Ezt olvasta már?

Csillagász: a Holdra szállás alapvetően átformálta a Naprendszerről alkotott képet

Az ötven évvel ezelőtti Holdra szállás alapvetően átformálta a Naprendszerről és a Földről alkotott képet - mondta a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára sz...

0

Idén is lesz Happy hét a vízfogyasztás népszerűsítésére

A vízfogyasztás népszerűsítésére idén is megrendezik általános iskolásoknak és óvodásoknak a Happy hét elnevezésű rendezvénysorozatot - tájékoztatta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az MTI-t.


hirdetés

A tízedszer meghirdetett, március 18. és 22. között zajló tematikus hét célja, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a vízfogyasztás fontosságára, arra, hogy a szervezetnek naponta két liter folyadékra van szüksége a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez, a cukros italok túlzott fogyasztása pedig már gyermekkorban is elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezethet.

A víz világnapjához (március 22.) kapcsolódó programsorozat megszervezésében az OGYÉI honlapjáról ingyenesen letölthető, részletesen kidolgozott programötletek, játékos feladatok, interaktív oktatóanyagok segítik a pedagógusokat. Regisztrálni március 18-áig lehet.

Közölték azt is, hogy a Happy hét nyereményjátékban az vehet részt, aki megvalósít legalább egy a vízfogyasztást népszerűsítő - az OGYÉI által ajánlott, vagy az iskola, óvoda által kidolgozott - programpontot. A résztvevők között az OGYÉI idén is értékes nyereményeket sorsol ki.

Mint írták, a gyermekkori elhízás komoly népegészségügyi problémát jelent Európában és Magyarországon is. A túlsúly nem csupán esztétikai gond, már gyermekkorban növeli számos betegség - magas vérnyomás, cukorbetegség - előfordulásának kockázatát. Bár a gyermekkori elhízás előfordulási aránya nálunk stagnálni látszik, még mindig minden negyedik fiú és minden ötödik lány túlsúlyos vagy elhízott, és az életkor előrehaladtával az arány romlik.

Az elmúlt időben számos nemzetközi vizsgálat igazolta az elhízás és a cukros, szénsavas üdítők rendszeres fogyasztása közötti összefüggést. Nem véletlen, hogy az üdítőitalok az elsők között voltak a népegészségügy termékadó hatálya alá eső termékek listáján. Emellett a cukros italok fogyasztása bizonyítottan növeli a szintén népbetegségnek számító fogszuvasodás kockázatát is. A magyar gyerekek cukrosital-fogyasztása, így cukorbevitele is jelentősen meghaladja az ajánlást - áll a közleményben.

A Happy hét programjain eddig 450 ezer gyermek vett részt.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Korán meghalt edzőjére gondolt a dobogó tetején Siklósi

A friss vívó világbajnok 3 éve még Szász Emese olimpiai felkészülésébe segített be nagy alázattal.

Mindent elvesztett a lány, aki a saját fürdővizét árulta

Belle Delphine bukta az Insta-fiókját.

Így szexizik Iszak Eszti a Balaton közepén egy szál bikiniben,

A forró időben a csinos műsorvezetőtől is izzik a balatoni levegő.

A britek szerint nem hajózott a tankerük iráni vizeken

Penny Mordaunt brit védelmi miniszter szombati nyilatkozata szerint Omán területi vizein haladt a Stena Impero nevű brit tartályhajó, amikor...

Több ezren jelentek meg a prijedori mészárlásban meggyilkolt bosnyákok temetésén

A testeket ma temették el, viszont a gyilkosság még az 1992-1995-ös boszniai háború idején történt.

Chilei-argentin döntő lesz Bastadban

Nicolas Jarry Federico Delbonist, Juan Ignacio Londero pedig Albert Ramost búcsúztatta a legjobb négy között.

Reflektorfényben a kerékpározás

Franciaországban júniusban a kerékpározás került a közlekedésbiztonsági tevékenységek középpontjába. Mutatjuk, hogyan.  

Csodafákkal van tele a somogyi Nagyberény

A mínusz 25 és a plusz 52 fokot is jól állják a smaragdfák.

Ruhákat lopott, majd meg is harapta az eladókat egy nő Kalocsán

A kalocsai nyomozók 2019. július 19-én 19 órakor rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy helyi...

Egy légitársaság úgy gondolta, jó ötlet lesz kitweetelni, hogy a repülőgép melyik részén ülve van a legnagyobb esélyed a túlélésre. Nem volt az

Persze a Playeren is jelent már meg olyan cikk, amiben leírtuk, hol a legbiztonságosabb ülni a gépen, de azért mégiscsak kicsit más a...

Lepkeinvázió várható Angliában

Bogáncslepkék milliói érkeznek Nagy-Britanniába.

0

Sport

Szilágyi Áron: Teljesen összeroppantam

A kétszeres olimpiai bajnok nem tudta elviselni a terhet, de a vasárnapi csapatversenyre már rendben lesz.

Zidane és a Real Madrid változatlanul bízik a fél Európa által csábított szupertehetségben

Martin degaard 16 éves korában igazolt Madridba. Habár a hájp csökkent körülötte, a Real még nem mondott le róla.

Új magyar sporthős született: A 21 éves Siklósi Gergely világbajnok

Óriási meglepetés, csodás eredmény férfi párbajtőrvívásban a budapesti világbajnokságon.

Mindössze 12 napot élt a korábbi magyar válogatott kézis kisfia

Hiába tettek meg mindent az orvosok az életéért.

Lángoló autójából húzták ki a nézők Pardi Katát: a kórházi ágyán mondott köszönetet a Veszprém-ralin balesetet...

Veszprém Két héttel a Veszprém-ralin történt rémisztő baleset után mosolyogva hagyhatta el a kórházat Pardi Kata (28) navigátor, aki a napokban személyesen is megismerhette a hős szurkolókat, akik megmentették ő és társa, Neukirchner András (45) autóversenyző életét.

Porrá zúzta ellenfelét a magyar férfi vízilabda-válogatott, megállíthatatlanok a fiúk

Kvangdzsu A magyar férfivízilabda-válogatott Dél-Afrikát 23-5-re kiütötte a kvangdzsui világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így hibátlan mérleggel nyerte meg a C jelű négyest.

Bemutatták a Juve rekordigazolását

Matthijs de Ligt sajtótájékoztatót is tartott.

Négy hónap után távozott a Fehérvár "csodaigazolása"

Óriási fuccsot jelentett a korábbi Barca-játékos.

Ilyen, amikor Ibrahimovic mindenkit hülyére vesz a pályán

Zlatan Ibrahimovic 37 évesen is elképesztő dolgokra képes.

Odafentről ünnepli világbajnok tanítványát Szalay Gyöngyi

Ő adta Siklósi Gergely kezébe a párbajtőrt Tapolcán. Nem érhette meg a nagy sikert.

Az oroszok legyőzésével döntős a junior kézilabda válogatott

A magyar válogatott 29-27-re legyőzte Oroszországot a junior kézilabda Eb elődöntőjében.

0

Bulvár

Egyvalaki távolléte sokaknak szemet szúrt Horváth Ádám temetésén

Horváth Ádámot, a Szomszédok atyát sokan kísérték utolsó útjára, egy valaki azonban nem vett végső búcsút.

Döbbenet, de vannak nők, akik csak az ingyen vacsora miatt vállalnak be egy randit

És persze férfiak is. Csak nők valószínűleg többen.

Felnyársalta a kerítés az orvostanhallgató lányt a Balatonnál

Horrorfilmbe illő sérülést szenvedett egy Balatonnál nyaraló fiatal lány. 

Panel és Kádár-kocka: tévedtünk ezekkel a lakásokkal kapcsolatban

A ma már sokszor lenézett panelházak egy új minőséget hoztak a magyar emberek életébe, mivel a maguk idejében korszerűnek számítottak. Ma már velük együtt a szocialista korszak teljes építészetét hajlamosak vagyunk lenézni, pedig a paneleket nem is a szovjeteknek köszönhetjük. Branczik Márta művészettörténésszel, a BTM Kiscelli Építészeti Gyűjtemény vezetőjével beszélgettünk.

Megtört a jég: Várkonyi Andrea őszintén vallott Bochkor Gáborral való szakításáról

Várkonyi Andrea túl van élete egyik legnehezebb és legmeghatározóbb időszakán.

A pár élete megváltozott, amikor rájöttek, miért találják ismerősnek a Csernobil sorozat helyszínét

Mivel a lakás olyan helyszínen van, ami a sorozatban is szerepelt, rengeteg turista a csodájára jár a korhű berendezésnek.

Mi történik a Balatonnal?

Belföldön máig a legkedveltebb nyaralási úti cél a Balaton, ahol erősödőben van a minőségi és a családi turizmus. A régióban számos fejlesztés és beruházás folyik, ezek összehangolása, egységes koncepcióba illesztése a nemzeti Turizmusfejlesztési stratégia 2030 egyik fő célkitűzése. A Hetek cikke.

Megrázó hírt kaptunk: váratlanul elhunyt a 32 éves bajnok sportoló

A 32 éves sportoló szülei üzletében lett rosszul a melegtől.

Péter Szabó Szilvi őszinte vallomása: zokogásban tört ki, amikor megtudta, hogy ő lesz a magyar Beyoncé

Budapest Világszerte telt házak előtt debütált a fotorealisztikus Oroszlánkirály, a magyar szinkron női, illetve nőstényi főszerepére pedig Péter Szabó Szilviát (36) választotta a Disney filmstúdió.

blogmorzsák

A 10 legidegesítőbb dolog Izlandon

Izlandot mindig dicsérik, pedig a helyiek szerint tele van idegesítő dolgokkal. Ezekből szedtek össze tízet.

Tripo, aki csavart egyet Hitleren és Petőfin

Utazásra hívunk egy nem mindennapi alkotó agyába.

„Ezért nem fogok veled összeköltözni!“

Trehány, igénytelen, lusta nővel nem sokan akarnak együtt élni.

9 dolog, amiért a Facebook ugyanolyan, mint egy kisgyerek

Gyereket nevelni és Facebook-oldalt kezelni ugyanolyan?

A kiemelt csirkehús és a valóság esete

Nem azért van más a képen, hogy megté­vesszenek, hanem hogy a sor végéről is jól lehessen látni.

Tényleg a HIIT a legjobb kiegészítő kardió edzés?

A köztudatban a HIIT, mint csodamódszer létezik. Zsírt éget, izmot épít, erőt fejleszt. De tényleg ennyire tökéletes?

Terézvárosi kupleráj: óriás dildó a kocsi alatt

„Egyik olvasónk küldte be ezeket a kissé meghökkentő fotókat.“

30 perc alatt a Föld körül

Az űrverseny már a földi közlekedé­sért folyik: jöhetnek a rakéták, melyek­kel 30 perc egy ma 15 órás repülőút.

„Amikor azt hittem, rákos vagyok“

Amikor az ember a poklot járja meg a bizonytalanság miatt, és még az orvosok közönyével is meg kell küzdenie.

Miért nem lehet simán szakítani?

„Miért mocskol még a szakítás után két hónappal is, ahol csak ér?“

Nyílt levél minden zacskót tépkedőnek

Naponta több millió nejlonzacskó végzi a kukába, és kerül vissza pár év múlva a tányérunkba.

A holdon maradt memóriaszőttes és a számítósok hajnala

Akiken legalább annyira múlt a holdraszállás, mint az űrhajósokon.

0