Ezt olvasta már?


Honnan tudjam, hogy veszélyben van-e a gyerekem a telefonja miatt?

A digitális világ dzsungelében az idejekorán magukra hagyott gyerekek online Mauglikká válnak. Az internet farkastörvényei szerint nevelkednek, ahol például annyit érsz ahány likeod van és látszólag bármit megtehetsz a másikkal következmények nélkül.

Szülőként jellemzően nem sokáig tudunk lépéselőnyben maradni a technológiai ismeretek területén, ezért különösen fontos, hogy lépést tartsunk, és segítsünk a fiataloknak mihamarabb tudatos, felelős felhasználóvá válni.

Hány éves korban adjunk telefont a gyereknek?

„Az óvodás korban napi rendszerességgel okos képernyővel magára hagyott gyerekeknél figyelem zavarok, viselkedészavarok, és akár autisztikus viselkedésminták is megjelenhetnek.

Azzal is érdemes számolni, hogy az interneten egy gyerek abban a pillanatban funkcionális felnőtté válik, hogy okostelefont kap. Teljesen a maga ura, és míg az oldalak csak elenyésző százaléka kérdez rá, hogy a felhasználó elmúlt-e már 18 éves, abban az esetben is tízből tíz gyerek rá tud kattintani, hogy igen. A kérdés tehát inkább az, hogy hány éves korban áll készen gyermekünk mindarra, ami vár rá a digitális dzsungelben.”

Tóth Dániel pszichológus szerint egy nomád kultúrában nem ritka, hogy 13 éves kortól már felnőttnek számít egy fiatal, de ő tud is magáról gondoskodni a vadonban. Felismeri a ragadozókat, megkülönbözteti a biztonságos táplálékot a mérgezőtől. A mi gyermekeinknek is erre lenne szüksége.

„Ha a gyermekünk rendelkezik a kellő felhasználói tudatossággal, például mértékletességgel, adatbiztonsági ismeretekkel, tudja, hogyan lehet elkerülni, vagy legalább időben felismerni egy interneten portyázó bűnözőt, adathalászt, egy szexuális ragadozót, cyber bullyt vagy a függőség csapdáit, akkor készen áll. Mivel ez egy új jelenség, és a felnőttek fejében is sok a kérdőjel, a szülőknek és tanároknak gyakran jól jön az infó és segítség. Ezen a ponton szoktak megkeresni” – mondta a szakértő.

Hogyan vezessük be őket a digitális világba?

A XXI. században képtelenség a gyermekeinket távol tartani a technológiától, és nem is baj, ha ismerkednek ezzel. A gond akkor kezdődik, amikor idejekorán egyedül maradnak vele.

„A legfontosabb szabály, hogy ne hagyjuk magukra őket. A digitális dolgokról is beszélgetni kell velük, mint minden másról. Ahogy közös sétáink során megtanítjuk nekik, hogy nézzenek szét mielőtt lelépnek a járdáról, ugyanúgy kell ebbe a világba is bevezetni őket. Ha így teszünk gyermekünk kiélvezheti a digitális séta jótékony hatásait, ráadásul ez a szülő-gyerek kapcsolatnak is jót tesz majd.”

„Ha nincsenek keretek akkor általában túl sok időt töltenek vele. Különféle kutatási eredmények máshol húzzák meg a „túl sok” határát, számít a konkrét életkor, a gyerek személyisége, és a választott időtöltés is, de abban a legtöbb kutatás egyetért, hogy napi 3-4 óra képernyőidő felett serdülőknél már negatív hatások jelentkeznek. Van aki erre azt mondja hogy ez rengeteg, de gondoljuk csak végig. Sokan már az iskolában elköltik ezt a digi időt, és persze iskola után sem offline üzemmódra váltanak. Ami nagy kár mert ha egyensúly van az offline és digi élet között, akkor annak számos jótékony, akár fejlesztő hatása is lehet.

– magyarázta Tóth Dániel.

 

Milyen veszélyek leselkednek rájuk ha magukra maradnak?

A telefon egy kapu, ami mögött ott az egész világ, mégis a legnagyobb veszélyt önmaguk és a kortársak jelentik a gyerekekre.

Miközben online terekben magukra maradt fiatalok gyakran virtuális legyek urát játszanak, rendszeresen bántják egymást. Ebben nem érzik jól magukat, de mivel „mindenki ezt csinálja”, rettegnek, nehogy lemaradjanak. Valódi önkép és önbecsülés helyett a magamutogatást, és like vadászatot, őszinte kommunikáció helyett a beszólogatást tanulják. Közérzetüket és kitartásukat erősen aláássa az önmaguk másokhoz hasonlítgatása, a közösségi oldalakon mutogatott látszat élet és az instant sikerélmények, amit kütyüzés közben tapasztalnak. Ha ebben nőnek fel, nekik ez lesz a „normális”. Kellő önismeret, önbecsülés, kitartás és kommunikációs készségek nélkül pedig az élet számos területén gondjaik lesznek, mert a tanulás, munka és a magánélet hétköznapi kihívásai is hatalmasakká válnak.  – figyelmeztet a pszichológus.

A Pszichológus Pasi nem prédikál vizet

„Amíg kicsi a gyerek, nem szabad a szülő telefonjával magára hagyni, és ne kapjon saját telefont. Ha már elég nagynak és érettnek ítéltük ahhoz, hogy saját készüléket kapjon, onnantól szerencsésebb, ha felnőttként kezeljük a gyermekünket, mert a telefonja is így tesz. Innentől abban lehet segíteni, hogy ő maga tudatos, felelős felhasználó legyen” – tanácsolja a szakember.

Tóth Dániel szerint nem kell a szülőnek, tanárnak naprakésznek lennie minden videojátékot, appot, és influencert illetően, de célszerű meghallgatni a gyermekünket ha az ő aktuális kedvenceiről beszél. Hogy értsük is szavait, és átlássuk a jelenségeket, ehhez egy felelős szülőnek ma kicsit művelődnie kell. Ebben segít ő is:

„Hiszem, hogy a ma élő emberek, és főleg fiatalok életében meghatározó fontosságú lesz a technológia, és különösen az, hogy mennyire tanuljuk meg ennek tudatos használatát. Rengeteg kérdés merül fel, és nem mindenkinek van ideje beleásni magát a témába, ezért, hogy minél több emberhez eljussanak a legfontosabb információk pár éve Pszichológus Pasi alkotó névvel indítottam egy Youtube-csatornát, elkezdtem rendszeresen cikkeket írni a témában, előadásokat tartani mindenfelé óvodától egyetemig. A fiatalok általában értékelik, a modern megközelítést, hogy nem vagyok technológia ellenes, sőt felvállaltan a videojátékok nagy kedvelője. Nem csak a negatívumokról beszélek, és nem prédikálok vizet, csak elgondolkodtatom a hallgatóságot. A lényeg az egyensúly, és a tudatosság.” – mondta Tóth Dániel a Pszichológus Pasi.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szamócarazzia: országos vizsgálatot indított a fogyasztóvédelmi hatóság

Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme...

Reményvesztetten battyogott az út közepén az idős nő, miután lerombolták a házát a háborúban: látni kell, mi történt ezután

Az ukrán katonák egy rendkívüli mentőakció során megmentették egy idős asszony életét, aki a háború sújtotta Liman város...

Irán már teljes készültségben van – az USA megindíthatja a csapást

Az Emírségek szerint Irán egyoldalú lépései nem garantálják a Hormuzi-szoros biztonságát, miközben a konfliktus elakadt.

Dugóra kell számítani az egyik forgalmas budapesti hídon – itt a figyelmeztetés

A Budapesti Közművek tavaszi hídmosási programja szombaton a Margit híd megtisztításával folytatódik.

Kiabálja a kardiológus! Sok ezren szedik a melatonint, de valójában ezt teszi a szívvel

Milliók szedik világszerte a melatonint alvássegítőként, most azonban egy friss kutatás komoly kérdéseket vet fel. Az eredmények szerint...

Elképesztően fiatalon lett anya a magyar híresség

Nem vártak sokáig, hogy családot alapítsanak.

Elárulom, mit tett a fokhagyma az orchideákkal. Jobb, ha tudsz erről te is

Ezt a módszer többen ismerik, de van aki még nem is jutott el addig ,hogy legyen bátorsága ezzel a szerrel kínálnia virágokat.

Valami készülhet – óriási mennyiségű hadianyagot mozgósítottak az USA-ból

Az elmúlt 24 órában jelentős mennyiségű amerikai felszerelés érkezett Izrael területére, ami újabb fontos lépést jelent a térségben...

„A Fidesz búcsúajándéka” – a Tisza leendő képviselője aljas átverésről és színjátékról írt

Dr. Farkas Csongor szerint a hírek igaznak bizonyultak, a mezőtúri kórházban ismét bezár a belgyógyászat.

Nem a cukor a legnagyobb gond a reggeli kávénál, erre nagyon figyelj.

Sokan azt gondolják, hogy a reggeli kávé legnagyobb hibája a cukor vagy az ízesített szirup.

Megbízható pesti nepperek – Ezekben a használtautó-kereskedésekben nem vernek át

Hol a legjobb egy használtautó-kereskedés Budapest területén? Megmutatjuk, mire figyelj, hogy ne verjenek át a pesti nepperek.

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Jogerős döntés: Pontlevonás az NB II-ben, változott a tabella - hivatalos

Jogerőssé vált, hogy a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének

A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.

0