Ezt olvasta már?


Hoppál Péter elégtelent adott a pécsi városvezetés munkájára

Kővári János szerint Péterffy Attila alkalmatlan polgármesternek

2021-be léptünk, az új uniós finanszírozási ciklusba, a pécsi önkormányzatnak mégsincs olyan frissített városfejlesztési stratégiája, ami alapján újabb forrásokhoz juthatnának – közölte kedden Hoppál Péter Pécs fideszes parlamenti képviselője a Csizmadia Péter (Fidesz) és Kővári János (ÖPE–KDNP) vár


hirdetés


A baloldali önkormányzat elmúlt évi teljesítményét Hoppál Péter parlamenti képviselő elégtelenre értékelte a keddi sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy amíg a kormányzat vállalásán felüli összeggel, mintegy 30 milliárd forint forrással támogatta Pécset és 10 milliárd forint támogatást biztosított a pécsi vállalkozásoknak, cégeknek a koronavírus-járványban a munkahelyek megőrzésére, addig a Péterffy Attila polgármester által irányított szivárványkoalíció pozíciók osztogatásával, politikai kinevezettek helyzetbe hozásával, belső harcokkal volt elfoglalva.

Hoppál Péter szerint tragikus, hogy mindeközben a 2021–2027 uniós finanszírozási ciklusra vonatkozó, frissített városfejlesztési stratégiát sem készítették el, ami azért lényeges, mert az ez alapján kidolgozott projektekre kaphat forrásokat egy-egy város.


Csizmadia Péter, a Fidesz városházi frakcióvezetője szerint 2020 elvesztegetett év volt, ahelyett, hogy az uniós forrásokra való felkészülés éve lett volna. Az előző, jobboldali városvezetés következetesen végiggondolt stratégiai fejlesztési elképzelések mentén haladt, ezért tudott tavaly Péterffy Attila több beruházást is átadni. Az elmúlt tíz évben ennek köszönhetően közel 200 beruházás valósult meg több mint 100 milliárd forint értékben; igyekeztek a gazdaságfejlesztéshez, a szolgáltatások színvonalának emeléséhez, az egészségügyi rendszer megújításához is hozzájárulni.

A jobboldali képviselők szerint viszont jelenleg nyomokban sincsenek fejlesztési elképzelések a baloldalon, nemhogy lenne egy koherens, tíz évre szóló programjuk.


– Az utolsó pillanatban vagyunk, a ciklus vesztese lehet így a város – emelte ki Csizmadia Péter.


Kővári János, az ÖPE–KNDP frakcióvezetője éppen ezért bejelentette, hogy nem várnak tovább és a jobboldal – mint egy árnyékönkormányzat – összeállítja a fenntartható városfejlesztési stratégiai programot, hogy azt tudja hasznosítani a baloldali önkormányzat, ha már a sajátját nem alkotta meg.

Kővári János szerint Péterffy Attila alkalmatlan polgármesternek

– Provokálják a vállalkozásokat, zaklatják a pécsieket még az ünnepek alatt is, a karácsonyi betlehemet hurcolgatják és az égőket kapcsolgatják a karácsonyfán – fogalmazott Kővári a városvezetés tevékenységéről, hozzátéve azt is, hogy az eltelt tizennégy hónap alatt kiderült, Péterffy Attila alkalmatlan polgármesternek. – Hamarosan arra is sor kerül, hogy valakinek a várost vezetnie kell – mondta.

bama








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Itt lelnek otthonra a beteg macik ? Fotók.

12500 darab plüss mackó él Tina Rush-nál. Az asszony befogadja az elárvult játékokat és meg is javítja őket.

Öt dolog, amit a Trump-korszakból tanultam

Őrült Királyként, saját hazugságaiba gabalyodva fejezi be elnökségét, de már korábban is kemény tanulságokkal szolgált Donald Trump...

12 szokás, amiért haragszunk magunkra, pedig jót tesznek nekünk

Egyáltalán nem ciki, sőt hasznos, ha ezeket csinálod.

Folyamatosan csökken Magyarország területe

A tektonikai mozgások miatt hazánk évente egy fél hektárnyi területet veszít el ? ez a ?geológiai Trianon?, de lassan eltűnik a...

Huszonegyfős mentőcsapat hozott le a Pilisből egy megsérült kirándulót

A barlangi mentők orvossal érkeztek a helyszínre.

Egy internetes kihívást akart megcsinálni ez a kisfiú: mindkét lábát elveszítette

Utánozni akarta az interneten látottakat egy 11 éves kisfiú, azonban a mutatvány miatt elvesztette mindkét lábát.

Janurában romlott az amerikai fogyasztók hangulata

Enyhén romlott a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban januárban a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint.

A francia külügyminiszter cselekvést sürget az iráni atomprogram kapcsán

Jean Yves Le Drian vasárnapi interjújában arról beszélt, hogy sürgősen értésére kell adni Iránnak, ahol folyamatban van a nukleáris...

Havasszépe, avagy a téli otthonok legszebb színfoltja

Neve nem azért havasszépe, mert a januári hóesésben virágzik, hanem mert a havasokban érzi jól magát, ott, ahol a fenyvesek a legelőkkel...

Titkok a múltból: Ők voltak Psota Irén gyerekei

Még ezt is meg kellett tennie.

Sport

Az egész világ megőrül a 110 kilós kövér kongói kézilabdázóért

Thierry Mvumbi Gauthierről egyetlen este alatt 2000 cikk született meg az interneten. Azt mondja, hogy álomszerű, ami vele történik.

Meghalt a koronavírusos korábbi magyar válogatott focista

Handel György, az MTK korábbi játékosa 62 éves volt.

Nem volt jó ötlet a fehér csapatruha a szakadó hóesésben - kép

A Sivasspor játékosai szinte eltűntek a szem elől a török bajnoki mérkőzésen.

Kiderült, miért kellett helikopterrel kimenteni Rakonczay Gábort az óceánról - életveszélyben volt a sportoló

Drámai körülmények között, helikopterrel kellett kimenteni Rakonczay Gábort az óceánról. Most kiderült, mi történt a magyar sportolóval.

Rakonczay Gábor: Hallucinációim voltak

Fel kellett adnia az Atlanti-óceán SUP-átevezését.

Mentőhelikoptert kellett hívni a magyar sportolóhoz

Nem sikerült átkelni az Atlanti-óceánon.

Nepáli serpák hajtották végre a hegymászás történetének legnagyobb csodáját

A K2 téli megmászása volt az utolsó nagy kihívás a profi mászók előtt.

Így ünnepelte a vereségét a magyar válogatott ellenfele a kézi-vb-n - videó

A férfi csapat 34-27-re győzött a Zöld-foki Köztársaság ellen péntek este az első meccsén.

Édesapja után Handel Györgyöt, az MTK egykori focistáját is legyőzte a koronavírus

Elhunyt Handel György az MTK és Rába ETO korábbi csatára.

Mentőhelikopter vitte el Rakonczay Gábort, feladta az extrém rekordkísérletet

Rakonczay Gábor, (39) kétszeres Guinness-világrekorder extrémsportoló január elején elindult, hogy egy speciális szörfdeszkán állva átevezze az Atlanti-óceánt. Az átkelés két hónapra volt tervezve, ám a hatodik

Dráma az óceánon: Rakonczay hallucinált és a vízbe akarta vetni magát - részletek

Először hajóval próbálták kimenteni Rakonczayt az óceánból, de végül helikoptert kellett bevetni.

0

Bulvár

Nincs többé Kia Motors

A Kia sem akar már egyszerűen csak hagyományos autógyártó lenni. A teljes anyag Nincs többé Kia Motors címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Zsolt.

Így néz ki egy 60 éves nő teste fehérneműben, retusálás nélkül: őszinte képek a gyönyörű modellről

Ma már nem lepődünk meg azon, ha idős modell szerepel egy kampányban, de fehérneműben általában csak a Christie Brinkley-kaliberű nők mutatkoznak, akiknek a testén az öregedés legapróbb jelei sem látszanak. Pedig a

Így néz ki egy nemi aktus - Zavarba ejtő szexfotók

Álarcos lovaglás, izzasztó erotika.

Csókosok kaphattak soron kívül vakcinát?

Lehetséges, hogy a Fideszhez közel álló csókosok úgy kaptak a koronavírus elleni vakcinából, hogy az oltási terv szerint még nem lennének jogosultak rá.

Gődény újabb húzása: kamupártot alapított Orbán javára

A korona-tagadó Gődény György tűnik fel az új párt hátterében, miközben az előző kamupártja ügyében akár börtönbüntetéssel is zárulhat az ügy.

Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz, miután betámadták az Orbánt dicsérő interjúja miatt ? videó

Dopeman évekkel ezelőtt még hungarocell Orbán-fejjel focizott, most viszont mintha ráérzett volna a narancs ízére.

Az egész világ megőrül a 110 kilós kövér kongói kézilabdázóért

Thierry Mvumbi Gauthierről egyetlen este alatt 2000 cikk született meg az interneten. Azt mondja, hogy álomszerű, ami vele történik.

Hosszú sorokban vártak a betegek a fagyos hidegben az egyik budapesti szakrendelőnél

?A kizsigerelt, túlterhelt, pandémiával is küzdő, összeomlott egészségügyben, a problémákat csak eltussoló, de nem kezelő rendszer áldozatai vagyunk mindannyian: betegek és egészségügyi dolgozók is? ? írt

blogmorzsák

Ritkán látott képek az 50-es és 60-as évek Magyarországáról

100 éve született Kotnyek Antal fotóriporter, a sztárportrék és a sokatmondó pillanatképek mestere.

„A 2021-es év általam legjobban várt dolgai, gamer fronton“

„A idei esztendőre már bejelentett, általam nagyon várt cuccok listája.“

Matematika az életünk

Hogyan hoz racionális döntéseket az ember? És ez hogyan kapcsolódik a matematikához? Most kiderül!

Feldolgozták Nagy Ferót

Ilyen lett Ákos, Bródy János, a Junkies és a Road feldolgozása Nagy Feró lemezére.

Mi tart össze egy családot?

Raphael Bonelli osztrák pszichiáter szerint a jól működő családban rend van.

Új buszok, villamosok, megújuló HÉV - érezhető fejlődés

Óbuda sem marad ki a következő hónapok, évek tömegközlekedési fejlesztéséből. Összegyűjtöttük az aktualitásokat.

Lehullt a lepel a Toyota hiperautójáról

Bemutatták a 2021-re szánt, új szabályok szerinti WEC modellt, a R010 Hybridet.

Több vagonnyi arany van ma is a Balaton mélyén

Mai árfolyamon több, mint 1000 milliárdot ér a kincs, de sajnos a megtalálásához sivataggá kéne változtatni a tavat.

Mindenki idióta, aki nem kéri Orbán kínai vakcináját?

„Még az oltást jóváhagyó szerv tanácsadó testületében is ex-fideltitasos századvéges megmondóember ül.“

Ki fogta el Bárdossy volt miniszterelnököt?

Gerbner professzor mesélt a katonai pályafutásáról, de azt nem mondta, hogy ő fogta el Bárdossy Lászlót.

Mi a baj a 25 év alattiak tervezett szja-mentességével?

„A Fidesz ezennel egyenesen ráfordult 2022-re, és ez a bejelentés csak az első a sorban.“

Amikor Nina Ricci újradefiniálta a nőiesség fogalmát

A patinás francia divatház lát­ványos és kényelmes szettekkel tartja fenn a kifinomult eleganciát a digitális korban is.

0