Ezt olvasta már?

A legmagasabb szinten tudják ellátni Miskolcon a daganatos betegeket

Korszerű sugárterápia és további fejlesztések.

0

Három magyar képviselőt választottak szakbizottsági alelnöknek az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament szakbizottságai szerdai alakuló ülésükön három magyar képviselőt, Deutsch Tamás és Gál Kinga fideszes EP-képviselőket, valamint Ujhelyi István szocialista képviselőt választották meg EP-bizottsági alelnöki posztokra - közölte az uniós parlament szerdán.


hirdetés

A tájékoztatás szerint Deutsch Tamás a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kingát a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő pedig az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki.

A képviselők több szakbizottság esetében is későbbre halasztották az alelnökökről szóló szavazást, így egyebek mellett Trócsányi László (alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottság, AFCO), Bocskor Andrea (kulturális és oktatásügyi bizottság, CULT) és Hidvéghi Balázs (állampolgári jogi, belügyi bizottság, LIBE) fideszes EP-képviselők alelnöki jelöléséről is.

Az Európai Parlament eljárási szabályzata vonatkozó cikke alapján az EP plenáris ülése - a házbizottságként működő, úgynevezett Elnökök Értekezletének javaslata alapján - határozza meg az egyes bizottságok alelnökeinek a számát.

Egy parlamenti szakbizottságnak jellemzően négy alelnöke van. A szabályzat szerint az egyes bizottságok elnökségének a parlamenti erőviszonyokat kell tükröznie. Nem lehetséges például csak nőkből, vagy csak férfiakból álló elnökséget felállítani, vagy nem jöhet az egyes bizottságok összes alelnöke egyetlen tagállamból.

Az alelnököket egyetlen szavazólapon választják meg. Azt a legfeljebb tizennégy jelöltet, akik az első fordulóban a leadott szavazatok abszolút többségét megszerzik, a megszerzett szavazatok számának sorrendjében megválasztottnak nyilvánítják. Ha a megválasztott jelöltek száma nem éri el a betöltendő tisztségek számát, az elsővel megegyező feltételek mellett egy második fordulót tartanak a fennmaradó tisztségek betöltésére. Ha szükséges lenne harmadik forduló is, annak során relatív többség is elegendő a fennmaradó tisztségek betöltésére. Szavazategyenlőség esetén az idősebb jelölteket nyilvánítják megválasztottnak.

Az alelnökök rangsora megegyezik megválasztásuk sorrendjével, szavazategyenlőség esetén pedig koruk szerint alakul. Ha az alelnökválasztás közfelkiáltással történik, titkos szavazást kell tartani az alelnökök rangsorának meghatározására.

Az Európai Parlamentnek 22 állandó bizottsága van. Ezek sorrendben: külügyi (AFET), emberi jogi (DROI), biztonság- és védelempolitikai (SEDE), fejlesztési (DEVE), nemzetközi kereskedelmi (INTA), költségevési (BUDG), költségvetés-ellenőrzési (CONT), továbbá a gazdasági és monetáris ügyekkel (ECON), foglalkoztatási és szociális ügyekkel (EMPL), környezetvédelemmel, közegészségüggyel és élelmiszer-biztonsággal (ENVI), ipar, kutatás és energiaüggyel (ITRE) foglalkozó szakbizottságok, valamint a belső piacért és fogyasztóvédelemért (IMCO), a közlekedésért és idegenforgalomért (TRAN), a regionális fejlesztésekért (REGI), a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért (AGRI), a halászatért (PECH), a kultúráért és oktatásért (CULT), a jogi ügyekért (JURI), továbbá az állampolgári jogokért, és a bel- és igazságügyért (LIBE), az alkotmányos ügyekért (AFCO), a nők jogaiért és az esélyegyenlőségért (FEMM) felelős bizottságok, valamint a petíciós bizottság (PETI).







0
0

hírek innen, onnan

Hatalmas tüntetésre hívja az olaszokat Matteo Salvini Rómába

Mióta a baloldali kormány megalakult, Olaszországban rekordokat dönt a bevándorlók száma. Összefog a teljes jobboldal.

Váratlan vereséget szenvedett a Leverkusen

Idegenben kapott ki az Eintracht Frankfurt.

Tüntetést szerveznek a Budapestre látogató Erdogan ellen

November 7-én találkozik Budapesten Orbán Viktorral Recep Tayyip Erdogan török elnök. Fotó: MTI/Anadolu Erdogant valószínűleg több...

Politikai földrengés rázta meg Budapestet - A hét videója

Az ellenzéki összefogás nem - vagy csak kevesek által - várt sikert ért el a múlt heti önkormányzati választáson. Karácsony Gergely...

Ha valaha nyomoznak is Borkai ellen, biztos, hogy nem a győri rendőrök teszik majd

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elfogultság miatt a kizárását kérte.

Lángokban Bejrút, miután a kormány meg akarja adóztatni a WhatsAppot

A gazdasági válság után a tüntetések politikai válságba is süllyeszthetik az országot

Egy kérdés, amiből megtudhatod, meddig fog tartani a kapcsolatod

A kapcsolat elején, amikor még minden rózsaszín ködben úszik, nem is kérdés, hogy örökké a barátoddal akarsz lenni. Természetes...

Bayer Zsolt felhívása

Matteo Salvini mellett lesz szolidaritási tüntetés az olasz nagykövetség előtt.

Hihetetlenül néz ki PC-n a Call of Duty: Modern Warfare

4K-ban is megnézheted, mit fog tudni az új CoD Modern Warfare PC-n, és ha tényleg ilyen lesz, akkor már most elkezdjük felkötni a gatyánkat.

0

Sport

Atyaég, mennyire formás popsija van a szexi magyar fitneszversenyzőnek

Oczella Eszter formái felkavarják az internet nem létező állóvizét.

Nem tudjuk abbahagyni a nézését ennek a gólnak

Az NHL-ben a Columbus Blue Jackets 32-re legyőzte a Dallas Starst, a győztes gól pedig maga volt a csoda.

Halálos fenyegetést, gyomorfekélyt okozott az egyik legaljasabb UEFA-döntés

Minden idők talán legjobb meccsét játszotta a Mönchengladbach az Internazionale ellen. Aztán törölték az egészet.

Megszűnt a nagy múltú olasz focicsapat

Cavani és Dybala mellett Balogh Norbert és Sallai Roland is megfordult Palermóban.

Ezért marad el az El Clásico, megvan az új időpont

Biztosabb forrásból nem is értesülhetttünk volna a hírről.

Ronaldinho 39 évesen, túlsúlyosan is zseniálisabb, mint a legtöbb aktív focista

Olyan no look-passz adott, amiről más csak álmodik.

Válogatott középpályását adja a Real Madrid Eriksenért cserébe

Úgy fest, közel a megállapodás a Real Madrid és a Tottenham között. Már eddig is sokat cikkeztek arról, hogy Christian Eriksen a spanyol fővárosban folytatja pályafutását, most azonban az ellenérték is világossá vált.

Miriutát olyan dolog miatt rúgták ki, ami Romániában sosem fordult elő vele

A Kisvárda a hatodik helyen áll, a Mezőkövesd mellett az NB I egyik meglepetéscsapata volt, aztán egyszer csak váratlanul kivágták Miriuta László edzőt.

Elmondta Miriuta, miért rúgták ki a Kisvárdától

Megromlott a viszonya a tulajdonossal, akit kiküldött az öltözőből.

300 - Spártai hős lesz Hosszú Katinkából

A világkupa következő állomásán Hosszú Katinka átlépheti a 300 győzelmes álomhatárt.

0

Bulvár

Egy hajóroncshoz merültek a búvárok: nagy meglepetés várta őket a víz alatt

Páratlan arany ékszereket és más műkincseket találtak Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajóján.

Minden reggelt egy pohár vízzel indítottam: bemutatom, mi történt a testemmel

Jól tudjuk, hogy mennyire fontos elegendő vizet inni napi szinten, de bármennyire is sok pozitív hatása van ennek, mégis könnyen megfeledkezünk róla. Ülünk a munkahelyünkön már órák óta, és azon kapjuk magunkat, hogy egy-két decinél többet még nem is ittunk. Sőt, ha jobban belegondolunk, otthon is csak egy kávé fért bele az időnkbe, és bár természetesen az is folyadéknak számít, közel sem olyan egészséges, mint a víz.

Megállt a fehérvári BMW-s a pirosnál, és megtörtént a legnagyobb bunkóság

Volt, aki rájuk dudált az esetet látva, de nem izgatták magukat túlságosan.

Lekerül a képernyőről az RTL kedvelt sorozata

A sorozat rajongói megnyugodhatnak, a búcsú csak ideiglenes.

Mire figyeljünk a leander teleltetése során növényvédelmi szempontból?

N. Blanka kérdése: Leandereim teleltetése során mire kell kiemelten odafigyelnem növényvédelmi szempontból?

Csodaszép menyasszony volt Tóth Gabi - íme az első esküvői kép

Amikor tervezni kezdték a nagy napot, Tóth Gabi és Krausz Gábor egészen másképpen képzelte az egészet. Viszont az első esküvői képre nézve látzsik rajtuk: minden úgy volt jó, ahogy történt.

Nemi szervével próbálta megfojtani párját

Még ha a BDSM közel is áll valaki szívéhez, az alábbi eset kimeríti a bántalmazás legdurvább kategóriáját.

A születésnapod elárulhatja, hogy mi voltál előző életedben

Sok kultúrában hisznek abban, hogy halálunkkor csak a testünket hagyjuk el, és a lelkünk továbbra is itt marad, hogy egy másik testben tovább élve újabb feladatokat teljesítsen be. Vannak, akik úgy hiszik, születésünk dátuma árulkodik arról, kik lehettünk egy korábbi életünkben, és ez segít megérteni a mostani életünk feladatait.

Tóth Gabi gyönyörű menyasszony volt - Titokban ment férjhez Krausz Gáborhoz

Tóth Gabi és Krausz Gábor a múlt hét végén házasodtak össze titokban.

"Nem hiszem el, hogy ez velem történt meg!" Meglátogattuk Szilviát, miután összejött a 23 millió forint

Múlt hét szerdán írtunk Szilviáról, aki négy gyermekével együtt egy áram nélküli, aprócska szobában kénytelen élni. Meglett a cél, vittük a hírt.

Négymilliárd forintot csaltak a Pécsről irányított telefonbetyárok

Majdnem négymilliárd forint áfát csalt el az a mobiltelefon-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amit a napokban négynapos nemzetközi akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A pécsi irányítású, de országosan kiterjedt céghálózat a nagyüzemi költségvetési csalást a közösségi áfaszabályok kijátszására építette.

blogmorzsák

Tényleg olcsóbb volt 50 éve autózni?

Összevetjük az idei évet és 1969-et az átlagbér tükrében. Tényleg olcsók voltak az autók, és a víz árában volt a benzin?

Hétvégi kütyüparádé Kínából

Akciók, kuponok és érdekes cuccok, amikre érdemes egy pillantást vetni.

A világ legnagyobb városi tetőkertje készül Párizsban

Három futballpálya nagyságú lesz az a hatalmas tetőfarm, amin napi egy tonna biozöldséget- és gyümölcsöt termelnek.

„A pénz bármilyen rossz házasságot összetart“

„Együtt nem járnak az évente egyszer esedékes nyaralásokon kívül sehova.“

Lehet-e énekelni a holokausztról?

Egy sorozat úgy gondolta, lehet.

„Újabb kalandjaim a magyar bürokráciában“

Komolyan meg kell mérnünk, hogy a beton, csak úgy magában, mennyire hangos?

Kísért a múlt

Már nagyon ránk fért egy jó lélektani krimi. Egy igazán ütős, jó magyar krimi. Végre megérkezett!

Szex, hazugság, videó – a Borkai-botrány jogi háttere

Borkai szexbotránya a morális aggályokon túl a csalás és a vesztegetés gyanúját is felveti. De vajon lesznek felelősök?

Tegyük mérhetővé a politikusok teljesítményét!

Legtöbbször teljesen szubjektív módon ítéljük meg a politiku­so­kat. Tegyük mérhetővé a teljesítményt!

Nagy csípős kolbász teszt: melyik a legfi­nomabb hungarikum?

A 12 tesztalany közül csak a megfelelően fűszerezett, füstölt, érlelt csípős kolbász győzhetett.

Lecsekkoltam a világ 2. és 4. legjobb éttermét!

„Tudtátok, hogy a világ 10 legjobb étterme közül kettő Koppenhágában található? Teszteltem mindkettőt nektek!“

Magyar jókedv és szomorúság

Válogatás az amerikai National Geog­raphicban 1938-ban megjelent 55 oldalas színes riport különleges képeiből.

0