Ezt olvasta már?


Így élhetünk panasszal a gépjármű-biztosításunk kapcsán

Gépjármű-biztosítást kötni ma már gyerekjáték. Persze érdemes körültekintően kiválasztani, hogy mi felel meg leginkább az igényeinknek. Azonban a biztosításkötés után is előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor kifogással kell élnünk a megrendelt szolgáltatás kapcsán.

Hogyan tehetünk panaszt és milyen jogorvoslati lehetőségekkel élhetünk, ha a panaszunkra nem kapunk kielégítő visszajelzést? Most megmutatjuk.

Nemcsak kötelességeink, de jogaink is vannak

Több lehetőségünk is van arra az esetre, ha egy biztosító nem megfelelően, vagy egyáltalán nem reagál a szolgáltatásunkkal kapcsolatban tett bejelentésünkre, kérdésünkre: személyesen, telefonon vagy interneten is panasszal élhetünk. Ha pedig a biztosító jogosnak ítéli meg a panaszbejelentésünket, orvosolják a problémáinkat. A szolgáltatónak a panasz közléstől számítva 30 napon belül érdemi, teljes körű, írásbeli választ kell adnia. A válaszban egyúttal javaslatot tehet a panasz rendezésére, a döntését pedig pontosan, egyértelműen meg kell indokolnia.

Amennyiben a biztosító válasza számunkra kedvezőtlen, van még jogorvoslati lehetőség: fogyasztóvédelmi eljárást lehet kezdeményezni a Magyar Nemzeti Banknál, vagy polgári peres eljárást lehet indítani, illetve bizonyos esetekben a Pénzügyi Békéltető Testület előtt is kezdeményezhető eljárást.

Mikor szűnhet meg egy szerződés?

A gépjármű-felelősségbiztosítás megszűnésének különböző okai lehetnek. . Amennyiben a biztosító mondja fel a szerződést, az kizárólag írásban történhet meg. Azonban a szerződő üzemben tartó írásban, vagy - a felek megállapodása alapján - elektronikus úton is indoklás nélkül felmondhatja a szerződést a biztosítási időszak utolsó napján, de a felmondást legalább 30 nappal előre el kell juttatni a biztosítóhoz.

A biztosítási időszakon belül a szerződés már csak a felek közös megegyezésével szüntethető meg. A szerződés megszűnhet érdekmúlással is, ha a járművet kivonják a forgalomból, vagy az üzemben tartó változása esetén, valamint az üzemben tartás szüneteltetéskor abban az esetben, ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított egy éven belül nem történik meg. Megszűnik továbbá a szerződés a díjfizetés elmulasztása esetén, ha azt a biztosító felszólítása ellenére sem teljesítjük.

Casco esetében rendes felmondással szintén az évfordulóra szüntethető meg a szerződés, ha azt határozatlan időre kötötték, illetve közös megegyezéssel is megszüntethető, a felek által megállapított időpontban. Akkor is megszűnik a cascónk, ha nem fizetjük be az esedékes biztosítási díjat. Amennyiben értékesítjük gépjárművünket, és ezt a biztosítónak bejelentjük, a szerződés szintén megszűnik.

Speciális szabály, hogy ha a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt a biztosítási esemény bekövetkezett, bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés megszűnik.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A nagypapa cseresznyéje elfagy, az unoka datolyaszilvája beérik – Generációváltás a gyümölcsösben

A korán virágzó kajszit elviszi a fagy, a cseresznyét szétveri az eső, a hagyományos gyümölcsösök pedig egyre nehezebben bírják a...

"Írtam Robbie-nak" - a Celtic-legenda látogatása beindította a találgatásokat

A Celtic körül újra felerősödtek a Robbie Keane-nel kapcsolatos találgatások, miután Scott Brown Magyarországon járt és meglátogatta...

Elárulta az óvoda ablakán belövő férfi, hogy miért csinálta

A 71 éves gyanúsított légfegyverből adott le lövést Solymáron, a lövedék pedig egy óvoda csoportszobájába csapódott be. A férfi a...

Videó: Elájult az iskolabusz sofőrje, a diákok a kormányhoz ugrottak – mindenki életét megmentették

Az amerikai Mississippi államban diákok vették át az irányítást egy jármű felett, miután a sofőr, Leah Taylor asztmaroham miatt...

A tested a szívinfarktus előtt egy hónappal jelez. Ezekre figyelj.

Ha csak erre a nyolc tünetre odafigyelsz, már sokat tettél azért, hogy elkerüld a szívinfarktust.

Gyorsan döntött a Fidesz: megnevezték, ki ül Szécsi Zoltán helyére a Parlamentben

Máris megvan, ki csatlakozik a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjához a visszalépő Szécsi Zoltán helyett. A háromszoros olimpiai...

Pánik tört ki a fedélzeten, harmadszorra tudott csak leszállni Budapesten a Wizz Air Erdélyből érkező gépe

Félelemtől reszkető utasok, rosszullét, hányás, órákon át tartó remegés. Ezekről számoltak be azok az utasok, akiknek április 30-án...

Vadonatúj sportág hódít Magyarországon, csak éppen Pufi miatt lemaradtunk róla

Gábor Zsazsa fogta magát, és az utolsó cseppig kiitta a vizet.

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal...

Már készül Herendi Gábor karácsonyi filmje – három civil statisztaszerepet kapott

Három csokirajongó statisztaszerepet kapott Herendi Gábor új, karácsonyra készülő filmjében – egy olyan kezdeményezés részeként,...

Az első látássérült miniszter a Tisza győzelméről: „Levertük őket, mint vak a poharat"

A Kátai-Németh Vilmossal készült interjúban a DW a kampány legemlékezetesebb pillanatait is felidézi.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

0