Három magánnyugdíjpénztár esetében 9 feljelentés
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magánnyugdíjpénztárak ellenőrzése kapcsán a működési költségek kezelése miatt 3 pénztár esetében 9 feljelentést tett ismeretlen tettes ellen - mondta Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke, a főhatóság hétfői háttérbeszélgetésén.
A kilenc feljelentésből 8 hűtlen kezelés miatt történt, egy feljelentés pedig sikkasztás elkövetésének alapos gyanúja miatt született.
Ezek közül a legjelentősebb tétel, több mint 66 millió forint miatt azért tettek feljelentést, mert az önkéntes pénztári ágazat költségeit a magánnyugdíjpénztári ágazatra számolták el. A büntetőfeljelentések az AXA, az Erste és az Aegon magánnyugdíjpénztár működése kapcsán születtek meg.
A háttértájékoztatón elhangzott: az 1997-es indulás után, amikor több mint 60 magánnyugdíjpénztárat alapítottak, 13 éves működés alatt 2010 végére a pénztárak száma az időközbeni koncentráció folytán 18-ra csökkent, 2010-ben közel 3 millió taggal és piaci értéken számolva 3.304 milliárd forintnyi kezelt vagyonnal rendelkezett a magánnyugdíjpénztári ágazat.
A 2010. évi jogszabályváltozás miatt a visszalépő tagok vagyonaként 2.957 milliárd forint vagyont adtak át az Államadósság Kezelő Központ részére. Összességében 1998-tól 2009 végéig a magánnyugdíjpénztári rendszer fenntartása óriási terhet jelentett a magyar büdzsé számára, a központi költségvetés ezzel kapcsolatos kiadásai ez alatt a 12 év alatt 2.043,2 milliárd forintot tettek ki.
A különböző kockázatelemzések nyomán a Kehi csupán az 5 legkockázatosabb magánnyugdíjpénztárat vizsgálta, ezek az Aegon, az Allianz, az AXA, az Erste és az ING voltak. Ezekből a legkockázatosabb magánnyugdíjpénztárakból összesen 1,9 millió tag lépett vissza az állami nyugdíjrendszerbe, közülük 427.000 pénztártag egyáltalán nem kapott reálhozamot, további 67.000 tag pedig igen alacsony, 10.000 forint alatti reálhozamot vehetett fel.
A legrosszabbul teljesítő pénztár esetében a tagok 65,3 százaléka egyáltalán nem kapott hozamot, vagy csak 10.000 forintnál kisebb hozamot vehetett fel annak ellenére, hogy az átlagos tagi befektetési állomány egymillió forint volt.
A Kehi vizsgálata alapján a pénztárak 2000 és 2010 között saját üzemeltetésükre összesen 230,3 milliárd forintot fordítottak, ebből a működési kiadások 137 milliárd forintot tettek ki, míg a befektetési tevékenységgel kapcsolatos vagyonkezelői díj 93,3 milliárd forint volt ez alatt a 10 év alatt.
A Kehi szakemberei kitértek arra: olyan jogszabályi környezet volt abban az időben, amely lehetővé tette, hogy a magánnyugdíjpénztárak a befizetett tagdíjak 4,5, illetve a törvényi változások függvényében 5,5 százalékát költötték el a saját működésükre. Az nem nagyon befolyásolta pénztárak menedzsmentjét - állítja a Kehi -, hogy a pénztárszolgáltatónál valóban indokoltak voltak-e ezek a költségek, ez különösen akkor volt kimutatható, ha ugyanazon csoporthoz tartozott a pénztárszolgáltató és magánnyugdíjpénztár is.
Az ellenőrzések kiderítették: a válság alatt jogosulatlan bónusz-kifizetéseket, sőt, a nemzetgazdasági átlagot jóval meghaladó béremelést is végrehajtottak a vizsgált pénztárak.
Az elnök rámutatott: a Kehi ellenőrzései kiderítették, hogy a befektetéseket sem intézték gondosan.
A Kehi vizsgálta azt is, milyen hozamokat értek a pénztárak a vizsgált 10 év átlagában. A szakértők azt állapították meg, hogy a pénztárak hozama elmaradt attól, mint ha egy befektetési szakértelemmel nem rendelkező kisbefektető magyar rövidlejáratú állampapírokba helyezte volna el a megtakarításait. A magyar rövid futamidejű állampapírok hozamának 10 éves átlagos indexe 8,6 százalék volt, míg a pénztárak átlagos hozama 5,44 százalékot ért el.
A Kehi szakemberei szerint a 18 pénztár átlaghozama 10 év alatt gyakorlatilag megegyezett az infláció mértékével, 6 pénztár az infláció alatt teljesített, a legrosszabb hozamot az Évgyűrűk és a Quaestor magánnyugdíjpénztárai érték el.
Az öt részletesen vizsgált pénztár esetében a kockázatmentes befektetések hozamához képest, éves átlagban az Aegon portfóliója 4 milliárd forinttal, az Allianzé mintegy 2 milliárd forinttal maradt el, míg az AXA befektetéseinek hozama 3,2 milliárd forinttal, az ING befektetéseinek hozama 3,882 milliárd forinttal, az Erste magánnyugdíjpénztára vagyonának hozama 0,428 milliárd forinttal volt kisebb. A hozamok sok esetben a pénztárak által megszabott saját referenciahozamokat sem érték el - derült ki a Kehi vizsgálatai során.
Az ellenőrzések kiderítették: a pénztárak eredménye még akkor sem volt jónak mondható, amikor még nem bontakozott ki a válság, de a legrosszabb év a teljesítményt tekintve 2008 volt.
A vagyonkezelők kiválasztása esetében a 2007-től volt csak kötelező nyílt pályáztatás. A versenyeztetett vagyonkezelőkkel dolgozó pénztárak esetében a vagyonkezelési díjak szintje mintegy fele volt a nem versenyeztetett cégekkel dolgozó pénztárak költségeinek. Sőt, a vagyonkezelők a cégcsoporthoz tartozó magánnyugdíjpénztár vagyonkezelését lényegesen magasabb díjért vállalták, mint a csoporthoz nem tartozó pénztárakét.
A Kehi szakemberei rámutattak: az alacsony vagyonkezelői teljesítményért a jogalkotókat is felelősség terheli, a magánnyugdíjpénztári rendszer nyertesei a pénztárak és azok alapítói, míg vesztesei a pénztártagok és a magyar állam voltak.
mti
hírek innen, onnan
Letarolták a mezőnyt a zalaiak: Molnár Tamás lett az ország legfelkészültebb erdésze
A 2026-os Év Erdésze Verseny országos döntőjét Molnár Tamás, a Zalaerdő Zrt. munkatársa nyerte. A szakmai megmérettetésen az erdészek...
Most érkezett: így változott a forint árfolyama
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Magyarország első unikornisa nem egy tech cég lett, hanem egy politikai startup
Kövesdi Gábor sorozatvállalkozó, közösségi finanszírozási szakértő írása. Magyar Péter az elmúlt két évben többször is...
Üzent a devizapiac: mutatjuk, hol tart most a forint
Minimálisan mozdult csak a magyar fizetőeszköz kedd reggelre.
Offenzívába kezdett a Telex kiadója
A Telex.hu Zrt. új videós gyártóbázisa, az RGB Stream másfél hónap alatt hat új műsorral jelentkezett. A kiadó a szerkesztőségi...
Lannert Judit: Fontos első lépést tettünk a tankönyvellátás megújítása felé
Új kiadványokkal, digitális tananyagokkal és speciális tanulástámogató tartalmakkal bővülhet a tankönyvkínálat – jelentette be az...
Leváltotta Magyar Péter a Kehi elnökét
A közlöny szerint Ruff Bálint javaslatára tett így.
Lázár Jánosnak kihívói akadtak az új parlamentben
Van olyan új képviselő, akinek a földbirtokai miatt sokkal hosszabb a vagyonnyilatkozata, mint volt miniszteré. A gazdálkodók között van,...
Kifütyülték Donald Trumpot egy New York-i kosárlabdameccsen
A himnusz alatt megmutatták a csarnokban elhelyezett óriáskivetítők egyikén. Nem kellett volna.
Hátborzongató fordulatot vett Majka orvosi vizsgálata: „Elkezdett fröcskölni a vér, mint egy disznóvágáson”
Majka, aki mindig is nagy figyelmet fordított az egészségére, egy rutinvizsgálat során élete egyik legmegrázóbb élményét élte át....
Kapitány István a leggazdagabb miniszter
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és...
3 eset, amikor tilos fogat mosni: roncsolhatja a zománcot
A fogmosásról azt tanultuk gyerekként, hogy minél rendszeresebb, annál jobb. Csakhogy van néhány helyzet, amikor nem érdemes azonnal...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


