedik alkalommal rendezik meg Kelet-Közép-Európa legrégebbi folkzenei rendezvénysorozatát, a Kaláka fesztivált; a Diósgyőri várban péntektől vasárnapig tartó eseményen fellép az egyik legfontosabb európai világzenei előadó, Miquéu Montanaro és zenekara is.
Bár napjainkban a fesztiválok megszervezése nem könnyű feladat, mégis fontos, hogy 1980 óta minden évben összegyűlnek a "kalákázók" Miskolcon, ez egyfajta állhatatosság is - fogalmazott Gryllus Dániel főszervező, a Kaláka együttes vezetője hétfőn az MTI-nek.
Mint felidézte, a Kaláka fesztivál kezdetben a Miskolci Nyár programsorozat része volt, majd önálló rendezvénnyé nőtte ki magát. Gryllus Dániel kifejtette: a Kaláka Alapítvány 1993-ban azért formálódott, hogy ez megmaradjon, az idei 31-es szám pedig nem azt jelenti, hogy "az előadók már maguktól felmennek a színpadra", hiszen a háromnapos program sok munka, szervezés eredménye.
A Kaláka fesztiválon évről-évre a folk- és világzenét játszó zenekarok ismert hazai és nemzetközi előadói lépnek fel. Idén többek között a Muzsikás, a Firkin, Ferenczi György és a Rackajam, a RotFront, a Régimese, az Occi-Cant, és a Zef. Természetesen színpadra lép az összművészeti rendezvény névadója és házigazdája is, az idén 41 éves Kaláka együttes.
Gryllus Dániel a fellépőkről azt mondta, valamennyi együttes, zenekar "a szíve csücske", nehéz kiemelni bárkit. Kifejtette: vannak fiatalok, például a Firkin, amely az ír zene hagyományait követi, befutott zenészek, köztük a herflis Ferenczi György, aki egykor blues zenészként indult. Koncertet ad a Muzsikás is, amely már a legelső Kaláka fesztiválon játszott, és a hagyományokhoz híven idén is lesz romazenekar.
Az idei program egyik leginkább várt koncertje Miquéu Montanaro francia zeneszerzőé és muzsikusé lesz. Montanaro - aki a francia mellett okcitán nyelvűnek vallja magát - húsz éve járja a világot: a hagyományos nevén provanszál nyelv Dél-Franciaországban beszélt, több dialektus formájában élő újlatin nyelv, amely sok tekintetben a Spanyolországban beszélt katalánhoz áll közel.
Az egyik legfontosabb európai világzenei előadó számtalan hangszeren játszik, köztük harmonikán, fúvós hangszereken, dobokon, és különböző egzotikus instrumentumokon. Járja a világot jellegzetes bakancsában, fekete ingben és nadrágban, nyakában az elmaradhatatlan piros sál, hátán a számára készített speciális táska, amely tele van hangszereivel. Az általa kitalált Vents d'Est egy 17 tagú nemzetközi zenekar; zenéjében megtalálható a mediterrán, a balkáni, a magyar, a szlovák népzene, a dzsessz, kortárs hatások. A Diósgyőri várban fiával, Baltazar Montanaro hegedűvirtuózzal lép fel.
Miquéu Montanaro műveiben jelentős szerepet kap a népzene; kutatja-tanulja más népek jellegzetes dallamait, amelyeket beépít kompozícióiba. Magyarországra negyven éve jár rendszeresen vissza, magyarul is megtanult és féltucatnyi lemezt készített a Vujicsics és a Ghymes zenészeivel.
Az idei Kaláka fesztiválon a koncerteken kívül lesznek kiállítások, filmvetítések, gyerekprogramok, táncházak és népművészeti vásár is. A hagyományoknak megfelelően szombat délelőtt rendezik a gyerekfesztivált, amelyen fellép a Kaláka és egy bábos-zenés-mesés produkciót is láthatnak az érdeklődők Écsi Gyöngyi előadásában. A gyerekfesztiválra a belépés ingyenes, ugyanakkor a szervezők arra kérik a közönséget, hozzanak magukkal egy-egy játékot, plüssállatot, könyvet, sporteszközt, gyerekeknek szóló CD-t, DVD-t, VHS- vagy magnókazettát, ezeket az egyik árvíz sújtotta település, Felsőzsolca óvodáinak és iskoláinak juttatják majd el a megyei Európa Ház és az önkormányzat segítségével.
Rendhagyó módon ebben az évben nemcsak Miskolcon és a várban, hanem Sajóvámoson is több program várja az érdeklődőket. A MÁV-START Zrt. a Kaláka fesztiválra utazók számára 33 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít.
Forrás: MTI
hírek innen, onnan
Kamera rögzítette, ahogy valaki a Lánchídról a Dunába esik – vizsgálják, van-e kapcsolat az eltűnt Mátyás esetével
Információink szerint egy felvételt juttattak el a rendőrséghez.
Kimondták a háborúról, amit egyikünk se akart hallani - Készítik a pénzügyi rendszert a legrosszabbra
Mārtiņš Kazāks, a lett jegybank elnöke szerint Európa már most háborúban áll Oroszországgal, ezért a döntéshozóknak fel kell...
Ordító hibát vét Magyarországról a román iskolás tankönyv, aki látja, el sem hiszi, hogy ez megtörténhet
Nem semmi, ami belekerült a könyvbe Magyarországról Romániában.
A holland külügyminiszter nevetségesnek titulálta Donald Trump fenyegetőzését
A holland ügyvivő külügyminiszter "nevetséges javaslatnak" és "zsarolásnak" nevezte, hogy Donald Trump amerikai elnök vámok...
András herceg nem bánkódik, továbbra is luxus élete lesz
Sokan álmodnak ilyen életről
Dupla vagy semmi: sokan bukhatják az új támogatást, de az ügyesek kétszeresen nyernek
Új napelemes energiatárolós pályázat indul februártól. 2,5 milliós vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni, de nagyon kell...
Megérkezett Angliába a Ferencvárost 4,7 milliárd forintért elhagyó Tóth Alex
Mindenidők legdrágábban értékesített NB I-es futballistája lesz.
Rájár a rúd a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérekre
Egy szerencsétlen mozdulat Jászapáti Pétertől is elvette az olimpiai szereplés lehetőségét.
Úgy nyert Oroszország 130 milliárd dollárt az aranytartalékán, hogy az egy unciával sem lett nagyobb
Az orosz aranytartalék értéke a nemesfém drágulása miatt egy év alatt rekord nagyságban, 130 milliárd dollárral (43 ezer milliárd...
Kiderült, mitől tart a legjobban Kim Dzsongun: a diktátor retteg attól, hogy legnagyobb félelme bekövetkezik
Kim Dzsongunról a világ hajlamos azt hinni, hogy semmitől sem fél, ám a jelentések egészen más képet festenek róla. A diktátor életét...
Kulcsár István: Málenkij robot
A címben szereplő jelzős szerkezet az orosz nyelvből került át a magyarba. Igaz, magyarított formában. A jelentése, a „kis munka”...
Muri Enikő írt egy dalt a családon belüli erőszakról, Varga Judit sorsa ihlette meg
Terrorban élt éveken keresztül, ami elfogadhatatlan és hihetetlenül szörnyű – nyilatkozta az énekesnő.
Sport
Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került
Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.
Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n
A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.
A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot
Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.
Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet
A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.
Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC
Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.
Célegyenesébe fordult a 4,7 milliárd forintos üzlet, privát repülő árulkodik a tervekről
Minden hazai rekordot átírhat a megállapodás.
Edzője már nyilvánosan kritizálja, rövidesen megszabadulhat klubja a magyar válogatott védőtől
Bár ősszel a kapitányi karszalagot is megkapta, az edzőváltással megjárta.
Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder
A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.
Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén
Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.
Venus Williams visszatért az Australian Openen, teljes összeomlás lett a vége + videó
Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.
Elképesztő hosszabbításos dráma, az év legszürreálisabb jelenete után – videó.
Nem sikerült élni a sohasem látott eséllyel.
Micsoda nap: Szoboszlai mellett a Liverpool legnagyobb sztárja is 11-est hibázott
Fura futballnapot hozott 2026. január 17-e.
Bulvár
A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla
Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!
Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték
Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.
Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz
Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.
Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár
Így változik az özvegyi nyugdíj feltételrendszere 2026-ban, ennyit kapnak az érintettek az új szabályok alapján.
Ez a csillagjegy lesz 2026 legnagyobb nyertese: pénz, siker és szerelem vár rá
Ez az év nem a kapkodásról szól, hanem arról, hogy a befektetett energia végre kézzelfogható eredménnyé válik és egy csillagjegy számára ez lesz a valóság.
Ezzel átrajzolnák a régiónkat, Magyarország most hatalmasat szakíthat
Egy üzlet, ami Orbánéknak is aranyat érhet.
Szülészeti erőszak egy apa szemével: Próbáltam megteremteni azt a világot, amiben lennie kellett volna
Az apák szerepét és megélését méltatlanul elhanyagoljuk, amikor a szülésekről beszélünk, pedig lehet, hogy éppen az ő bevonásuk, felkészítésük segítene mindenkinek kezelni a nehéz helyzeteket.
A volt osztrák kancellár szerint a liberálisként indult Orbán abszurd világba sodródott
A magyar miniszterelnök, Viktor Orbán vétói nem tudják megállítani az EU fejlődését – nyilatkozta Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár. A poitikus szerint az EU-nak függetlenné kell válnia az orosz gáztól
Újabb gyomros Robert Ficoéktól a felvidéki magyarságnak, kegyetlen dolgot terveznek véghezvinni
A jó kormányzati kapcsolatok ellenére számos intézkedés tragikus hatással van a felvidéki magyarságra.
3 étel és ital, ami pajzsként véd a hasnyálmirigyrák ellen
A hasnyálmirigy a szervezetünk egyik legfontosabb szerve. Nemcsak az emésztőenzimek termeléséért felel, hanem az inzulin és más hormonok kibocsátásával szabályozza a vércukorszintet, segíti az anyagcserét és fennt
Nincs víz, benzin és áram a karibi országban, ráadásul Kubánál csak Ukrajna veszít több lakost
A venezuelai események nyomán ismét kiéleződött az amerikai-kubai feszültség. Bár a szigetet a kommunisták vaskézzel tartják kézben, a gazdaság összeomlóban van, ráadásul az elmúlt öt évben Ukrajna után Kuba
Megtorlás indult Dobrev Klára ellen
Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték az Európai Parlamentnél Hankó Balázs feljelentése nyomán

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


