Ezt olvasta már?

Meglódulhatnak a lakásépítések

A lakásépítéseket magában foglaló épületépítések májusban 8,8 százalékkal növekedtek és 33 százalékkal nőtt az új megrendelések volumene.


Jó kis hely: közösségi tér nyílik a fiatalok számára Kisdobszán

Kisdobsza új projektje, a „Jó kis hely” nevű közösségi tér kialakítása az embereket szolgálja, pontosabban a 0-25 éves korban lévő fiatalokat. A projekt az Európai Szociális Alapból valósult meg, amely - akárcsak a Jó kis hely – foglalkoztatási fejlesztésekre és a társadalmi befogadásra koncentrál.


hirdetés

Eleinte úgy tűnhet, hogy az Európai Unió kohéziós politikája “csupán” a munkahelyteremtés, a fenntartható fejlődést, a gazdasági növekedést és az üzleti versenyképességet támogatja és segíti elő egy együttműködési és fejlesztési stratégia keretein belül. Mindeközben az igazság az, hogy bár a kisdobszai projekt az Európai Szociális Alapból valósult meg, nem pedig a Kohéziós Alapból, de a Jó kis hely közösségi tér kialakításának projektjét sok szál fűzi a kohéziós intézkedésekhez és alapelvekhez.

Ugyanis 2014 és 2020 között az Európai Szociális Alap ugyanúgy koncentrál a kohéziós politika négy tematikus céljára, mint az Unióban hozzáférhető foglalkoztatási és oktatási fejlesztésekre. Ezen kohéziós célok a következők:

• A foglalkoztatás fejlesztése és a munkaerő mobilitásának támogatása

• A szegénység elleni küzdelem és a társadalmi befogadás erősítése

• Befektetés az oktatásba, a szakképzésbe és az élethosszig tartó tanulásba

• Az intézmények képességeinek és a közigazgatás hatékonyságának fejlesztése

 

A kisdobszai „Jó kis hely" projektről

Kisdobsza Község Önkormányzata „Jó kis hely – Biztos Kezdet Gyerekházak és kistelepülési komplex gyermekprogramok támogatása” kapcsán nyújtotta be támogatási kérelmét, amelyet a 2018-as év elején el is bírálták pozitívan és közel 44 millió forint támogatási összeget ítéltek meg a Kisdobsza Község Önkormányzata számára. A projektet 2018 februárjában kezdték el, amelynek várható befejezési határideje fizikai értelemben 2022 februárja, tehát közel 4 éve van Kisdobsza Községének a közösségi tér teljes mértékű megvalósítására.

A projekt célját tekintve a „Jó kis hely” egy olyan közösségi tér létrehozását tűzte ki célul, amely 0-25 éves korig foglalkoztatna fiatalokat szülői részvétellel, különböző preventív jellegű célkitűzéseket megvalósítandó programok és foglalkoztatások keretein belül. A programok és a közösségi tér révén nem csak magát a projektet előhívó probléma szűnne meg, hogy a 0-25 éves korú gyermekek számára a községben hiánycikk a gyermekellátási szolgáltatás, de a lokális közösség fejlesztését és szorosabb kollaborációját is elősegíti és erősíti az uniós forrásokból megvalósulandó projekt.

A szükségleteknek és egyedi igényeknek megfelelően alakítják majd ki Kisdobszán a komplex gyermekprogramokat, illetve a különböző hiányzó szolgálatásokat, hogy azok a kellő mennyiségben minőségben és könnyen hozzáférhető módon nyújtsanak teljeskörű gyermekellátási szolgáltatásokat a helyiek számára. Mindenféle diszkriminációt és megkülönböztetést nélkülöző, mindenki számára ingyenesen elérhető programok fogják kitölteni a község közösségi terét.

A projekt ilyen szempontból a kohéziós politika egyik nagyon fontos célját és alapelvét próbálja lokálisan megvalósítani, mégpedig a társadalmi befogadás előmozdítását és a szegénység, valamint a diszkrimináció elleni küzdelmet. A „Jó kis hely” uniós támogatásában elszámolható költségek teljes egészét az Európai Szociális Alap finanszírozza.

 

Megkerestem a Protask Kft.-t, a pályázati műhelyt, azt a céget, amely készített a pályázatot és egy rövid interjú keretein belül megkérdeztem Gerner Adrienn ügyvezetőt, hogy válaszoljon néhány kérdésre a projekt kapcsán:

 

A projekt megvalósításának melyik részéhez volt leginkább szükség az uniós támogatásra?

„A közösségi tér kialakításához és felszereléséhez, valamint a projekt ideje alatt megszervezésre kerülő programokhoz volt a leginkább szükség az uniós támogatásra. A projekt elsődleges célcsoportja a 0-25 év alatti gyermekek és fiatalok, valamint szüleik, de a célcsoportnak számít a helyi közösség is, valamint a gyermekekkel és családjukkal foglalkozó intézmények, szolgáltatások vezetői és munkatársai. Az önkormányzatnak szűkös költségvetése miatt ilyen kulturális, szociális és szabadidős szolgáltatások biztosítására nem lenne fedezete az uniós támogatás hiányában.”

Mi volt a legnagyobb probléma a pályázat megvalósítása során?

„Jelenleg megvalósítás alatt áll a projekt, ami 2018. február 19-én indult, és négy évre szól, a támogatás intenzitás 100%. A legnagyobb probléma a bizonytalanság volt és az, hogy majdnem egy teljes évig bírálat alatt állt a pályázat. A támogatási szerződés megkötése és az előleg lehívása óta a projekt megvalósítása zavartalan, szakmai és pénzügyi akadályoktól mentes. Az átlagos pályázatokhoz képest az adminisztrációs teher is kevesebb, a változásbejelentések és állásfoglalás kérések viszonylag gyorsan megválaszolásra kerülnek az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mint közreműködő szervezet által."

Az uniós fejlesztésnek köszönhetően mi az, amiben jobb lett a község?

„Hiánypótló szolgáltatást, közösségi terek nyújt Kisdobsza községben elsősorban az ott élő fiatalok, másodsorban a lakosság részére. A községben élő fiatalok számára kulturális és szabadidős programlehetőségeket tudnak biztosítani, hasznos és értékes időtöltéssel."

Hogyan alakult a pályázatba foglalt követelmények teljesítése?

„A feltételek teljesítése gördülékenyen zajlott, nem voltak akadályok."

Mi a projektben az a hozzáadott érték, ami az uniós forrásból megvalósuló fejlesztés során Önöknél marad?

„Az uniós projekt megvalósítását követően a közösség térbe beszerzett eszközök (bútorok, játékok, számítástechnikai eszközök) maradnak a kedvezményezettnél, valamint 3 fő részére új munkahelyet teremt a 4 éves projekt."

 

("Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.")



lockkerdee








hírek innen, onnan

Börtön jár majd azért, ha valaki munkaidőn kívül politikust zaklat

Még a nyári szünet előtt törvényre emelkedhet a büntetőtörvénykönyv azon módosítása, amely lehetővé tenné, hogy két évvel...

Világrekord: fociklub ennyi pénzt még soha nem keresett

Futballklub az iparág történetében még soha nem keresett ennyit.

Hogyan altassunk hatékonyan?

A legtöbb szülő arra vágyik, hogy kisgyermeke angyali mosollyal az arcán, harcok és kifogások nélkül aludjon el. Megvalósítható...

Lufihoz kötötte a fegyvert, hogy gyilkosságnak álcázza az öngyilkosságát

Egy 71 éves férfi úgy rendezte meg saját öngyilkosságát, hogy az gyilkosságnak tűnjön.

Ezzel nyűgözte le rajongóit Varga Viktor exe- Fotó

A fiatal lányról az utóbbi időben aggasztó hírek jelentek meg, és rajongói is féltették. Valami megváltozott!

A reggeli tömegtől a bemutatásig: Ronaldo-lázban ég Torino

Képek a portugál világklasszis különleges napjáról.

Alaposan megdrágult a pécsi nemzeti kosárlabda akadémia építése

Az első pályázaton ajánlott 1,7 milliárdot még sokallta a Nemzeti Sportközpontok, a második körben végül 2,1 milliárdos ajánlatot...

Alaposan megdrágult a pécsi nemzeti kosárlabda akadémia építése

Az első pályázaton ajánlott 1,7 milliárdot még sokallta a Nemzeti Sportközpontok, a második körben végül 2,1 milliárdos ajánlatot...

Százezrek ünnepelték a vb-győztes francia válogatottat Párizsban

Mind a 23 játékos Becsületrendet kap a nemzeti sikerért.

0

Sport

Rablás, fosztogatás, zavargás, bűnözés Párizsban a győzelem után - videó

Az elődöntő után a finálé megnyerése is elszabadította az indulatokat.

Rémes hír: súlyos a sérülése a világbajnok magyar kézislányok csapatkapitányának

Budapest - Súlyosnak bizonyult a kézilabdázó Lakatos Rita szájsérülése, a világbajnok magyar juniorválogatott csapatkapitányának jelenleg a beszéd is nehezére esik.

Ez történt a Pussy Riot tagjaival, miután berohantak a pályára a vb-döntőn - Melltartóból kerültek elő az ir...

Noha a focisták is gondoskodtak izgalmakról a vasárnapi világbajnokság, kétség kívül a Pussy Riot tagjainak botránya kavarta a legnagyobb hullámokat.

Féltékeny CR, csalódott Messi, hős horvátok és verhetetlen franciák

Egy kicsit mindenki szurkolt a horvátoknak, akik az életükért, hatalmas szívvel játszva lettek ezüstérmesek.

Súlyos károk keletkeztek a volgográdi vb-stadionban

Az aréna közelében lévő egyik töltés megcsúszott, a helyén több méter mély üreg keletkezett.

Itt vannak az éjszakai franciaországi zavargások képei

Párizsban, Lyonban és Marseille-ben volt nagyon feszült a helyzet. Felgyújtott autók, szétvert üzletek a vb-diadal után.

Elképesztő tömeg várta Zágrábban a vb-ezüstérmes horvátokat

Több mint százezren a zágrábi főtéren, videón a hatalmas ünneplés.

Cristiano Ronaldo: Messi nem érdekel, majd meglátjuk, ki lesz a jobb

Az olasz csapat sajtótájékoztatón mutatta be az ötszörös aranylabdás portugál világklasszist.

Megvan a nap felvétele: mint egy hamvas, érett, gyönyörű őszibarack, olyan a popsija Timinek

Vajna Timi aktív tagja a közösségi média felületeknek, nap mint nap oszt meg magáról valamilyen fotót, vagy videót az instagramon.

Deschamps már csak egy sört kér: mázlista, de nem érdemtelen vb-győztes Franciaország

Ha korábban a szerencse szerepét firtattuk, a döntőben sem tehetünk másként: megérdemelten nyert, de nagy mázlija volt Franciaországnak.

Hatalmas az érdeklődés, a vb-döntőt is elhomályosította CR érkezése

Rengeteg Juventus-szurkoló várta Cristiano Ronaldót az orvosi vizsgálat előtt

Bulvár

Rettentően lelassítja a számítógépet egy apróság, amit bármikor kikapcsolhatsz

Észrevétlenül aktiválódott a legtöbb eszközön ez a funkció, de, ha zavar, leállíthatod.

Ezt a vérnyomáscsökkentőt visszaveszik a patikák

Augusztusban visszavihetők a patikákba a szennyezett valsartan hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek! A betegek számára már csak a megfelelő minőségben gyártott vérnyomáscsökkentők elérhetők.

Brutális rémálom, ami a magyar utasokkal történt a Kanári-szigeteken

Bár közel kétszáz ember élete legszebb nyaralására készült, már az első napon pokollá vált az utazásuk vasárnap.

Rátonyi Róbert felesége 91 évesen is gyönyörű - Igazi díva a születésnapi fotóján

Rátonyi Róbert gyönyörű és kivételes felesége ma is igazi díva.

Zsebre vágott egy aranyérmet a Putyin mögött álló nő - videó

A FIFA elvileg 50 darab aranyérmet rendelt, lehet úgy gondolták, hogy egy hiánya nem lesz feltűnő. A focivébé záróakkordjaként Vlagyimir Putyin orosz elnök osztotta ki vasárnap este az aranyérmeket a francia válogatottnak.  Fotó, címlapi kép: MTI/EPA/Peter Powell Ám két felvételen is jól látszik, hogy a Putyin mögött álló szőke nő miután pár szót váltott az elnökkel zsebre vágott egyet írta meg a 444. Gilles on Twitter This woman really did pinch one world cup winners' medal for herself! https://t.co/NY9hc6KZMF Yosef Digorker on Twitter @FIFAWorldCup @equipedefrance @FrenchTeam one gold medal stolen by the girl with the blond hair https://t.co/ZJdJjYYje7

Bánsági Ildikó 25 év után rúgta fel a házasságát - Ezért rettegett a válás után

Bánsági Ildikó őszintén elmondta, hogyan élte meg a válás utáni időszakot.

Megkérdezték a fiatal felvonulót, hogy ribanc-e, a válasz elég erősre sikerült

Az interjú aztán abba az irányba megy el, hogy kinek az anyja ribanc.

Jön a harmadik gyerek? Részvétem!

Meglepő, mégis a társadalom jó része negatívan reagál a harmadik baba érkezésére. Legalábbis saját statisztikám ezt mutatja. Nagycsaládos anyákat kérdeztem, milyen kriminális megjegyzéseket kaptak, amikor közhírré tették harmadik boldogságukat.

Ekkora most a magyar átlagkereset: a te béred vajon eléri?

Nemrég jelent meg a KSH gyorstájékoztatója a magyar bérek alakulásáról. A 2017 január-decemberi időszakot felölelő adatok elemzéséből érdekes információk derülnek ki.

Ő Luka Modric csodaszép felesége, Vanja Bosnic

A franciák megnyerték a futball-világbajnokságot, de a foci vb egyik közönség kedvence Luka Modric lett. A horvát játékos sokszor elmondta: az ő teljesítményéhez sokat hozzátesz a családja, akikre mindig számíthat.

blogmorzsák

Megerőszakolják a taxik a bulinegyedet

A Hétker és a BKK meg csak nézik: az Akácfa utcát teljesen élhetetlenné tévő taxiskaraván-botrány.

Miért nem sikerült az állásváltás?

A családias cégek, a döntéselőkészítés és ha majd kialakul, mind azt jelzi, hogy baj lesz.

A várakozás nem csak a mentősökön múlik

"Frissen szereti a rántott húst - mutatott a még nyers húsra az anyuka. - Gondoltam, amikor megérkeznek, kisütöm. Nem kérnek?"

Milyen bank veri az ügyfelére az elromlott bannkártya újragyártási díját?

Más bankok is ennyire pofátlanul akarják lehúzni az ügyfeleket, vagy csak az Erste?

"Szerinte jó a szex, szerintem béna vagyok"

A pasinak nincs túl sok tapasztalata, ezért nem nagyon akarja elhinni a barátnőjének, hogy fantasztikus az ágyban.

De mit keresnek a szőlőfürtök a földön?

Zöldszürettel a jobb borokért.

1952 reloaded, avagy ezek teljesen megőrültek?

"Az orbánista janicsárképző vezetője, a Mandiner lapigazgatója felszólította a magyar értelmiséget."

Mi lesz veled Európa?

A mi kutyánk kölykének nem sikerült. A bevándorlóországnak igen.

A világ talán legdrágább citromjának története

Az amalfi parti citrom mérete nagyjából három-négyszerese a hétköznapinak és az íze inkább édeskés, mint savanyú.

160 kilóval 4 kilométer futás is igazi kihívás

"Rengetegen bíztattak, hogy ne álljak meg, nem sok van hátra, volt aki felismert egy korábbi versenyről is."

Hortenzia trendek

A hortenzia kissé mellőzött, pedig igazán sokoldalú dísznövény, megérdemli a figyelmet. Az is kiderül, mitől lesz kék színű a virág!