Hende: a honvédség jövője múlik idén a takarékosságon
A honvédség jelene és jövője múlik most a takarékosságon, amely az idei év legfontosabb feladata - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a fővárosban az éves értékelő és feladatszabó értekezleten.
A miniszter a tárca katonai és politikai felső vezetői előtt azt mondta: nehéz év áll a honvédség előtt, aminek a legfőbb oka a rendelkezésre álló anyagi források szűkössége. Ezért mindenekfelett takarékosságra van szükség, amelyben mindenkinek részt kell vennie - tette hozzá.
A tárcavezető szerint a tavalyi év sikeres volt ugyan, de az ország anyagi helyzete miatt az eddigi munka csak arra volt elég, hogy "levegőhöz jussunk".
mti

- Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
- Biztosításból fizeti tagjai bírságát egy bliccelők által alapított pozsonyi szervezet
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- "Szemvizsgálatra megyek, azért nem láttam a sebességkorlátozó táblát"
- Könyvbemutató Varsóban a II. világháborús magyarországi lengyel menekültekről
- Új KRESZ-t alkotnak
- NKA: Nagyobb lesz a fesztiválok támogatása
- Egy nap múlva ér az Éhségmenet Budapestre.
- Megdöbbentő, milyen betegséget okozhat a mobil
- Az Alkotmánybírósághoz fordult az adatvédelmi biztos a minősített adat védelméről szóló törvény ügyében
- Kriza Ákos: nem csökken a pedagógusok bére Miskolcon
- Selmeczi: levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat
- Ülésezett a helyi védelmi bizottság Miskolcon
- Uniós támogatás igényelhető új borászati gépekre
- Óriásplázát és kaszinót épít Magyarországon Demján?
- Megrogyott a védvonal Edelényben
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- TEtt-program: Éjjel-nappal hívható vonal bűncselekmények áldozatai számára
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

