Ezt olvasta már?

0

Huszonnégymillió forinttal támogatta a gyermekkori leukémia gyógyítását egy alapítvány

Huszonnégymillió forint támogatást adott az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak a gyermekkori leukémia gyógyítására - közölte az alapítvány szerdán az MTI-vel. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Úgy fogalmaztak, hogy ez a civil forrás kiemelkedő nagyságúnak számít.

Azt írták, hogy ma a fejlett világban több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben. Magyarországon jelenleg is mintegy ezerötszáz-kétezer daganatos gyermek küzd az életéért.

Bár a daganatos gyermekbetegségek sokszor végzetesek, napjainkban már a daganatos gyermekek hetvenöt-nyolcvan százaléka sikeresen gyógyítható, míg az ötvenes években mindössze tíz százalékuk élte túl a betegséget.

Az alapítvány támogatásából az intézmények mintegy húsz, a legkorszerűbb technikát képviselő orvostechnikai eszközt tudnak megvásárolni.

Az adományt életmentő berendezések megvásárlására fordítják az ország nyolc intézményében. Három budapesti kórház mellett (Heim Pál Gyermekkórház, Egyesített Szent István és Szent László Kórház, valamint Tűzoltó utcai Gyermekkórház) egy-egy debreceni, szegedi, miskolci, pécsi és szombathelyi intézmény kap három-három millió forint támogatást.

A közleményben idézték Fodor Zsuzsát, az alapítvány kurátorát, aki szerint a hatásos kezelésnek elengedhetetlen feltétele egyrészt a modern orvostechnikai eszközök elérhetősége, másrészt az érintett családok anyagi és lelki támogatása. Az alapítvány mindkét területen segít, hiszen a kórházak anyagi támogatása mellett közvetlenül az érintetteknek is juttat havi húszezer forintot - emelte ki, hozzátéve: megalakulása óta a szervezet több mint hetvenhatmillió forintot adott a családoknak.

Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke azt hangsúlyozta, hogy munkájukhoz felbecsülhetetlen segítséget jelent az alapítvány munkája, amely eddig több mint 104 millió forinttal támogatta őket abban, hogy sikeresen küzdjenek a daganatos gyermekek életéért.

Az alapítvány most új kampányt indított, hogy a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagja, a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztálya beszerezhessen egy modern, a legfejlettebb technikát képviselő véralvadás-diagnosztikai készüléket. Ez a berendezés nélkülözhetetlen a leukémiás és rákos gyermekeknél az életveszélyes vérzéses állapotok elhárításához.

Az alapítvány az utóbbi években több mint 693 millió forinttal segítette a leukémiás és rákos gyermekek gyógyítását - írták a közleményben.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

A Veszprém sem tudta megállítani a Haladást a Magyar Kupa döntőjében

A címvédő Haladás 3-0-ra legyőzte a Veszprémet a futsal Magyar Kupa férfi döntőjében vasárnap a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban –...

Több rendőr is megsebesült egy palesztinpárti megmozduláson

Négy rendőr megsebesült egy palesztinpárti megmozduláson szombat este Berlinben – közölte a német rendőrség egyik szóvivője. A...

Az emberek megszavazták: ez messze a 10 legjobb rész a Jóbarátok című sorozatból

Mindenkinek van egy kedvenc része a Jóbarátokból, most viszont utánajártunk, hogy az IMDb alapján melyik rész messze a legsikeresebb!

Elszabadult a pokol északkelet-Ukrajnában: több ezer embert kellett evakuálni

Több mint négyezer embert evakuáltak Harkiv megyéből az orosz csapatok nagyszabású támadása miatt – a kormányzó vasárnapi...

Élő eredménykövető a Debrecen-Fehérvár bajnoki mérkőzésről

Kövesse élőben nálunk a Debreceni VSC-Fehérvár FC mérkőzés eredményét a labdarúgó NB I-ből!

Megérkezett a film előzetese, melynek forgatásán Jude Law irtózatos seggszaggal terrorizálta a stábot

Lassan már egy éve, hogy bemutatták Jude Law Firebrand című moziját a Cannes-i Filmfesztiválon, melyben Law a megunt házastársait sorban a...

Készen állsz a 93 éves bosszúálló nagyira?

Nem Chuck Norris lesz az egyetlen akciózó nyugdíjas júniusban az amerikai mozikban.

Öt autó és egy kisbusz ütközött egymással a XIII. kerületben

 Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. (Bűnügy-baleset)

Saját mesterséges intelligenciát épített a Microsoft az amerikai kémeknek

Egyáltalán nem csatlakozik az internethez, hogy ne tudjanak illetéktelenek hozzáférni.

Modric lehet marad még egy évet a Real Madridban?

A horvát középpályás szerződése júniusban lejár.

0

Sport

Húsz éve nem látott siker kapujában Magyarország

Bőven lesz miért szorítani idén nyáron.

Szörnyű tragédia: megállt a szíve, 43 évesen meghalt az olimpiai bajnok legenda

A játékos korábban az alkohollal és kábítószerrel is küzdött.

Hengerelt az FTC és az ETO, nagy pofont kapott a Fehérvár

A női NB I-ben a 22. fordulót rendezték meg szombaton. A Ferencvárosnak nem okozott gondot a Soroksár elleni meccs, a […] A Hengerelt az FTC és az ETO, nagy pofont kapott a Fehérvár bejegyzés először nb1.hu-én jelent

Tomori Zsuzsanna: „Ez most nekünk felér egy győzelemmel, a Győrnek pedig sok sikert kívánunk a BL-re.&rd...

Az FTC Rail Cargo Hungaria „csak” két góllal, 32-30-ra kapott ki szombaton délután Győrben, ezzel pedig újabb nagy lépést tett a bajnoki címért vezető úton, hiszen a két csapat őszi meccsén Tomoriék hattal vert

Mbappé csillagászati összegű ajánlatra mondott nemet

A franciák világbajnok támadóját Szaúd-Arábiából is megkörnyékezték.

Így változott Mike Tyson brutál fizikuma az elmúlt évtizedekben

Júliusban újra ringbe lép a legendás Mike Tyson. Ennek apropóján összegyűjtöttük, hogyan változott a fizikuma az elmúlt évtizedekben.

A Barca a nyáron megválhat legjobban kereső játékosától

A hosszabbítás meg nem valósulása állhat a háttérben, illetve egy kis anyagi spórolás.

Mészöly Géza megbukott? Ki lehet az Újpest edzője?

Gyanítható, hogy az Újpest labdarúgócsapatának új tulajdonosai nem Mészöly Gézával képzelik el a közös munka folytatását Újpesten. De ki lehet a lila-fehér csapat edzője?

Elküldte a magyar válogatott focistáját a Bundesliga-csapat

A 43-szoros válogatott védő kölcsönben szerepelt a csapatnál, ahol nem nem számoltak vele.

Korda György arénás retróvonatáról nemigen volt leszállás

A 85 éves előadó mindent beleadott, még egy életműdíjat is bezsebelt közben.

0

Bulvár

Agyonlőtték a brit miniszterelnököt

A brutális merénylő egy kandalló mellett ülve várta áldozatát.

„A wc papírt nem lehetett lehúzni” 10 kínos eset, amikor valaki későn tudott meg valamit

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy rácsodálkoztunk valamire, ami mások számára teljesen egyértelmű volt. Az alábbi esetekben egészen meglepő dolgokkal kapcsolatban ámultak el egyesek.

Most érkezett: nagy a baj, felfoghatatlan embertömeg jelent meg a magyar határon

Több mint 16 500-an érkeztek Ukrajnából szombaton.

Át kell írni a törikönyveket? Egyiptomi múmia hasában rendkívüli dolgot találtak

Izgalmas leletek sora bizonyíthatja, hogy többről van szó, minden előbb kezdődött.

Interneten béreltem fel egy nőt, hogy buktassa le a férjemet, arra azonban ami kiderült képtelenség volt felké...

Összebarátkoztam a hölggyel, utána azonban az egész életemet újra kellett értékelnem.

Kína stratégiai partnerei lettek, és most lehet, hogy lemondhatnak az EU-tagságról

Közép-Ázsia nagy piac, de a régióban való terjeszkedés csak az első lépés Peking még nagyobb céljának elérésében.

Magyar lány lett meztelen sztár Mexikóban - meztelen fotók

Elmondjuk, kiről van szó - és megmutatjuk.

Elképesztő áron kínálják a lángost a Balatonon

Van, ahol háromezer forintnál is többet kell fizetni érte.

0