Ezt olvasta már?


Hihetetlen ügyességgel csalt ki pénzt

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt ismét vádat emelt azzal a nővel szemben, akit már korábban is megvádolt azzal, hogy EU-s támogatás ígéretével csalt ki pénzt. - Pécsi Napilap -

 

 

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség az elmúlt évben vádat emelt egy pécsi nővel szemben, aki mintegy száz embert csapott be EU-s támogatás ígéretével. A nő korábban egy hitelközvetítő irodán keresztül pénzügyi szolgáltatásokat nyújtott, azonban 2013. évben elhatározta, hogy a valós szolgáltatás mellett az ügyfeleknek valótlan, ténylegesen nem létező pályázati lehetőségeket is kínál. A nő az ügyfeleket úgy tájékoztatta, hogy kedvező kamatozású, könnyített hitelbírálatú vállalkozásfejlesztési hitelről van tudomása, melyek az Európai Unió által biztosított támogatásokból származnak.

 

A vádlott a pénzügyi lehetőséget úgy adta elő a sértetteknek, hogy arra csak úgy lehet pályázni, illetőleg úgy lehet hitelt igényelni, ha a pályázat meghirdetése előtt rendelkezésre bocsájtják a pályázati anyagot, illetve ügyintézésre, illetékre 200 ezer forintot.

 

2013. áprilisa és 2014. decembere között mintegy száz személyt tévesztett meg a hitellehetőség ígéretével.

 

Ezt követően a nő tovább folytatta ezen tevékenységét. 2014-ben kapcsolatba került egy gazdasági társasággal, melyről tudomást szerzett, hogy jelentős anyagi forrásokkal rendelkezik. Ekkor elhatározta, hogy ezt a gazdasági társaságot is tévedésbe ejti, mellyel rendszeres pénzösszegeket csal ki a társaságtól.

 

A vádlott magáról azt a látszatot keltette, hogy kiterjedt pénzintézeti kapcsolatrendszerrel, a pályázatírásban, pályázatfigyelésben nagy tapasztalattal rendelkezik. A vádlott elhitette a gazdasági társaság vezetőivel, hogy vissza nem térítendő, az Európai Unió által biztosított pályázatból mintegy 300 millió forint összegben tud támogatást szerezni a cégnek.

 

Ezen pályázatok lebonyolítására különböző pénzösszegeket kért, melyek során rendszeresen hivatkozott minisztériumi tisztségviselőkre, banki alkalmazottakra, akikkel kapcsolatban áll. A látszat fenntartása és megerősítése céljából a vádlott az ismerettségi köréből több személyt megkért arra, hogy telefonon mint tisztségviselők, illetve banki alkalmazottak tartsák a kapcsolatot a cégvezetőkkel.

 

A vádlott 2014. és 2015. évben a gazdasági társaságtól összesen közel 25 millió forintot vett át, mely kár nem térült meg.

 

A vádlott cselekménye jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.

 

A nő azonban ezt követően is tovább folytatta a csalást, mely miatt újabb büntetőeljárások indultak vele szemben, amely során előzetes letartóztatásba került.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az utcán megtámadták és brutálisan megverték Pető Pétert, a 24 főszerkesztőjét

Az újságíró többszörös arccsonttörést szenvedett. Támadóját elfogták, azóta több korábbi bűncselekmény elkövetésével is...

A Harry Potter és a Fehér lótusz színészével a főszerepben készül hollywoodi film Örkény Tótékjából

Peter Fellows rendez Bad Major címmel fekete komédiát, amely a magyar irodalmi klasszikuson alapul. A szereplőgárdához Jason Isaac mellé...

Tragikusan kevés eső esett, le sem merjük írni a számokat

Áprilisban átlagosan 40 milliméter eső esik Magyarországon, de idén mindössze 4 milliméter esett országos átlagban, vagyis az ilyenkor...

Magyar Péter utasította Gajdos Lászlót egy azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására

Az egyre súlyosbodó aszályhelyzet, valamint a folyóvizeink és a talajvíz kritikusan alacsony szintje miatt.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük....

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

A csapatkivonást a következő 6-12 hónapban hajtják végre.

A rendzavarás elmaradt a rekordlétszámú Balatonfondón, de a bíróságon még lehet folytatása

A férfiaknál Kiss Benedek, a nőknél Pataki Anna nyert abszolútban. Dina Márton versenyen kívül tekert végig a mezőnnyel.

„Egy gyerek nem gyerek” – Szerintem nem a tesótól lesz boldog a gyerek, hanem a kiegyensúlyozott szülőtől

A családi boldogság nem a gyerekek számától függ, hanem attól, hogy a szülők mennyire tudnak jelen lenni és kiegyensúlyozottak maradni....

Brutális bántalmazásáról vallott a 24.hu főszerkesztője: "12 órát töltöttem a traumatológián"

A bántalmazó végül ugyanolyan hirtelen, minden átmenet nélkül hagyta abba a verést, ahogyan elkezdte.

A szénhidrát nem ellenség, hanem az időskori egészség kulcsa – ha jól választunk

Évek óta a szénhidrátmentes vagy alacsony szénhidráttartalmú diéták uralják a közbeszédet, azt sugallva, hogy a tészta, a kenyér vagy...

Sivatagi szárazság: nagy gondban lesznek a gazdák, áprilisban volt ahol nem is esett csapadék itthon

Áprilisban általában körülbelül 40 milliméter eső hullik átlagosan Magyarországon. Idén azonban mindössze 4 milliméter esett országos...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0