Hat ország nyolcvan kiállítója vesz részt a pécsi Adventi Borszalonon
Hat országból mintegy nyolcvan kiállító kétszáz borral vesz részt a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin évzáró boros-társasági eseményén, az Adventi Borszalonon a baranyai megyeszékhelyen szombaton.
Mint azt a szervezők az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményükben írták, a második alkalommal megrendezendő Adventi Borszalon ideje alatt a pécsi Littke Palace Látogatóközpontban mintegy kétszáz bort lehet megkóstolni a baranyai gasztronómiai termelők finomságai mellett. A rendezvényen adják át a magazin által harmadszor meghirdetett Pannon Borrégió Top 5 elismeréseket, amelyeket az olvasók szavazatai alapján a térség kedvenc pincészetei, éttermei és szálláshelyei kapnak meg.
Az Adventi Borszalonra a Pannon Borrégió, Magyarország és Közép-Európa borászatait hívják meg, idén Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Montenegró, Románia és természetesen Magyarország borait is meg lehet kóstolni. Az eseményen több mint hatvan pincészet italai kerülhetnek a vendégek poharaiba. Délután Németh "Ritmo" Zsolt smooth jazz gitáros játszik, majd a kora esti órákban a Pécsi Tudományegyetem Zenélő Egyetemével együttműködésben a Cedar Knoll együttes akusztikus műsorát élvezhetik a borszalonra érkezők. A Pécsi Borozó idén harmadik alkalommal hirdette meg szavazását, az olvasók és a szerkesztőség munkatársainak véleménye alapján alakult ki a régiós kedvencek listája pincészetek, éttermek és szálláshelyek kategóriában. Több mint ötszázan voksoltak, a közönségkedvencek díjait december 7-én, 14 órakor adják át az Adventi Borszalon színpadán. Kiemelték: az Adventi Borszalon részeként valósul meg a második Zé Feszt, a pécsi nemesítésű szőlőfajták éves találkozója, amelyre tucatnyi bortermelő érkezését várják az ország minden régiójából. A Zé Fesztet a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete tavaly rendezte meg először. A rendezvény a Pécsett induló nemesítési folyamatnak állít emléket, amely során Király Ferenc megalkotta a zenit, zefír, zéta, zengő és zeusz nevű fajtákat. Az ország számos borvidékéről érkeznek termelők, akik bemutatják zé-boraikat.
hírek innen, onnan
Ha utálja, amikor a metrón a telefonját bámulják, akkor a Samsung új készülékét biztosan szeretni fogja
A dél-koreai gyártó a Galaxy S26 Ultrába belerakta az első, kijelzőbe épített betekintésgátló rendszert. Az Ultra ezen túl is kapott...
Gróf szerint fájdalmasra sikeredett a befejezés: "Olyan érzés volt, mintha kicsit le lennék maradva"
A Ferencváros kapusa szerint az EL-kiesés ellenére nagy dolgot vittek véghez, amire büszkék lehetnek.
Szoboszlai kezd, de vajon írnak-e történelmet a magyarok a liverpooli BL-meccsen
Egy héttel ezelőtt közel jártunk hozzá.
Vigyázz. Ha ezt teszed, bírságot kapsz, és csökkenhet a mezőgazdasági támogatásod.
A mezőgazdaságban március elejétől egészen a nyár végéig olyan időszak kezdődik, amikor bizonyos megszokott munkálatokat szüneteltetni...
Hazánkba érkezhet az Egyesült Államok alelnöke, hogy támogassa Orbán Viktort
Magyarországra látogathat az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance, aki Orbán Viktor támogatása miatt érkezhet hazánkba.
Durvát hazudott az EU vezetése a Barátság-kőolajvezetékről, Kijevből érkezett a cáfolat az állításukra
A vezetéken továbbra sem érkezik kőolaj.
Bizarr, milyen szabályokat kell betartania azoknak, akik részt akarnak venni az Oscar-gálán
Mindenek ára van, szóval annak is, ha valaki ott akar lenni Hollywood egyik legfontosabb eseményén. És nem, nem elég, ha valaki híres!
Bombát találtak az Infoparknál – lezárják a területet
A Magyar Honvédség tűzszerészei kivonulnak a helyszínre.
Tombol a botrány a Beckham családban. Cruz kegyetlenül nekiment hálátlan testvérének
A legkisebb Beckham fiú megelégelte testvére viselkedését. Cruz Beckham nyilvánosan reagált Brooklyn Beckham anyák napi húzására.
Itt a bejelentés: durva korlátozás jön a szomszédos ország benzinkútjain, a külföldiek isszák meg a levét
A helyi benzinkutak magasabb árat kérhetnek a gázolajért a külföldi rendszámú autósoktól, és korlátozhatják a megvásárolható...
Megszűnt egy magyar bank, ez vár most az ügyfeleikre
Márciusban lehúzza a rolót a Polgári Bank, beolvad egy másik pénzintézetbe.
Öt egyszerű módszer a magas húgysavszint mérséklésére: így védheti meg az ízületeit és a veséjét
A magas húgysavszint nemcsak a köszvény kialakulásában játszhat szerepet.
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferencváros kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


