Hogyan szerezzük vissza jogos pénzkövetelésünket?
Jelentősen nőtt a fizetési meghagyások száma 2016-ban, de még mindig kevés magánszemély kezdeményezi az eljárást. - Pécsi Napilap -
Tizenhárom százalékkal nőtt 2016-ban a fizetési meghagyásos (fmh) eljárások száma Magyarországon, 90 százalékuk néhány héten belül jogerőre emelkedett, azaz sikerrel végződött - derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartásából. A több mint 526 ezer kérelem túlnyomó többségét cégek kezdeményezték és csak elenyésző százalékát terjesztették elő magánszemélyek, holott a kis összegű – egymillió forint alatti – tartozások vagy károkozás esetén az fmh a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás a jogosnak tartott pénzkövetelések pereskedés nélküli visszaszerzésére. Tavaly az eljárások mindössze 6,5 százaléka alakult perré, a végrehajtási kérelmek száma pedig meghaladta a 414 ezret.
A 2016-ban indított összesen 526 ezer fizetési meghagyás iránti kérelem túlnyomó többségét követeléskezelők, közszolgáltatást végző társaságok – tömegközlekedési és közműcégek –, valamint mobilszolgáltatók kezdeményezték. A fizetési meghagyást kiváltó leggyakoribb esetek közé tartozik, ha a jegy vagy bérlet nélkül utazó, vagy a parkolási díj megfizetését elmulasztó nem rótta le a kiszabott bírságot, illetve, ha valaki nem fizette be időben víz-, gáz-, villany- vagy mobilszámláját. De szerzői jog megsértése miatt is sok fizetési meghagyásos eljárás indult, jellemzően olyan cégekkel vagy egyéni vállalkozókkal szemben, akik az általuk működtetett nyilvános helyeken – például éttermekben, sörözőkben, borozókban – jogosulatlanul játszottak zeneszámokat.
Az eljárások döntő részét, közel 516 ezer kérelmet elektronikusan nyújtották be, a szóban, vagy papíron beterjesztett kérelmek száma – amelyre jogi képviselővel nem rendelkező magánszemélyeknek és társasházaknak van lehetősége – azonban 11.745-ről 10.457-re csökkent tavaly. „A szóbeli és írásbeli kérelmek alacsony aránya (1,9 százalék), valamint a közjegyzők tapasztalatai azt mutatják, hogy magánszemélyek továbbra is elenyésző arányban kezdeményezték az eljárást” – mondta dr. Tóth Ádám. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy az ismerethiány és az elhúzódó pereskedéstől való félelem miatt még mindig nagyon sokan hagyják elévülni jogos követelésüket. Kevesen tudják, hogy magánszemélyek is a közjegyzőknél kezdeményezett fizetési meghagyással szerezhetik vissza például a magánkölcsönt, vagy az elmaradt bérleti díjat, társasházak pedig az elbliccelt közös költséget, feltéve, hogy a követelés nem haladja meg az egymillió forintot. (1 millió és 400 millió forint közötti követelés esetén választani lehet a fizetési meghagyás és a perindítás között, 400 millió felett pedig kötelező a bíróságra menni.) Ráadásul a tévhitekkel ellentétben a fizetési meghagyás kezdeményezéséhez nincs szükség a ki nem fizetett számlák, szerződések vagy más bizonyítékok csatolására sem – csupán közjegyzőhöz kellene fordulni. Az eljárás egyszerű és gyors, ha a kérelem elektronikus úton érkezett, a fizetési meghagyást 3 munkanapon belül, a szóbeli vagy írásbeli kérelmek esetén pedig 15 napon belül ki kell bocsátania a közjegyzőnek.
A fizetési meghagyások mellett szól az is, hogy a tavaly elindított 526 ezer eljárás több mint 90 százaléka – összesen 480 ezer eset – néhány héten belül jogerőre emelkedett, azaz sikerrel végződött. Vagy azért, mert a fizetésre kötelezett elismerte tartozását, vagy, mert nem mondott ellent, ami szintén elegendő ahhoz, hogy a fizetési meghagyás a kézhezvételét követő tizenhatodik napon jogerőssé váljon. Az ellen, aki ezt követően sem fizet, végrehajtást lehet kezdeményezni. Ilyen eljárást 2016-ban közel 415 ezret kértek, mintegy 65 ezerrel kevesebbet, mint ahány fizetési meghagyás jogerőssé vált. E különbségre magyarázat lehet, ha például a követelését visszaszerezni szándékozó megfeledkezett az ügyről vagy kivár, illetve a tartozást időközben rendezték. A fizetési meghagyásos kérelmek alig több mint 4 százalékát utasították el a közjegyzők 2016-ban. Részben formai okok miatt, például azért, mert akinek a kérelmet elektronikusan kellett volna előterjesztenie, azt papíralapon nyújtotta be. Per a fizetési meghagyások mindössze 6,5 százalékából, 34,4 ezer eljárásból lett, mert a fizetésre kötelezettek részben vagy egészben nem ismerték el a tartozásukat.
hírek innen, onnan
A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el
A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.
Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb
Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...
Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán
Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.
Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik
A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.
Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción
Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.
Elhunyt Takács Csaba
Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...
Az FBI közzétett egy videót, amin Trump támadója fegyverrel áttör az elnököt védő rendőrökön
A férfi átrohan a beléptetőkapun és rálő az egyik rendőrre.
Mi történik a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket? Meglepő változások
Egyre többen döntenek úgy, hogy csökkentik vagy teljesen elhagyják a tejtermékeket az étrendjükből. Ennek oka lehet érzékenység,...
Hatott az uralkodói látogatás, Donald Trump eltörli a skót whiskyre kivetett amerikai büntetővámok részét
2025 áprilsa óta 15 százalékkal esett vissza az export.
Megverték Miamiban a Mercedest, meglepetést okozott a világbajnok
Négy versenyhétvégét kellett várni arra, hogy a 2026-os Forma–1-es szezonban először legyőzőre találjon a Mercedes. Lando Norris...
A korábbi F1-es világbajnok a Miami Nagydíj sprintidőmérőjén hatalmasat bukott
A Mercedes visszaesésére senki sem számított.
Megroggyanhat a Mercedesek uralma a Miami Nagydíj sprintidőmérője alapján
Szabályváltozások és hosszú kényszerszünet után tért vissza a Forma–1 a Miami Nagydíj hétvégéjével.
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


