Három lányt tapostak halálra egy budapesti szórakozóhelyen
Három fiatal lány életét vesztette a budapesti West Balkán szórakozóhelyen. Az első hírekben még késelésről volt szó, de kiderült, hogy tömegpánik okozta a tragédiát. (Szombat éjfél óta folyamatosan frissítve!)
Szombat éjféltől folyamatosan frissítve...:
A West-Balkán szórakozóhely "rajongói oldala"
Egy rossz tréfa okozhatta a diszkótragédiát
"...Pintér Sándor utasította a rendőrség, a katasztrófavédelem és a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság vezetőit, hogy haladéktalanul vizsgálják felül a szórakozóhelyek üzemeltetési gyakorlatát. A VI. kerület polgármestere szintén azt mondta, a jogszabályok módosítására van szükség.
Közben a Magyar Hírlap azt írja, hogy a tragédia közvetlen előzménye az volt, hogy egy hat-hét fős társaság ki akart jönni. Az iszonyú tömeg miatt – a lap szerint – az találták ki, hogy elkezdenek kiabálni, „meneküljünk, késelés történt”. (Ezt a verziót erősítheti a PartyZoo.hu internetes portál beszámolója, amely szerint több tanú is hallotta, hogy valaki legnagyobb tömegben azt kiáltotta: „Késelés!".) Ekkor kezdett mindenki rohanni az egyetlen kijárat felé.
Fábián Péter pszichológus, biztonsági szakértő a Magyar Hírlapnak azt mondta: a jogszabályok kijátszása, a biztonsági előírások és a szakmai szabályok durva megsértése okozta a három lány halálát.
A kriminálpszichológus szerint ilyen helyzetekben nem feltétlenül kell látni mi történt, a rémhír hallatán menekülni kezdenek, kialakul egyfajta versenyhelyzet, az emberek az életben maradásért küzdenek."/hir24.hu
Állítólag a következő internetes (TwitLonger) bejegyzés indította el a "késelés-elméletet":
" Luca Gótzy
On Saturday 15th January 2011, @trueflash (a mél már nem létezik, szombat reggel óta) said:
2011.01.15. Budapest, west balkán, nyugati, noise night life:
az indította el a tömeget a ruhatártól, h 6 cigány megkéselt valakit aztán a már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. mint a dominó, úgy dőltünk le. ember ember hátán, alattam 5-en feküdtek. azt hittem, hogy meghalok.:'(
most tudtam meg, hogy az a három lány, akik mellettem álltak, és később kint élesztették őket újra, mind3-an meghaltak...:'( "
"Hétfő reggel a Class FM-en is tárgyalták a tragédiát. Egy szemtanú - Attila -, aki bent volt a szórakozóhelyen azt mondta, lehetetlen volt a szintek közötti mozgás, nagyon durva volt a tömegnyomor. Az emeletek között egy igen keskeny lépcsőn lehetett közlekedni, ráadásul a ruhatár is ezen útvonalon volt, úgyhogy ott folyamatosan feltornyosult a tömeg. Attila annyit tapasztalt, hogy egyszercsak mint a domino kezdtek el dőlni az emberek, néhányan kiabálták, hogy megfulladnak, ne lökdösődjetek, de ekkor már igazi pánik hangulat tört ki."
Vasárnap késő esti sajtótájékoztató
Tíz biztonsági őr
Szólt arról is, hogy nem volt megfelelően megtervezve a vendégek érkezésének útvonala, hogy miként mozgatják őket, ennek volt a következménye, hogy a különféle termek közötti mozgásnál egymást összetaposták, összenyomták az emberek. Pintér Sándor az eddigi megállapításokra hivatkozva elmondta: 0,4 négyzetméter jutott egy emberre a rendezvény ideje alatt. Mindössze tíz biztonsági őr volt jelen, akik nem tudták megfelelően kezelni sem a beléptetést, sem a vendégek irányítását.
A belügyminiszter kitért arra is, hogy kábítószert találtak a tragédia egyik halálos áldozatának szervezetében, továbbá kábítószert találtak a helyszínen is. Szerinte ez is befolyásolta, hogy a helyiségben tartózkodók nem megfelelő magatartást tanúsítottak, nem ismerték fel a veszélyt.
Pintér Sándor elmondta: rendőrök észlelték, hogy három tehetetlen test fekszik a téren, akiken a rendezők próbálnak segíteni. A helyszínt biztosította a rendőrség, a mentők a helyszínre vonultak - idézte fel az eseménysort a miniszter, aki szerint nagyon gyors rendőri intézkedés történt, 111 közrendvédelmi rendőrt sikerült perceken belül a helyszínre vezényelni, továbbá 28 bűnügyi munkatársat is.
A helyszínen jelen voltak a katasztrófavédelem szakemberei is. Pintér Sándor külön köszönetet mondott a MÁV azonnali segítségéért, amiért a szórakozóhelyről kiáramló tömeg elhelyezésére a Nyugati pályaudvar területén helyet adtak.
A szórakozóhely kiürítését követően megkezdték a helyszíni szemlét. Pintér Sándor szerint ennek alapján sikerült felderíteni azt is, hogy kik a felelősek a történtekért. Még ott a helyszínen tanúkihallgatások kezdődtek.
A halál oka: fulladás
Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: csak az egyik lány szervezetében találtak amfetaminszármazékot. Közlése szerint az egyik lányt a szervezők, kettőt a vendégek hoztak ki a szórakozóhelyről. Egyértelművé tette, hogy halálukat fulladás okozta, az első és a második emelet közötti lépcsőnél nyomták őket a korlátnak, ami zúzódásos sérülésekkel járt. Kitért arra is, hogy a helyszín kiürítése mintegy fél órán át tartott.
A főkapitány leszögezte: a sajtóhírekkel ellentétben több újraélesztés nem történt, egyetlen embert vittek kórházba, de őt sem a történtek miatt, hanem alkoholmérgezéssel.
A közösségi portálokon megjelent, késelésre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: a szóbeszédek is alaptalanok voltak. Azért tettek felhívást közzé, hogy aki látott ilyesmit, az jelentkezzen, továbbá szakrendelőket, kórházakat is megkerestek az ügyben, de sehonnan nem érkezett erről jelzés. Mint mondta, épp azért tették a felhívást, hogy megnyugtatóan rendezzék ezt a kérdést.
Pánik se kellett
A pánik kiváltó okát firtató kérdésre Tóth Tamás úgy fogalmazott: "olyan tömeg volt, hogy ahhoz már nem kellett pánik". Hozzátette: van olyan tanúvallomás, amelyben egy jelen levő arról beszél, hogy percekig nem is érte a lába a földet, olyan tömeg volt. Szintén kérdésre válaszolva csak annyit mondott: a bérbeadó cég biztosította a biztonsági szolgálatot.
A sajtótájékoztatón Pintér Sándor - aki maga is együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak - elmondta azt is, hogy vasárnap este tizenöt embert állítottak elő a Nyugati térről, ahol az előző éjjel történt tragédiára emlékeztek meg gyertyagyújtással. A miniszter szavai szerint egyesek a köznyugalom megzavarására használták fel a megemlékezést, az előállítottak visszaéltek a kegyeleti joggal.
Ez még egyszer nem fordulhat elő
A belügyminiszter összehangolt ellenőrzéseket is ígért a hasonló rendezvények helyszínein, amelyeket a rendőrök, a tűzoltók, a vám- és pénzügyőrség, továbbá a tisztiorvosi szolgálat munkatársainak bevonásával végeznek majd. Azt mondta: azt szeretnék, ha a gyerekek nyugodtan elmehetnének szórakozni, és a szülők is biztonságban tudhassák őket, ne pedig kábítószer-kereskedők, és ne felelőtlen szervezők kezében
"Ez még egyszer nem fordulhat elő" – szögezte le a Pintér Sándor, hozzátéve, hogy ennek érdekében hajtják végre az összehangolt ellenőrzéseket.
Úgy fogalmazott: egyértelmű, hogy ezen a területen is rendet szeretnének csinálni azzal, hogy betartatják a jogszabályokat. Szerinte a jövőre kell gondolni, ezért azt is meg kell vizsgálni, hogy a jelenlegi jogszabályok alkalmasak-e arra, hogy ilyen rendezvényeket a későbbiekben biztonságosan meg lehessen tartani./nol.hu
Néhány netes komment:
„Az ajtónál 200 méter hosszú sor állt, a bejárat előtti 30 méteres sávban pedig összetömörült sok ember, akik egymást lökdösték befelé. 15 biztonsági őr alig bírt el a tömeggel. A bejáratnál motozás egyáltalán nem volt, de még a táskámat se nézték meg. (...) A földszinten kívül még két emelet volt, a lépcsőkön gyakorlatilag lehetetlen volt közlekedni.”
„Föl akartunk menni, hogy lerakjuk a kabátot, de tíz lépcsőfokot tudtunk csak menni, és fordultunk is volna vissza, hogy menjünk ki. De már semerre nem tudtunk menni. Majd rá pár percre, hogy elindultunk volna kifelé, láttuk, hogy előttünk egy méterre szúrtak meg egy gyereket, és ott üvöltözött, hogy mentsék ki, és hogy megszúrták, meg ilyenek...”
,,Amennyire én tudom, úgy volt, hogy ugye bejött hat cigány. Őket én is láttam. Kötekedtek már a lépcsőnél is. Lökdöstek mindenkit. Aztán elvileg a ruhatárnál megkéseltek valakit. Erre bepánikolt a tömeg. Elindult mindenki lefelé, összetapostak 1-2 embert.”
„A már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. Mint a dominó, úgy dőltünk le. Ember ember hátán, alattam öten feküdtek. Azt hittem, hogy meghalok.”
„Mellettünk vitték ki az egyik lányt, melltartóban-bugyiban, az oldalán vágással.”
„Sajnos én is láttam az egyik áldozatot, vékony, piros karcolás volt az oldalán. A tömegben valaki szúrt sebnek nézte, és felkiáltott, hogy megszúrtak valakit. A tömeg pánikba esett, és menekülni kezdett.”
„Egyesek tagadják a késelést, és lökdösődésről beszélnek, valakik lelöktek valakiket a lépcsőn. Hogy jönnek ide a cigányok? Miért akarna a rendőrség bármit eltussolni? A rendőrségnek ez nem érdeke. Mindenki összevissza írogat mindenféle hülyeséget.”
„Istenem, hát aki ott volt, az állítja, hogy cigányok késeltek meg több fiatal lányt, erre azt mondják, hogy a tömeghisztéria miatt halt meg mindegyikük?”
„Este 11-fele arra lettünk figyelmesek, hogy jönnek ki az emberek. Igen nagy számban özönlöttek ki a helyről. Egy srác, aki a bejárat melletti kőpadon állt és jól látta, mi történik, a sor túloldalán mutatta, hogy valakit megkéseltek. Ezek után láttuk, ahogy az egyik szerencsétlen lányt hozzák ki a helyről. Teljesen élettelen volt... és falfehér...”
„Felfordul a gyomrom attól, hogy hivatalos források szerint nem volt késelés.”
„Ha nem volt késelés, mért tört ki a pánik? (...) Valaminek csak kellett történnie.”
„Szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Senki nem késelt meg senkit. A szerencsétlen lányok halálát feltehetően fulladás okozta. Nem taposták őket halálra sem, az iszonyatos nyomás miatt, ami rájuk nehezedett, nem tudtak levegőt venni. Elmebeteg módon akkor nyitották meg a kapukat a szervezők, amikor kezdődött a buli. Legalább két órával előtte be kellett volna engedni a népet. A szervezők egymásra engedtek sokkal több embert, mint amenynyit lehetett volna. A ruhatárnál kezdett mindenki. Iszonyatos tömeg alakult ki a szűk lépcsőn, a tömegben ráadásul bepiázott/tépett arcok voltak, akik feszültek voltak a sor miatt. Mindenki ideges volt, a levegő ritkult. Ekkor történt valami, amit nem sikerült egyértel műen tisztázni. Vagy felkiáltott valaki, mert azt hitte, hogy megvágták, vagy valami más miatt, valaki elesett. A tömeg egy része megindult. Ki erre, ki arra, közben bedőlt egy sor ember a lépcsőkön, maga alá temetve sokakat. Akik alul voltak vagy oda kerültek, azokon keresztülléptek, -másztak sokan. Mire a szerencsétleneket észrevették, már nem volt esélyük.”
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Még (2011.01.16.22:05) nem törölt beszélgetések - klikk!
A hír a BBC portálján - klikk! (hm)
Öt embert vettek őrizetbe WB-ügyben
Pintér Sándor vasárnap este kilenc órakor sajtótájékoztatón számolt be a szombat éjjel a West Balkánban történ tragédia nyomozásának részleteiről. Öt embert letartóztattak, az egyik áldozat véréből kábítószert mutattak ki.
Megkezdődtek a tanúkihallgatások a szombat éjjeli diszkótragédia ügyében - tájékoztatott Pintér Sándor belügyminiszter. A rendőrség öt gyanúsítottat vett őrizetbe foglalkozás körében több ember halálát okozó veszélyeztetés bűntettének gyanújával.
Az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője.
Emberi felelőtlenség okozta a három áldozat halálát - mondta. A tények ismeretében kijelentette: több száz ember élete volt veszélyben a West Balkánban. Megfelelő engedélyek hiányában olyan helyen volt rendezvény, ahol száz fős kávézó működhetett volna, és 307 embernek biztosított megfelelő menekülési útvonalat. Pintér szerint felelőtlen, kapzsi magatartás, hogy közel háromezer embert engedtek be, és négyezer belépőjegyet nyomtattak ki.
Az előzetes megállapítás szerint a Skálában nem volt megfelelően megtervezve az útvonal, ahol a vendégek érkeztek, és nem volt megtervezve a vendégek különböző termek közötti mozgása.
0,4 négyzetméter jutott egy emberre a rendezvény idején.
Csak tíz rendező volt, ennyien sem a beengedést, sem az épületen belül mozgatást nem tudták koordinálni.
Kábítószerjeleket találtak a rendőrök a helyszínen, azt lehetett kimutatni az egyik áldozat véréből is.
http://noisenightmare.netmaffia.hu/
Eddig tisztázatlan körülmények között három fiatal lány vesztette életét szombat éjjel a főváros Nyugati tér egyik szórakozóhelyén, és a pánik miatt többen menekülés közben megsérültek - közölte az információkat a BRFK sajtóügyeletese vasárnap hajnalban az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójával.
Noise Night Life főszervező - Kecskés Tamás nyilatkozik...
Kecskés Tamás az internetes források szerint Budapest talán legsikeresebb underground partiszervezője. Már fiatalon elkezdett beletanulni a szervezés és a zene világába rock klubkoncertek összehozásával. A mára már havi rendszerességgel több, mint ötezer fiatal szórakozását biztosító Noise Night Life sorozatot anno 2009 szeptemberében indította útjára, azzal a tervvel, hogy az elektronikus paletta minden stílusát egy buliba sűrítse. Az NNL napjainkban az egyik leglátogatottabb, és legtrendibb elektronikus zenei esemény az országban, melyre fiatalok ezrei járnak.
Ő szervezte tavaly nyáron a Dürer-kertben az úgynevezett Skins partyt. Egy résztvevő így ír erről a rendezvényről: „Ez így nem fog menni. Átvágok a színpadon, kibújok a korlátok között, securitys pasit kérem, hogy szóljon a nagyfőnöknek most már. Felháborító módon viselkedett ugyanis K. Tamás szervező barátunk, aki már a levelezés alatt bizonyította unintelligenciáját, és hogy mennyire képes hátráltatni az események előrehaladását. Harmadik alkalommal rántom magamhoz, már láthatóan eléggé ittas, és nem törődik semmivel, csak hogy csapasson egy király partit”./ATV
A Facebook-on (itt:Noise Night Life) a helyzetről: most (...csak;hajnali egy óráig, már vagy százan írtak az esetről...) Vasárnap reggelre kitörölték az összes hajnali bejegyzést...
Egy lány a helyszínről - éjszaka, szinte elsőként...-klikk!
Az [origo] érdeklődésére a sajtóügyeletes csak annyit tudott mondani, hogy éjfélig több halálos áldozat volt, de későbbre ígért részleteket.
Az [origo] Nyugatinál tartózkodó munkatársa a téren tucatnyi rendőrautót és több mentőautót látott szombat éjjel, melyek folyamatosan érkeztek. Munkatársuk szerint a mentősök a szórakozóhely előtt próbáltak újraéleszteni valakit. Egy eszméletlen embert hordágyon vittek ki a szórakozóhelyről, de a mentő nem indult el vele azonnal. A szórakozóhelyről a rendőrök kiterelték a főként fiatal vendégeket, akik a Nyugati téren várakoztak éjfél körül is.
| Fotó: Hajdú D. András [origo] - (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
A környéket a rendőrség lezárta, a téren több száz fiatal várakozott, közülük néhánytól az MTI tudósítója úgy értesült: tömegverekedés tört ki, majd valaki késsel megszurkált több fiatal lányt is. A helyszínt biztosító rendőröktől az MTI tudósítója úgy értesült, vasárnap kora hajnalban két fiatal lánynál állapították meg a halál beálltát, de további életveszélyes sérültek is voltak.
Az [origo]-nak éjfél után egy fiatal nő azt mondta: egy órát álltak sorba, hogy bejussanak a szórakozóhelyre, ahol mozdulni is alig lehetett. A tömegben pánik és verekedés tört ki, két lányt megkéseltek, hármat újra kellett éleszteni. A tülekedésben többen is megsérültek, illetve alig kaptak levegőt. A helyszínt biztosító rendőröktől az MTI tudósítója szintén úgy értesült, vasárnap hajnali egy óráig két fiatal lány halálát állapították meg, de további életveszélyes sérültek is voltak.
A hvg.hu tudósítója háromnegyed 1 környékén bejutott a lezárt területre, de nem sikerült megszólaltatnia senkit. Az egyik intézkedő rendőrparancsnoktól megpróbálta megtudni, hogy a kabát nélkül a kordonon kívül rekedt fiataloknak miért nem adnak pokrócot vagy valami ruhát bentről, de választ nem kapott, és elküldték a helyszínről. Éjjel egy óra után a kabát nélküli fiatalokat elkezdték terelni a Nyugati pályaudvar egy melegedője felé.
A szórakozóhelyről a rendőrök kiterelték több száz, a főként fiatal vendégeket, akik a Nyugati téren, illetve az aluljáróban várakoznak. Sokan még a kabátjukat sem vihették magukkal, egyikük szerint a rendőrök azt mondták: leghamarabb vasárnap mehetnek vissza a tárgyaikért. A tér Skála felőli részét rendőrsorfal zárja le, a Nagykörút Oktogon felé haladó oldalát is lezárták.
A West Balkánban szombat este egy Noise Night Life című, elektronikus zenét játszó DJ-ket felvonultató rendezvényt tartottak. Egy szemtanú a Twirtteren azt írja: a ruhatárnál történt a késelés, az indította meg az amúgy is összezsúfolódott tömeget. "Mint a dominó, úgy dőltünk le. Ember ember hátán, alattam 5-en feküdtek. Azt hittem, hogy meghalok" - írta a szemtanú. A Noise Night Life Facebook-oldalán viszont az egyik kommentelő azt írja: a késelés nem a szórakozóhelyen, hanem az utcán történt
(A Nyugati téri figyelő kamera az interneten, vasárnap hajnalban elérhetetlen volt...)
Facebook, 2011.01.16.01:44., no komment:"...ha van egy minimális tartás és tisztelet a szervezőkben, akkor azt a cirka 8 millió forintot, ami a jegyekből befolyt, felajánlják az áldozatok családjának."
MTI, origo, hvg, index, hirekpecs, PNL
hírek innen, onnan
Döntött a nemzetközi szövetség, férfi kéziseink biztosan lemaradnak a jövő évi világbajnokságról
Tizenegy év után ismét Magyarország nélkül rendezik meg a világtornát.
Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk
A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai...
Több ezer MRI-felvételből derült ki, meddig tart valójában a serdülőkor
Egy nagy nemzetközi kutatás öt, jól elkülöníthető szakaszt azonosított az emberi agy fejlődésében és öregedésében. A legfontosabb...
Változhat-e a magyar választási rendszer, komoly vita a parlamentben
A választási rendszerről is szóltak a képviselők napirend előtt az Országgyűlésben.
25 év munka után jött a hidegzuhany: pénzt követel vissza alkalmazottaitól a Volkswagen
Újabb viharfelhők gyülekeznek a Volkswagen felett. A német autógyártó, amely az elmúlt években egyre nagyobb nyomás alatt próbálja...
Különös felfestések jelentek meg a zalaegerszegi kórháznál – Ön tudja, mit jelentenek?
K+R parkolóhelyeket jelöltek ki a zalaegerszegi kórház rendelőintézete előtt, amelyek rövid idejű megállásra szolgálnak. A kórház...
Kiderült, az állam tavaly visszakérte a Hévízi Tófürdő szigetfürdőjére szánt támogatást
Tavaly gyorsan született egy terv a lezárt fürdőház pótlására. Erre egyrészt a szükségesnél kevesebb összeget különített el az...
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Lannert Judit: Az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
A miniszter szerint már az első száz napban is lesz érzékelhető hatás, szeretnék, ha kicsit nyugodtabb lenne a légkör az intézményekben.
Magyar Péter: Lesz igazságosabb választási rendszer
Az ígéret szerepel a Tisza Párt programjában, de Toroczkai Lászlót ez nem nyugtatja meg.
Piros riasztást adhatnak ki szerdán a zivatarok miatt, jégesőre is lehet számítani
Akár 90-100 kilométer per órás széllökések is lehetnek.
Durva baleset az M3-as autópályán! Több teherautó ütközött
Most érkezett a hír!
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


