Hosszú Katinka negyedszer világbajnok 400 méter vegyesen
Hosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
A háromszoros olimpiai bajnok, a szám ötkarikás címvédője és világcsúcstartója 4:29.33 perces világbajnoki rekorddal csapott célba.
A bajai úszósztár - aki nagy világversenyeken (olimpia, vb, Eb) legutóbb a 2012-es londoni ötkarikás döntőben nem tudott nyerni - a legjobb idővel várhatta a finálét, a szurkolók elképesztő őrjöngése közepette lépett be a medencetérbe.
A rajt után a magyar szupersztár elsőnek jött fel a víz alól, s pillangón nagyjából fél testhossz előnyt dolgozott ki. Háton a várakozásoknak megfelelően növelte előnyét, így az elődöntővel ellentétben a japán riválisának ezúttal esélye sem volt arra, hogy a közelébe férkőzzön. A mezőny egyik legjobb gyorsúszójaként esélyt sem hagyott a többieknek, s 4:29.33-as világbajnoki csúccsal, pályafutása harmadik legjobb eredményével ért célba.
Első útja férjéhez, egyben edzőjéhez, Shane Tusuphoz vezetett, majd egy magyar zászlóba takarózva hagyta el a medenceteret.
Hosszú 2009-ben Rómában, 2013-ban Barcelona és 2015-ben Kazanyban is megnyerte ezt a számot, ő az első női úszó, aki 400 méter vegyesen négyszer is a dobogóra állhatott, már korábbi három sikere is egyedüli rekord.
A 28 éves Hosszú így két arany- (200 és 400 m vegyes), valamint egy ezüst- (200 m hát) és egy bronzéremmel (200 pillangó) zárta a világbajnokságot.
Hosszú 13. világbajnoki érmét szerezte, ezzel a magyar ranglistán behozta Cseh Lászlót.
Eredmények:
női 400 m vegyes, világbajnok:
------------------------------
HOSSZÚ KATINKA 4:29.33 perc
2. Mireia Belmonte (Spanyolország) 4.32.17
3. Sydney Pickrem (Kanada) 4:32.88
hírek innen, onnan
Retro reloaded: visszatér a walkman, nem is akárhogy
Ha valaki nosztalgiát érezne a 80-as évek walkmanje iránt, annak érdemes egy pillantást vetnie egy 2026-os hordozható kazettásmagnóra....
BKV-megállóban verte össze egy férfi a 24.hu főszerkesztőjét
Több arccsontja is eltört az újságírónak.
Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
A blokkolt összeg viszont csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Ökológus: drámai a helyzet az Alföldön a csapadékhiány miatt
A kevés leesett csapadék miatt idén tovább tetéződött az a hiány, ami az elmúlt években felhalmozódott, a Tiszántúlon emiatt majdnem...
Papundeklipolisztól a földalattiig – képeken a millenniumi nagyüzem díszletei
Az 1896-os ünnepségsorozatra készült fejlesztésekről – néhányuk mind a mai napig itt van velünk – szerencsére jó pár fénykép...
Amerika lefoglalt egy iráni tankerhajót, Trump szerint ez jó üzlet
Donald Trump amerikai elnök rendkívül szókimondóan beszélt a floridai, Palm Beach-en tartott megszólalásában az amerikai haditengerészet...
A tall poppy szindróma: amikor nem bírják egyesek elviselni, ha sikeres vagy
A sikernek van egy kevésbé látványos oldala is: amikor nem ünnepelnek, hanem visszahúznak. Sokszor nem a kudarc fáj igazán, hanem az,...
5 csillagjegy, akiket a május kihívások elé állít
Nem minden csillagjegy számára lesz könnyed és gondtalan ez az időszak. Nézzük meg, milyen kihívások várhatnak az egyes jegyekre.
Elszállt az Otthon Start: 1000 milliárd fölé nőhet a hitelállomány
45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent.
Meghalt Alex Zanardi, a Forma-1 hőse és a sportvilág példaképe
Szörnyű F1-es versenybalesete után paralimpiai aranyérmes lett.
Gmail bejelentkezés telefonról: így csináld gyorsan, alkalmazás nélkül is működik
Szó szerint egyre mobilabb a levelezések kezelése. Ide tartozik az egyik legnagyobb digitális levelező platform a Gmail is.
Új korszak jöhet Európában – azonnali bejelentést tett a NATO az USA miatt
A NATO hamar reagált az USA döntésére az európai csapatkivonásokkal.
Sport
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít
A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők
Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán
Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal
Visszakapják néhány éve elvett jogukat a szülő nők: óriási felháborodást keltett annak idején a betiltása
Kapitány István jelentette be a Facebookon.
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- A nagy magyar zebrafelmérés
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- A miskolci vonalon késnek a vonatok
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás


