Ezt olvasta már?


Indoklás nélkül kirúghatják a vezetőket

A vezetővel öt évnél hosszabb időre is lehet munkaszerződést kötni, rendes felmondását a munkáltató nem köteles indokolni, nem terjednek ki rá a felmondási tilalmak és korlátozások sem. Íme néhány azok közül a speciális jogszabályok közül, amelyek csak a vezető beosztásúakra vonatkozhatnak.

A tulajdonos, illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet előírhatja, hogy a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű munkakört betöltő dolgozókra is bizonyos, a vezető állású munkavállalókra vonatkozó szabályokat kelljen alkalmazni, de erről a döntésről az érintett munkavállalókat értesíteni kell - írja a Rodin.hu a Munka Törvénykönyvére hivatkozva.

A vezető munkaidő-beosztását, pihenőidejét valamint szabadságát a munkaszerződés keretein belül maga állapítja meg. A vezetőt a rendkívüli munkavégzésért külön díjazás nem illeti meg. Rendkívüli felmondással a felmondási októl számított 3 évig, bűncselekmény esetén az elévülésig szüntethetik meg a munkaviszonyát. A munkáltató megszüntetheti munkaviszonyát, ha közeli hozzátartozója vezetőként olyan cégnél helyezkedett el, amelynek rendszeres kapcsolata van a cégével, de az is elég, ha csak hasonló tevékenységet folytat, mint a munkavállaló. Erről a munkaadó úgy értesül, hogy ezt a munkavállalónak jelentenie kell.

Ha a vezető munkaviszonya a munkáltatóval szemben indult csőd- vagy felszámolási eljárás miatt szűnik meg, a munkáltató az eljárás befejezése előtt legfeljebb a munkavállaló hat havi átlagkeresetének megfelelő járandóságot köteles kifizetni. Amennyiben a dolgozó ezen összegnél többre jogosult, úgy a különbözet az eljárást befejezésekor, illetve a zárómérleg jóváhagyásakor esedékes, feltéve, hogy a munkáltatónak a munkavállaló követelését megelőző tartozásainak kiegyenlítése után marad rá fedezet.

A vezető további munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt nem létesíthet, nem szerezhet részesedést a munkáltatóval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytató, valamint a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban lévő gazdasági társaságban. Nem minősül ilyen tiltott részesedésszerzésnek, ha nyilvánosan működő részvénytársaság részvényeit szerzi meg a munkavállaló.

A fenti tilalmak megszegése esetén a munkáltató választása szerint kártérítést követelhet, vagy követelheti, hogy a vezető a saját javára kötött ügyletet a munkáltatónak engedje át, a más javára kötött ügyletből eredő hasznát a munkáltatónak adja ki, vagy az abból származó követelését a munkáltatóra engedményezze. A munkáltató ezen igényét a tudomásszerzéstől számított három hónapon, de legfeljebb az igény keletkezésétől számított egy éven belül érvényesítheti.







0
0
0

hírek innen, onnan

Itt a nagy Kresz szabály változás: másképp kell indexelni

2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.

Őrületesen nagyot megy Jennifer Lopez új filmje a Netflixen

Brett Goldstein és Jennifer Lopez közös romantikus vígjátéka rövid idő alatt a Netflix globális toplistájának élére került.

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a...

Az amerikai hadsereg csapásokat mért Iránra

Az Egyesült Államok a helikoptere kilövését torolja meg.

Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók

Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...

Új fejezet jön a bérlakásszektorban?

A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...

Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain

Ilyenre évek óta nem volt példa.

Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt

A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.

Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0