Ezt olvasta már?

Országszerte erős szélre figyelmeztetnek

Országszerte erős szélre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

0

Hétvégén a szokásosnál is nagyobb lehet a forgalom a tranzitútvonalakon

Hétvégén várhatóan a szokásosnál is nagyobb lehet a forgalom a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös és az M1-M0-M3-as szakaszon a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.


hirdetés

A közleményben hozzátették, ezzel egy időben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján pénteken késő délutántól elsősorban a Dunántúlon, majd szombattól az ország nyugati és északi területein is számottevő havazás várható.

Pénteken az ország nyugati megyéiben viharos széllökések is várhatóak, szombaton a Dunántúl nyugati felében a havat havas eső, eső váltja fel, Veszprém megyére pedig - ahol akár 60-70 kilométer per órás széllökések is lehetnek - citromsárga riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt. Vasárnap már csak elszórtan fordulhat elő kisebb havazás - fejtették ki.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a 2018. november 10-től mintegy 62 ezer tonna sót és több mint 3,6 millió liter kalcium-klorid oldatot juttattak ki a 32 ezer kilométeres országos közúthálózatra, a következő napokban pedig a társaság munkatársai 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat.

A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint először az autópályákon, autóutakon és főutakon kezdik meg, majd a településeket összekötő mellékutakon és alacsony forgalmú bekötőutakon folytatják. A hófúvásos szakaszokon a havazás elállásáig téliesebb útviszonyokra és lassabb haladásra kell készülniük a közlekedőknek - tudatták.

A szakemberek azt kérik, hogy a havazásban érintett területeken a közlekedők indulás előtt tájékozódjanak az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint a forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatának weboldalán, a www.utinform.hu oldalon. Reggel öt és este 10 óra között nagyjából 3 óránként a www.utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018 linken országos, átfogó összesítéseket tesznek közzé az útviszonyokról.







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0

hírek innen, onnan

Vadai: A kormány kérjen bocsánatot!

Csütörtökön írta meg az Index, hogy a magyar állam mintegy 300 venezuelai menekültet fogadott be teljes titokban. A Demokratikus Koalíció...

Targonca- és papírmentessé fejlesztik a kecskeméti Mercedes-Benz gyárat

Továbbra is a kecskeméti Mercedes-Benz gyár marad a CLA bölcsője: a 2013-ban piacra dobott CLA Coupé nagy sikere után most a...

Hadházy: Közelíti a félmilliót az aláírók száma

Nagyjából 450­ ezerre becsüli Hadházy Ákos az Európai Ügyészséghez való csatlakozást követelő eddigi aláírók számát. A...

Felére csökkent a cukrozott üdítők fogyasztása

Ötvenkét százalékkal csökkent a cukrozott üdítők fogyasztása három év alatt Kalifornia államban, ahol 2015-ben vezették be az...

Hibát találtak az 5 legjobb jelszótároló programban, kilophatók a jelszavak

Az Independent Security Evaluators nevű kiberbiztonsági cég fedezte fel azt a hibát, ami miatt a hackerek hozzáférhetnek a jelszómenedzselő...

Az Európai Bizottság 25 ezer euróra emeli a mezőgazdasági termelőknek nyújtható nemzeti támogatás maximumát

A jelenlegi 15 ezerről 25 ezer euróra emeli a mezőgazdasági termelőknek nyújtható nemzeti támogatás felső határát az Európai...

Cujo: Rossz kutya. Azt mondtam, ülj, nem azt, hogy ölj.

Ki az, aki az ember legjobb barátját képes egy dühöngő fenevaddá változtatni, s erre alapozva egy kutyás horrorsztorit kifundálni? Nem...

Ijesztő manőver, Hamilton óriási balesetet úszott meg

Folyamatosan tesztelnek a pilóták a Forma-1-ben. A márciusban kezdődő világbajnokságra készülnek.

Ősz fejjel lesz buszvezető Kovács Pál - II. rész

Hitelre vette első Scania kamionját és azóta hű a márkához, az 56-os születésű Kovács Pál. A Hódtrans tulajdonosának a vásárhelyi...

0

Sport

140 hektáron gazdálkodik az olimpiai bajnok magyar pólókapus

Szécsi Zoltán az egri vízilabda irányítása mellett saját birtokát is gondozza.

Megkezdték a legendás magyar focistadion bontását - videó

Vadonatúj, minden igényt kielégítő aréna kerül a helyére.

"Ronaldo nem nyert öt Bajnokok Ligáját, csak hármat"

A két gólon kívül történt még néhány igen érdekes esemény az Atlético és a Juventus BL-meccsén. És utózönge is van bőven.

Csapatbuszt vett első fizetéséből a Manchester United játékosa

Gyerekkori csapatának kedveskedett a csapat védője.

A Dortmund 18 éves zseniális szélsője Anglia válasza Neymarra?

A félelmetesen tehetséges Jadon Sanchóról is szól a Bundesliga 2018/2019-es szezonja.

A Manchester United sztárjáért 100 millió eurót fizetne a Barca

Könnyen lehet, hogy emelni kell majd még a téten.

Kézi: edzőt buktatott a magyar csapat

A kemény nyilatkozat után lelépett a tréner.

A merész Barcelona 100 milliót fizetne a Manchester United egyik legnagyobb értékéért

A Mundo Deportivo szerint a Barcelona továbbra is csatárt keres.

Neymar hiába menekült el Messi elől, a franciáknál is van nála jobb

Összegyűjtöttük az európai topbajnokságok eddigi pozitív és negatív meglepetéseit.

0

Bulvár

Lebontották a 200 éves kanapé támláját: hihetetlen érték rejtőzött mögötte

Egy magyar restaurátor tette az elképesztő felfedezést Rákóczifalván.

A NASA lefotózta a Hold túloldalán robogó kínai holdjárót

Még február 1-jén sikerült a NASA 10 éve a Hold körül keringő űrszondájának egy olyan fotót lőnie az égitest felszínéről, hogy azon látszódik a kínaiak holdjárója, valamint a hozzá tartozó leszállóegység is.

Ezt kell tenni, hogy ne legyünk rákosak: kínai kutatók is igazolták az eredményt

Az egészséges életmód sok százalékkal csökkenti a betegség kialakulásának kockázatát.

Megszúrlak, ha nem adod el az autót nekünk - durva új magyar módszer terjed

Erőszakos banda vadászik gyanútlan autóeladókra, nagyon vigyázzon!

Kitálalt az orvosa Michael Jacksonról: döbbenetes dolog derült ki

Furcsa dolgot árult el az 50 éves korában elhunyt Michael Jacksonról az orvosa, aki megölte őt.

"Majdnem elokádtam magam" - Vasvári Vivien igényeinek nem felelt meg Bali

A luxusfeleséget nem nyűgözte le az indonéz nyaralás.

Csípős, de jó. Ezt teszi a szervezeteddel a csodálatos vírusölő gyógy- és fűszernövény

Van, aki minden nap imádja, és van, aki csak Húsvétkor veszi elő, pedig számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, amely sokat segíthet szervezetünknek az év minden napján. Ez nem más, mint a torma, amiről sokan talán nem is tudják, hogy mennyi előnyös hatása van, amelyek bizony jól jöhetnek az étrendünkben és a házi patikában is.

Gyerekként te is hordtad ezt a cipőt, most pedig a sztárok őrülnek meg érte - Ez lesz az idei divat

A híres énekesnő az elmúlt évek során nagyon gyakran viselte magán a Mary Jane cipőket, és most már egyre több divatház látja meg benne a fantáziát.

Mutatjuk, milyen luxuslakás lapul egy klasszikus budapesti épület második emeletén

Palotanegyed, Lőrinc pap tér, macskaköves Krúdy Gyula utca. Megvan a helyszín? A fővárosba látogató külföldiek nem véletlenül imádják ezt az éttermekkel, bárokkal, régi épületekkel övezett környéket, ahol az alábbi luxuslakás is megtalálható.

Elhunyt Fésűs Éva

Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas író - tájékoztatta a kaposvári polgármesteri hivatal az MTI-t csütörtökön.

Micsoda kutatási eredmény. Azok a nagyszülők, akik sok időt töltenek az unokákkal, óriási előnyre tesznek szer...

A nagyszülők számára az egyik legnagyobb kincs, hogy sok időt tölthetnek az unokáikkal. De ennek több előnye is van rájuk nézve; valamint a gyerekekre is!

Valóban a méret a lényeg? Nők vallanak a férfiak fő parájáról

A Redditen a napokban felmerült az örök kérdés: vajon valóban a méret a lényeg, ha péniszről van szó?

blogmorzsák

Mogorva morva bagolyvár holt lelkekkel, múmiával

Van itt minden, ami egy romantikus mű kelléktára: gyilkos asszony, szá­műzött gróf, borús elméjű tudós, kísértet és csontváz. Jókai meg­nyalná mind a tíz ujját.

Én csak élni szeretnék! Lehetőleg a saját hazámban

Réges rég rabszolgák vagyunk a hazánkban, és minden törvényünk, szokásunk ezt erősíti!

Konzultáljunk a Palkovics-tervről!

Ha a Palkovics-terv sikerrel járna, onnantól nem lenne Magyar Tudományos Akadémia.

Büntetőeljárás vár azokra, akik ká­bítószer használat miatt lesznek rosszul

Ha az életed a tét, nem szabadna, hogy a börtöntől kelljen tartanod!

Így működik a fül

Emellett azt is elmondjuk, mi a feladata a halláson kívül.

Brüsszel plakátkampánya Magyarországon

„Tudjátok hány migráns inváziót elősegítő titkos terv létezik Európában? Egy. Az is nálatok!“

Biztos, hogy életed párját találtad meg?

Hasonló a hasonlóra lehet, hogy rátalál, de boldogok még nem lesznek tőle. De akkor mi a megoldás?

Kihaltnak hitték, aztán szembejött a tengerparton

Majdnem így történt a 112 éve kihaltnak vélt galápagosi óriásteknőss újrafelfedezése, ám a valóság kicsit másként alakult.

6+1 tipp az álomszép padlóburkolathoz

A padlóburkolatok sem maradhatnak ki idén a változás és megújulás lendületéből.

Taktikus 25 éve­seket akarunk a VV10-be!

Mit gondolnak a hogyvoltírók a VV9-ről és mitől lenne jobb a VV10 szerintük?

0