Három ősbemutató a Bartók Plusz Operafesztiválon
Idén a Kodály-évfordulóhoz kapcsolódva a világhírű zeneszerző, népzenekutató, zenepedagógus munkásságát helyezi a középpontba a Bartók Plusz Operafesztivál. A június 16. és 25. között Miskolcon zajló rendezvény három ősbemutatóval is jelentkezik.
A modern népopera megteremtését vállalta magára a 2001 óta Miskolcon tartott Bartók Plusz Operafesztivál, Kelet-Közép-Európa meghatározó szemléje. Mint azt a találkozó művészeti vezetője, Kesselyák Gergely kiemelte, keresik azokat az utakat, amelyek szélesebb közönség felé nyitják meg a műfajt.
A fesztiválnak az elmúlt öt év alatt több mint húsz opera melletti bábáskodásban volt szerepe, az idei nyárra pedig ismét három ősbemutatóval készül a Bartók Plusz, a műfaj egy-egy kísérletével.
Ittzés Tamás a reformáció 500. évfordulójára íródott, Lutherek című ragtime-operája olyan dzsesszműfajba illő elemeket vonultat fel, mint a szving, a gospel, a spirituálé és a ragtime.
A korszellemnek megfelelő műfaji keveredés zenei szempontból mégis egységes. Története szerint Martin Luther King és Luther Márton a mennyországban találkozik, ott derül ki, hogy azok a kérdések, amelyek ötszáz éve a reformáció atyját foglalkoztatták, fél évszázada Martin Luther Kingben is megfogantak és máig az európai és az amerikai emberek életének meghatározói.
Az operaíró verseny tavalyi nyertese, Mátyássy Szabolcs Scaevola című munkájának premierje is Miskolcon lesz. Kétfelvonásos drámai operája a Rómát állhatatosságával és bátorságával megmentő, ezt bizonyítandó kezét tűzbe tevő Mucius Scaevola története, amely az ezredfordulóra áthelyezett háborús állapotban elevenedik meg. A szerző a tegnapi sajtótájékoztatón kiemelte: „A fiatalok tele vannak prekoncepcióval az opera műfaját illetően. Meg kell értetnünk velük, hogy ez egy stilizált zenei nyelvezet, nem a kiváltságosok ügye.”
Gyöngyösi Levente kétfelvonásos opera-musicalje, a Bulgakov munkájára épülő A Mester és Margarita a kortárs opera és a musical szerves egésszé komponálására tesz kísérletet. „Gyerekkoromtól nagyon érdekelt a komoly- és a könnyűzene viszonya. A mostani kísérletben kiderül, mennyire rímel és feleselgethet egymással a látszólag eltérő két stílus. Bulgakov univerzális remekét szeretném közérthető stílusban, szórakoztatóan, mégis mélységét, komplexitását megtartva elbeszélni” – fejtette ki Gyöngyösi.
Idén a Kodály Zoltán Kórustalálkozó otthona lesz a Bartók Plusz Operafesztivál, egyúttal az Európa Cantat nemzetközi találkozóval egészül ki.
Kodály életművének kettős csúcsa, a Psalmus Hungaricus és a Budavári Te Deum című oratorikus műremekek bemutatásával Kodály alkotói géniusza előtt hajt fejet a szemle. Az Ezrek operája nevű szekciót idén a Székely fonó jelenti – ezzel a daljátékkal állította Kodály először a magyar népdalt a fővárosi operaház színpadára.
A vendégjátékok sorában Szaegusa Sigeaki Ifjabb Butterfly című operáját, amely Puccini Pillangókisasszonyának a továbbgondolása, a Puccini-fesztivál és a Bartók Plusz együttműködésének köszönhetően láthatja a fesztivál közönsége.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a műfaj újjászületését és az opera útjait töretlenül kereső találkozó egyre szélesebb közönséghez jut el. A vidéki fesztiválok közül ez a legnagyobb, csaknem 300 millió forintos költségvetéssel működik. Mint mondta, a 2018-as állami költségvetési terv benyújtásánál javaslatot tesz arra, hogy a rendezvény külön költségvetési sorba kerüljön, így stabilizálódjon a helyzete és tervezhetőbbé váljon.
Forrás: magyaridok.hu
hírek innen, onnan
Az utcán megtámadták és brutálisan megverték Pető Pétert, a 24 főszerkesztőjét
Az újságíró többszörös arccsonttörést szenvedett. Támadóját elfogták, azóta több korábbi bűncselekmény elkövetésével is...
A Harry Potter és a Fehér lótusz színészével a főszerepben készül hollywoodi film Örkény Tótékjából
Peter Fellows rendez Bad Major címmel fekete komédiát, amely a magyar irodalmi klasszikuson alapul. A szereplőgárdához Jason Isaac mellé...
Tragikusan kevés eső esett, le sem merjük írni a számokat
Áprilisban átlagosan 40 milliméter eső esik Magyarországon, de idén mindössze 4 milliméter esett országos átlagban, vagyis az ilyenkor...
Fordulat jöhet a szülőszobákon: visszatérhet a választott orvos – de nem úgy, ahogy eddig volt
Nagy változás körvonalazódik Magyarországon!
Magyar Péter utasította Gajdos Lászlót egy azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására
Az egyre súlyosbodó aszályhelyzet, valamint a folyóvizeink és a talajvíz kritikusan alacsony szintje miatt.
Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja
Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük....
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból
A csapatkivonást a következő 6-12 hónapban hajtják végre.
A rendzavarás elmaradt a rekordlétszámú Balatonfondón, de a bíróságon még lehet folytatása
A férfiaknál Kiss Benedek, a nőknél Pataki Anna nyert abszolútban. Dina Márton versenyen kívül tekert végig a mezőnnyel.
„Egy gyerek nem gyerek” – Szerintem nem a tesótól lesz boldog a gyerek, hanem a kiegyensúlyozott szülőtől
A családi boldogság nem a gyerekek számától függ, hanem attól, hogy a szülők mennyire tudnak jelen lenni és kiegyensúlyozottak maradni....
Brutális bántalmazásáról vallott a 24.hu főszerkesztője: "12 órát töltöttem a traumatológián"
A bántalmazó végül ugyanolyan hirtelen, minden átmenet nélkül hagyta abba a verést, ahogyan elkezdte.
A szénhidrát nem ellenség, hanem az időskori egészség kulcsa – ha jól választunk
Évek óta a szénhidrátmentes vagy alacsony szénhidráttartalmú diéták uralják a közbeszédet, azt sugallva, hogy a tészta, a kenyér vagy...
Sivatagi szárazság: nagy gondban lesznek a gazdák, áprilisban volt ahol nem is esett csapadék itthon
Áprilisban általában körülbelül 40 milliméter eső hullik átlagosan Magyarországon. Idén azonban mindössze 4 milliméter esett országos...
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"
"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Az év dobásához az év mázlija is kellett
Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz
Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív
A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának
Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


