Ezt olvasta már?


Jégkorong Erste Liga - Kapusverekedés Miskolcon, továbbra is veretlen a BJA

Továbbra is veretlen a Budapest Jégkorong Akadémia HC az Erste Ligában, miután a pénteki játéknapon - történelmi kapusverekedéssel "színesített" összecsapáson - győzött a DVTK Jegesmedvék otthonában, és a tabella élére állt. A DEAC úgy nyert 5-4-re az Újpest ellen, hogy már 4-0-ra is vezetett.

A Szuperkupa-győztes DEAC eddig nem szerepelt jól, csupán a FEHA19-et előzte meg a tabellán, ám ezúttal remekül kihasználta, hogy az UTE - amely szintén rosszul kezdett és 3/4-es mutatóval állt - nélkülözte elsőszámú kapusát, a válogatott Rajna Miklóst. A 8. percben már 2-0 volt a hazaiaknak, majd közvetlenül az első szünet előtt tovább nőtt a különbség, és a fordulást követően sem tudta rendezni sorait a fővárosi együttes, a 24. percben újabb gólt kapott. A biztos vezetés tudatában kiengedett a Debrecen, és ez óriási fordulatot hozott: az Újpest nyolc és fél perc alatt feljött 4-3-ra. Innen kezdődött a harmadik harmad, sőt, a 45. percben Madácsi Benedek emberelőnyben egyenlített. A slusszpoén azonban mégis a DEAC-é volt: Révész Marcell az 57. percben gólra váltotta Kiss Patrik ellen magasbotért megítélt kiállítást.

Miskolcon a kiegyenlített első harmad után kevesebb mint két perc alatt két gólt ütött a BJA, amely egyedüliként a mezőnyben még veretlen. A DVTK ugyan egy sikeres erdélyi túráról érkezett haza - a lehetséges 9 pontból 6-ot megszerzett -, ám nem tudott hatékonyan felpörögni, és még ebben a játékrészben újabb gólt kapott. A szünet kezdetekor, ahogy a két csapat ment volna be az öltözőbe, a két kapus, Janis Voris és Kornakker Dániel a félpályánál összeverekedett, mindketten végleges kiállítást kaptak. Magyarországon ez volt az első felnőtt kapusok közötti verekedés. A 44. percben szépített a házigazda, és még a hajrában esett egy-egy gól, ezzel a BJA tartja jó sorozatát, és az eső helyre ugrott.

 

Eredmények:

DEAC-UTE 5-4 (3-0, 1-3, 1-1)

DVTK Jegesmedvék-Budapest JAHC 2-4 (0-0, 0-3, 2-1)

 

A tabella:

1. Budapest JAHC 7 6 1 - - 39-14 20 pont

2. FTC-Telekom 7 6 - - 1 25-14 18

3. Corona Brasov 8 4 1 - 3 24-17 14

4. Gyergyói HK 7 4 - - 3 33-20 12

5. DVTK Jegesmedvék 8 2 2 1 3 22-23 11

6. SC Csíkszereda 8 2 1 3 2 23-27 11

7. UTE 8 3 - 1 4 27-29 10

8. DEAC 9 2 1 - 6 27-39 8

9. Dunaújvárosi Acélbikák 7 2 - 1 4 21-31 7

10. FEHA19 7 1 - - 6 9-36 3







0
0
0

hírek innen, onnan

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Radnai Márk: Egy dolgot le kell szögeznünk, srácok, nők nélkül sehová sem jutnánk

Barátnőjének mondott köszönetet a Tisza Párt alelnöke.

Az NKA több bizottsági tagja is azt állítja, ők nem a celebgazdagító-galuskaevős programokat hagyták jóvá

A Telex megszerezte azt a dokumentumot, ami feltehetően a tagok elé került, és ebben csak a Márai- és a Jókai-program szerepel.

MI-hallucinációt találtak Dél-Afrika mesterséges intelligenciát szabályozó javaslatában

Vicces leckét kapott a dél-afrikai kormány arról, miért is kell odafigyelni a mesterséges intelligenciára

Vért izzadva küzdötte le a bosnyákokat: EK-döntős a Tatabánya

Hatalmas küzdelem után szenzációs siker.

Kétszeres termés ugyanarról a területről: Így hozhatod ki a maximumot a retek utáni másodvetésből

A hónapos retek betakarítása után sokan elkövetik azt a hibát, hogy hetekig üresen hagyják a területet, pedig a felmelegedett,...

Telex: Leépítések kezdődtek a Megafonnál, mert elfogyott a pénz a választás után, csak heteik vannak hátra

A Telex információi szerint forráshiány miatt többeket elbocsátanak a Megafon Központnál. A szervezetnél már csak nagyjából egy...

Magyar csoda keringhet a Hold körül

„A Holdért folyó globális űripari versenyben Európa jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe, de a kisműholdas technológia az a...

Új fegyvert vet be Brüsszel, amivel már a tervezőasztalon kigyomlálják a káros nemzeti szabályokat

Az Európai Bizottság figyelmeztette a tagállamokat, hogyan alkalmazzák az arányosság elvét az egységes piacot érintő nemzeti szabályok...

Ez volt a világ legelső automatája: meglepő, mit árultak benne az ókorban

Amikor a pályaudvarokon aprót dobunk a kávégépbe, bele sem gondolunk, hogy egy több mint kétezer éves technológiát használunk. A...

5 pompázatos szúnyogűző virág: elhajtják a vérszívókat és roppant mutatósak

Ezek a látványos és könnyen gondozható szúnyogűző virág fajták természetes módon segíthetnek csökkenteni a szúnyogok jelenlétét,...

Szolgálatba állnak a motoros és kerékpáros „gyors-beavatkozó" egységek

A kétkerekűvel járó mentősök állandó mozgásban lesznek, hamarabb odaérnek egy baleset helyszínéhez, így életmentő beavatkozást...

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

0