Miskolci Napilap - Jókor jött az eső a szomjazó szabolcsi földekre

Ezt olvasta már?

0

Jókor jött az eső a szomjazó szabolcsi földekre

Jókor jött az eső a szomjazó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei földekre, különösen a több mint 100 ezer hektár összterületű kukoricatáblákra, ahol a júliusi hőség miatt 10-15 százalékos terméskiesést becsülnek a szakemberek.


hirdetés

Wachal Kálmán, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője hétfőn az MTI-nek elmondta: a múlt heti és a vasárnap éjjeli esők segítik a kukorica csövesedését, főként ott, ahol a növény felső kétharmada még zöld, és csak az alsó részén perzselte le a meleg a leveleket.

A kánikula és a korábbi csapadékhiány megviselte a szabolcsi kukoricatáblákat, volt ahol teljesen elszáradt a növény, vagy nagy részén lebarnultak a levelek, elhaltak vagy károsodtak a csőképződmények.

Még táblákon belül is észleltek különbségeket, a talajviszonyoknak megfelelően a magasabban fekvő részeken jobban károsodott a tengeri.

Az esők érkezése előtti felmérések szerint 10-15 százalékos terméskiesést okozott a szárazság a régió kukoricaföldjein, ahol most viszont a csapadék javít a növény csövesedésén.

Wachal Kálmán szerint a többi szántóföldi növény is "jókor kapta az esőt", elsősorban az őszi, szeptemberi betakarításúak. Például a burgonya, amely több gumót nevelhet így. Ugyancsak jókor jött a csapadék az almának, amelyből viszont az áprilisi fagy miatt így is jóval kevesebb várható a kertekben.

Az igazgató kitért arra is, hogy hétfőn délelőttig nem érkezett jégverésről vagy szélkárról bejelentés a gazdálkodóktól a vasárnap éjszakai viharral kapcsolatban.

 

mti








Ön szerint is jogosak a Kormány nyugdíjjal kapcsolatos reformjai?






0
0

hírek innen, onnan

Lakástűz Nyíregyházán: két ember füstmérgezést kapott

Két ember füstmérgezést szenvedett egy nyíregyházi lakástűzben hétfőn - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.

Kórházban fogták el a zsaruk a tizenhat éves csongrádi rablót

Szenti Szabolcs elmondta: a feljelentés szerint a sértett a csongrádi Körös-torokban egy szórakozóhely előtt beszélgetésbe elegyedett egy másik fiatallal, aki gyorsan kötekedővé, agresszívvá vált. Elővett egy kést, azt a sértet...

Rekordot döntött a világ legnagyobb napelemes hajója

A PlanetSolar a spanyolországi Las Palmasból kelt útra, majd hozzávetőleg 5310 kilométer megtétele után a karibi St. Martin szigetén kötött ki - közölte a hét végén a Genfi Egyetem, a küldetés egyik támogatója. A világ legnagy...

Könnyebben lehet behajtani a kisebb összegű tartozásokat

A postai levelezés miatt eddig több hónap is eltelt az ügyek végrehajtási szakaszba jutásáig, ezért az 50 ezer forint alatti céges tartozások behajtására mostanáig alig indult bírósági eljárás. Az ok: mire a hónapokig tartó ügy...

Újabb vadászgép zuhant le Tajvanon, öt nap alatt a második

Tajvan a napokban tartott a halászok védelmét demonstráló tengeri gyakorlatot, miután a Fülöp-szigeteki parti őrség vitatott vizeken lelőtt egy tajvani halászt. A haditengerészet és a parti őrség gyakorlatán Mirage repülőgépeket...

Együttműködést kért a brit adóparadicsomoktól David Cameron

Az adócsalás elleni harcban való együttműködésre szólította fel a brit fennhatóság alá tartozó, adóparadicsomnak tartott területeket David Cameron miniszterelnök.

Di Resta: Alonso érdemli meg az idei bajnoki címet

Paul Di Resta szerint az idei világbajnoki címet az Fernando Alonso fogja megnyerni, aki a teljesítménye révén már tavaly is megérdemelte volna a világbajnoki koronát.

Szám szerint - Negyedéves statisztika

Öt futam után nézzük meg, milyen mérlegeket lehet készíteni a nyújtott teljesítmények alapján.

Madden NFL 25 - védekezz!

Befutott a Madden NFL 25 virtuális playbookjának második fejezete, az új rész a védelem lehetőségeit összegzi röviden, miközben a San Francisco 49ers játékosa, Navorro Bowman kommentálja a látottakat.

Nagy, szőrős és betakarítja a szélenergiát

Strawscraper, azaz "Szalmakarcoló" annak a stockholmi projektnek a neve, mely a tervek szerint széltől borzolt szőrmókként emelkedik majd a város fölé.

Dráma az üzleti negyedben

Zaha Hadid tervei alapján készülhet az új metróállomás Rijadban, mely az nagyvonalú tereivel, lendületes formájával színpadias keretek közé emeli az átszállás többnyire nem kívánt élményét.

Sport

A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt

Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...

Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra

Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.

Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...

Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!

Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...

Tanult és vb-meccset nézett Svédországban a MOL Liga korábbi sztárja

Jánosi Csaba idén év elején döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal és a folytatásban edzőként próbálja átadni a fiataloknak, amit ő az elmúlt évtizedekben a jégen megtanult. Jelenleg a Vasas utánpótlásedzője (U10 és U12), val...

Bajnokveréssel érte utol a Honvéd az MTK-t

A végig hatalmas fölényben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra győzte le a már bajnok és meglehetősen tartalékos Győri ETO-t, így harcban maradt a dobogós helyezésért.

Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot

Piros lapot kapott Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva Alanyija Vlagyikavkaz elleni meccsén, miután ő is belekeveredett egy tömegjelenetbe egy brutális szabálytalanság után a meccs 87. percében.

Így ért véget Ferguson utolsó meccse

A Chelsea lett a harmadik, az Arsenal pedig a negyedik az angol labdarúgó Premier League-ben, miután a vasárnapi 38., egyben utolsó fordulóban mindkét csapat nyert.

Kedden javíthat a Pick Szeged

Szombaton Veszprémben megkezdődött a kézilabda NB I bajnoki döntője, melynek első mérkőzésén a Pick Szeged nagyarányú vereséget szenvedett a házigazda veszprémiektől. A szegediek az első játékrészben abszolút versenyben voltak az ...

Tízgólos meccsen búcsúzott Ferguson, Beckham megsiratta a pályafutását

Gólkirály lett Van Persie és Ibrahimovic, Bale elképesztő nagy gólt lőtt ismét, az Atlético nyerte a "kártyapartis" kupadöntőt a Real ellen, Ferguson utolsó, 1500. meccs parádésra sikerült, a Milan három percre volt, hogy bedőljön...

Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít

Babos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy ...

0

Bulvár

Időjárás - Vihar mossa el az estét

Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.

Pucéran pózolt a várandós Britney - Címlapon a sztárkismama

Celebek körében nagy divat ledobni a textilt várandósan. Nézegesd meg a képeket!

70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos

70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.

Nagyon kínosan érezte magát! Az énekesnő fél feneke kilógott a bőrnadrágból

Rihanna megbánta, hogy a szűk bőrnadrágot vette fel.

Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó

Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.

Csodanövény a szorongás ellen

A kutatást vezető Dr. Jerome Sarris elmondta, hogy a mostani, mérsékelt hatékonyságú gyógyszerek mellett új módszerekre van szükség. "A növényi hatóanyagú készítmények tapasztalataink szerint lehetséges alternatívát jelentenek a k...

Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó

Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat

Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.

Videó: klicskói pofonok az autópálya közepén

Jól jegyezd meg, hogy fájni fog, ha rossz ember előtt kezdesz fékezgetni az autópályán. Vagy bárhol. Jusson eszedbe mindig ez a videó, ha keménykednél, nem éri meg. Ugye, hogy jobb, ha veszünk egy nagy levegőt és szépen továbbmegy...

Horváth Éva átlátszó ruhában mutatta meg nőies idomait - Képeken a heti sztárhír...

Képes összefoglaló arról, mi történt a héten a hazai sztárvilágban.

A geológus elárulta: itt várható Magyarországon földrengés

A szakértő meghatározta a gócpontok elhelyezkedését.

Szinte egy percet nem öregedett! 51 évesen is dögös a 90-es évek kedvelt színész...

Lea Thompson, a Vissza a jövőbe című trilógia sztárja ma is dögös.

blogmorzsák

Mi köze a Kék aratásnak
a Star Warshoz?

Az elmúlt évtizedek legnagyobb filmsikereinek munkacímeiből válogatunk és az is kiderül, vajon komolyan gondolták-e a béna címadást.

Andy Warhol udvari zenészei

A Velvet Underground utánozhatatlan volt, de a tagok a feloszlás után is nagyot alkottak.

Medencébe zuhant az autó

A kerítésen keresztül érkezett a frissítő habok közé a sofőr.

Öszinte street food

A pörcös lángos szeretete összeköti az országot.

Darabokra szedve

Számítógép, bicikli, mobiltelefon - milyen darabokból áll és hogy is néz ki szétszedve?

Katherine Legge ismét a fedélzeten

A modellszépségű versenyzőnő az Indianapolis 500-on tér vissza.

Inkompetencia felsőfokon

A VIII. kerületi önkormányzatnak több hónapos csúszással sem sikerült az üres telkek közösségi célú hasznosítását megszervezni.

Forog a Downton Abbey negyedik évada

Íme néhány fotó az egyik legnépszerűbb brit sorozat forgatásáról.

A befektetés hét alapszabálya

Ezeket kövesd, ha nem akarod, hogy átverés áldozata legyél.

Álmodj, kérj, és ő valóra váltja!

Oravecz Nóra hisz a pozitív gondolat erejében, és abban, hogy bármit el tudunk érni. Ha pedig nem, ő valóra váltja: kívánságokat teljesít.

A New York-i bundagyanú

A liga történetének egyik legnagyobb botránya az 1946-os döntő előestéjén pattant ki.

0